Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-158
4 158. orsiágoa ülés 1893, február 16-áu, csütörtökön. a pozsonyi izr. elemi néptanítóknak Neisidler Károly, Kittner Dénes, Märczluít Mátyás és Sehlósz Lajos néptanítóknak Zakó Milán országgyűlési képviselő által beadott kérvényét a tanítói fizetésük méltányos rendezése tárgyában. Mindezen kérvények tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a közoktatásügyi bizottságnak. Az elnökségnek több jelenteni valója nincs. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Mandel Pál! Mandel Pál az igazságügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém az igazságügyi bizottság nevében annak jelentését a fizetési meghagyásokról szóló törvényjavaslat tárgyában Lemutatni. Tisztelettel kérem, hogy e jelentést kinyomatni és az osztályok mellőzésével napirendre kitűzni méltóztassék. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején az osztályok mellőzésével napirendre fog tűzetni. Következik az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. A tárgyalás be lévén rekesztve, következnek a zárbeszédek, még pedig ezek közt első sorban Horánszky Nándor képviselő úré. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Horánszky Nándor: T. ház! Már maga az a körülmény, hogy itt a t. előadó úr kijelentése szerint is 30.000 állami alkalmazottnak a sorsáról, anyagi helyzetének javításáról van szó, arra figyelmeztet bennünket, hogy a súlypontot ne a humorisálásra, hanem a kérdés komolyságára helyezzük. (Úgy van ! Úgy van ! bal felöl.) Nekem is ez a ezélom, t. ház, és azért ez alkalommal tartózkodom attól, hogy az ékesszólás terén diadalokat arassak, a mire különben sem érzem magamat hívatva, hanem feladatomnak azt tartom, hogy keressem az igazságot, keressem azt, hogy ezen fontos törvény megalkotásánál, a melyről itt szó van, egyfelől tekintettel legyünk az állam pénzügyi viszonyaira, másfelől pedig ebben a keretben elmenjünk azon határig, a meddig elmennünk lehet és az ezen határig való elmenetelben megtaláljuk az igazságot és az egyenletes segélyt azok számára, a kiknek sorsán javítani akarunk. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Ez alkalommal, t. ház, nem szerepelni, hanem győzni akarok, győzni annyiban, a mennyiben megkísérlem a t. ház figyelmét adatok segélyével oda vezetni, hogy nem az az út a helyes, a mely utat a t. kormány a maga előterjesztésében választott, hanem az a helyes, hogy a fenforgó viszonyok és körülmények közt valójában elérjük azt a czélt, a melyből kiindulva, az állami alkalmazottak anyagi helyzetén javítsunk és ne tévedezzünk oly terekre, a melyeken, felfogásom szerint ma még az alkotások szüksége nem is forog fenn, de még lehetősége sem, hanem a mely úton eltévedezve megrontjuk magát azt az alapgondolatot, hogy az állami alkalmazottak anyagi helyzetén javítsunk az igazságnak és egyenlőségnek azzal a mértékével, a mely mértékkel kell eljárnunk, ha nem ferde alkotásokat, hanem maradandó, igazságos intézkedéseket kívánunk létesíteni. (Úgyvan! Ugyvan! a baloldalon.) Ebből a ezélból kérnem kell a t. ház türelmét, hogy — habár előadásomban száraz leszek, mert a tárgynak természete olyan, hogy más, mint száraz nem lehetek, mert az igazságot akarom keresni, — kimutathassam, hogy az első beszédem alkalmával általam felállított azon tételek, melyekből kiindultam, egyenkint megállnak és absolute kizártnak tekintendők azok a szempontok, a melyeket a t. ministerelnök úr legutóbbi beszédében hangoztatott, de a mely szempontok egyikének sem felel meg az a törvényjavaslat, a melylyel szemben állunk s a melyet törvényerőre akarunk emelni. Mielőtt azonban a t. ministerelnök úrnak szerintem is igen sikerült humorisztikus beszédére áttérnék, megelőzőleg legyen szabad némelyekről megemlékeznem, a melyek ezen álláspontommal szemben egyik-másik képviselőtársam részéről az általános vitában felhozattak. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban Darányi Ignácz t. képviselőtársam beszédével akarok foglalkozni, kinek magatartásáról el kell ismernem, hogy ő kezdettől fogva igen melegen érzett azon elérendő czélok megvalósítása tekintetében, melyeket e törvényjavaslat kitűzött, de a ki egy minuendo licitatiot tartott állandóan, mindaddig, míg elértünk azon ponthoz, a hol valamit tennünk és alkotnunk is kell. Ez a minuendo licitatio jellemezte az ő beszédét is, a melyet t. képviselőtársam itt e házban mondott. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) 0 nem arról szólott többé, hogy miként kell az állami alkalmazottak helyzetén javítani, hanem szólott arról, hogy miként kell őket vigasztalni szemben e törvényjavaslattal, melyről e pillanatban szó van. (Tetszés bal felöl.) Felállította mindjárt kezdetben azon tételt, hogy ezen törvényjavaslat által senki sem lesz megrövidítve. Én ezt a tételt sem fogadtam volna el az ő helyzetében, mert ámbár elismerem, hogy a jelenleg alkalmazottak fizetéseit legalább ad personam, a jövőre sem lehet kevesbíteni, de ha azután azt a lehetőséget tekintem, hogy a jelenleg alkalmazottak, kiknek fizetése e törvényjavaslat következtében tényleg nem változik, olyan helyre helyeztetaek, mert hiszen ők a
