Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-141

Hl. országos fllés 18f*3. január 28.án, hétfőn. rvid pár hónap alatt körllbelől 5.000-re rág azon kisdedek száma, a kik ezen betegség foly tán elpusztultak. Én biztosítom a t. minister urat, hogy nagy számmal vannak olyan községek, a hol a 2—8 éves gyermekek közül még magnak való sem maradt meg. Bár csalódnám a számokban, örömmel csalódnám; de fájdalom, nem lehet. Én nem vagyok orvos, de szívem melegen érez e kisdedek iránt, s gondolkoztam a baj fölött, hogy mi lehet ennek az oka az orvosi tudomány mai előrehaladt stádiumában 1 Összeköttetésbe tettem tehát magamat néhány kiváló fővárosi orvossal s tőlük azon véleményt hallottam, hogy a gyermekeket tulajdonképen nem az a baj öli meg, a mely a torkukban mutatkozik, azzal ők elbánnak, hanem megöli az annak folytán föllépő láz; a láz ellen pedig általános orvosszer a hideg víz, úgy, hogy ha a gyermek egy bizonyos foknál — gondolom 39°-nál — nem tétetik hideg vízbe, legtöbb esetben menthetlenűl elpusztul. Én, t. ház, a hallottak folytán nagy örömmel hirdettem ezt a gyógymódot; többek között a múlt őszszel egyik alföldi városban fordultam meg, a hol a diphteritis nagy mértékben dühöngött. Éppen a polgármesteri hivatalban volt dolgom, a hol a város tiszti főorvosa a rettenetes baj fölött a polgármesterrel tanácskozott. Én is elmondottam, hogy néhány budapesti előkelő orvostól mit hallottam. És micsoda választ nyertem, t. ház? Az illető főorvos azzal lepett meg, hogy mit ér az, mikor vannak orvosi szaklapok, melyek ;• láz ellen egyenesen a meleg és a szalonna borogatást ajánlják. Csaknem kétségbe estem magam fölött, mert méltóztatnak tudni, hogy a láz ellen a meleg borogatás alkalmazásának miféle szomorú következménye szokott lenni. Ebből azt látom, t. ház, hogy az orvosi tudományban még nagy nézetkülönbség van s nagy a kapkodás. Puhatolóztam tovább. Ismét összeköttetésbe léptem néhány más előkelő fővárosi orvossal s tőlük, t. ház, ellenkező értesítést nyertem. Azon urak azt állították, hogy a betegek túlnyomó része az ecsetelés folytán beálló vérmérgezés következtében pusztulnak el. Háromféle faját állították fel a betegségnek : kisebb, nagyobb és legnagyobb fokát. Azt áilíttották, hogy az orvosok legnagyobb része, különösen a vidéken, talán nem is ismeri fel kellően a bajt és mindjárt a legerősebb szereket alkalmazza. Már pedig tudvalevő dolog, hogy mindazon szerek, melyeket az orvosi tudomány az ecsetelésnél használ, a legmérgesebb szerek közé tartoznak, így aztán, ha a torokban vékony hártya az ecsetelés folytán levonatik, beáll a vérmérgezés és a gyermekek túlnyomó száma így pusztul el. Az ecseteléshez használnak süblimatot, vasoldatot és erős carbololdatot. Mindezek — mint mondám — erős mérgek. Igaz, hogy utóbb — gondolom 1892. márczius óta — a fővárosi orvosok nagy része a carbolsavat végleg kiküszöbölte. Ismét azt láttam tehát, t. ház, hogy az orvosi tudomány még most is csak kapkodás útján jár. Nyughatatlan lévén, felkerestem egy fővárosi specialistát, bizonyos dr. Borsot, — meg is nevezem, — m. kir. honvéd-főorvost, kinek működéséről nagyon sokat hallottam. így pl. van Budapesten egy egyetemi tanár, a kinek néhány unokatestvére diphteritisbeit megbetegedett. Több előkelő fővárosi orvos kezelte e betegeket, és miután az illető orvosok lemondottak róluk, kijelentették, hogy itt többé segítség ninc*, a tanár úr kétségbeesésében felkereste az említett specialistát. És mi lett a következmény, t. ház? Az, hogy minden ecsetelés nélkül, az általa feltalált antidiphteidhiconnal az egyik beteget bárom nap alatt, a másikat körűibelől 8 —10 nap múlva teljesen kigyógyította, úgy, hogy mindkét gyermek a legjobb egészségnek örvend. De, t. ház, itt e házban is van egy szerencsétlen családapa, a kinek három gyermeke betegedett meg dyphteritisben. Szintén két előkelő fővárosi orvos kezelte a betegeket, s az egyik beteg meghalt egy nap, a másik még ugyanaz nap, s az orvosok egyike, látva a szülők kétségbeesését, hogy őket a legborzasztóbbra elkészítse, azzal igyekezett őket megvigasztalni, hogy halál ellen nincs orvosság, s estére a harmadik gyermek is menthetetlenül elvész. Az anya hallott valamit erről a budapesti specialistáról, felkereste őt kétségbeesésében s az eredmény az lett, hogy 8 — 10 nap alatt ezt a harmadik gyermeket kiragadta a halál torkából, s az ma a legjobb egészségnek örvend. A hallottak folytán tovább tapogatóztam s több ilyen esetet hallottam. De még ez nem minden. Itt van egy csomó bizonyítvány, többnyire orvosoktól, de a mennyiben nem orvosoktól származnak is, csakis orvosi vélemények alapján lettek kiállítva. Hogy a t. ház türelmét próbára ne tegyem, a legrövidebbekből egy néhányat leszek bátor felolvasni. Az egyik elismervényt a háznak egy mélyen tisztelt tagja állította ki, egyik uradalmi orvosának véleménye alapján. Ez így szól: »Tekinteíes Bors Lajos gyakorló orvosnak Budapesten. Uradalmi orvosom értesített, hogy az ön által feltalált gyógyszerrel a diphteritist kitűnő eredménynyel gyógyította. Fogadja ezért elismerésemet és egyúttal köszönetemet, azért, hogy uradalmamba lefáradni szíves volt.« Ezt kiállította gr. Zichy Jenő képviselő úr. Itt vannak pl. hatósági bizonyítványok, egyik