Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-142

ltí. országos ülés 1893. január 2A-én, kedden. 83 párhuzamba egyéb állami alkalmazottakkal és tisztviselőkkel, hanem úgy a belügyminister úr, mint a pénzügyminister úr is kilátásba helyezték már ez alkalommal, hogy a legközelebbi költség­vetésben gondoskodni fognak ezen illetmények kiegészítéséről, illetőleg oly fokra való emelésé­ről, a mely az intézmény természetének és fel­adatának megfelel. Ennyit, t. ház, a kérdés pénzügyi oldaláról. Legyen szabad most csak néhány felszóla­lásra vonatkozólag némi megjegyzéseket tennem, melyek a csendőrségi intézményt illetőleg az általános vita alkalmával fölhangzottak. Neve­zetesen a csendőrségi intézmény az általános vita alkalmával több szónok részéről több szempontból támadtatott meg. Először azért, hogy nem minden tekintetben azon czélokra használtatik fel, a mely czélokra tulaj donképen hivatva van. Másodszor, hogy azon keretben is, a melyben működnie kell, többféle visszaélések fordulnak esetleg elő úgy a kínzások és ember­telenségek alkalmazásával, különösen a vizsgá­latifoglyok, illetőleg letartóztatottakkal szemben, valamint a katonai bíróságoknak e tekintetbe való eljárását illetőleg. Az elsőre nézve csak azt vagyok bátor megjegyezni, a nélkül, hogy egyáltalán e kérdés azon kereteit, a melyeket a jelenlegi helyzet, vag3^ a tételnél való vita előszabott, túl akarnám lépni, hogy általában és egészben minden intéz­mény kezelésénél történhetnek visszaélések, hanem általában és egészben az a felfogás és meggyőződés, a melynek több oldalról kifejezés adatott, hogy az egész ország a csendőrség intézményével rendkívül meg van elégedve, mert rendkívüli hasznos szolgálatot tesz; az, hogy a közbiztonsági állapotok tekintetében való haladás mindenesetre sokkal nagyobb, mint bármily más tekintetben az országban az utolsó tiz esztendő óta, magában már czáfolatát képezi annak, mintha ily visszaélések tágabb körben történtek volna. Azon kivííl az igen t. miuister urak sohasem törekedtek arra, hogy a felelősség alól magukat kivonják azon rendelkezések miatt, a melyek tőlük indultak ki, de épen a csendőrség katonai jelle­génél fogva, a mely feladatának megoldására szükséges, kell, hogy oly fegyelemmel és benső összetartással feleljenek meg azon utasításoknak, a melyek felsőbb helyről intéztetnek hozzájuk, hogy ép oly kevéssé vonhatók felelősségre ez utasítások pontos végrehajtásáért, mint a hogy a katonai tényezők sem vonhatók felelősségre azokért, a mik kivűlök és felettök álló parancs­nokságok részéről eszközöltettek. Ezek tehát nem oly kérdések, melyek a csendőrségi intéz­ménynyel állanak kapcsolatban, ezeket az álta­lános vita alkalmával föl méltóztattak hozni; s azért azt hiszem, hogy itt azokra részletesen visszatérni nem szükséges. Máskép áll a dolog az állítólagos ég egyes esetekben bizonyára elő is fordult etnbertelen­ségek és kínzások tekintetében. De itt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez igen gyászos hagyomány, még a csendőrség előtti időkből, a megyei pandúrok idejéből, és hogy e tekintetben a csendőrségi intézményre befolyással biró tényezők a legőszintébb igyekezettel és a legkövetkezetesebben iparkodnak ezen vissza­éléseket, hogy úgy mondjam, a vadíágnak ezen maradványait, kiirtani. Ha egyes esetekben ez nem sikerült, az bizonyos, hogy valahányszor ez esetek felderíttettek, a kellő fegyelmi és bűnügyi vizsgálat mindig foganatosíttatott, és e tekintetben csak azt kívánom, hogy oly közvélemény kép ződjék az országban, mely minden egyes fel­hozott, vagy felderített esetben felzúdulván, az illetékes köröket arra kényszerítse, hogy minden ilyen hatalmi túlkapás, illetékességi körön való túllépés emberietleiiség, kegyetlenkedés a leg­szigorúbban megtoroltassék. Meg vagyok győ­ződve arról, hogy valamint a volt kormány, úgy a jelenlegi kormány is e tekintetben az emberi­esség, a vádlottak és az összes társadalom szük­séges érdekeit nem fogja szem elől téveszteni a csendőrségi intézmény kezelésénél, s a legény­ség iránt azzal a szigorral fog eljárni, melyet minden művelt állam a maga intéző köreitől és férfiaitól ebben a tekintetben megkövetel. Egyéb­iránt, ismétlem, maga az ily esetek rendkívüli ritkasága, a melyekben a csendőrség felett ítélő katonai bíróságok és a polgári bíróságok között bárminő összeütközés felmerül, a legvilágosabban kitünteti, hogy ilyen kegyetlenkedések és vissza­élések csak nagyon is isolált esetekben fordul­nak elő. Ismédéin, hogy azonban ez nem indok arra, hogy ha előfordulnak, a legerősebb ítélettel ne sújtassanak. Én csak az intézmény igazo­lására és az intézménynek egészben véve helyes szellemben való kezelésére hoztam fel kötelesség­szertíleg ezeket az adatokat. A pénzügyi bizottság részéről csak azt constatálom, hogy a csendőrségi intézménynek sikeres működését a legteljesebb elismeréssel fogadta minden párt a pénzügyi bizottság tanács­kozásaiban, és ennek következtében a pénzügyi bizottság nevében a jelen költségvetés elfoga­dását azzal a határozott kijelentéssel ajánlhatom, hogy a pénzügyi bizottság ezt a költségvetést, mint a jövő szervezkedés alajrját kívánja el­fogadni és így a csendőrségi intézményt a maga teljes egészében és szervezetében, a mint jelenleg is fennáll, ajánlom a t. ház figyelmébe. (He­lyeslések.) Bernáth Dezső jegyző: Horváth Ádám! Horváth Ádám: T. ház! A múlt héten 11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom