Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-155

155. országos Illés 18Í8. február 8.éa, estttttrltikftiu 405 is ezek felkutatására, akármilyen szemüveggel is mérlegeljük azokat, úgy azt kell, hogy tapasztaljuk, miként ezek a hangzatos phrasisok vagy merőben vak lármának bizonyultak, vagy pedig fennakadtak az utóbbi kormányaink nagy bölcsességfí rendszerének sártengerében, mint akár kenetlen kocsi, mint akár egy rosszul vontatott szekér. Ily állapotban kell, hogy lássuk és szemléljük az előttünk levő javaslatot is, a melyet az állami tisztviselők évtizedek óta folyton sürgetnek, folyton szorgalmaznak, és a melyet egyebek között fizetésjavítási reform-javaslatnak csúfolnak és keresztelnek is el. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt a reformot is hangoztatta az előbbi kormány a választási mozgalmak előtt, (Halljuk! Halljuk!) hangoztatta a választási mozgalmak alatt, hangoztatta a t. pénzügyminister úr is, azonban a mint a t. kormányaink minden működése, a mely a polgárok vagy azok egyes osztályai javulását helyezte kilátásba, e fontos kérőéiben is befagyott, zá tonyra jutott, mint akár egy rosszul kormányzott hajó, mely annak vezetéséhez nem értő kormányos kezére bízatott, a bizalom felruházásával könnyelműen bánó hajótulajdonos által. Eszleltük a legutóbbi kormányaink működése alatt azokat a híresztelt reformokat, ott láttuk egyebek között, azok között magát a közigazgatási javaslatot. Mit tapasztalunk ott? Azt, hogy ezzel a kormánynak nem volt más ezélja, minthogy porig alázza a megyék és városok önállóságát, és mindenhatósági joggal ruházza fel a központi kormányhatalmat. Ott látjuk továbbá a nagy igazságügyi reformokat, a melyeknek gyenge életű és mondhatnám idétlen esecsemőjekéut született meg a kir. táblák decentralisatíoja, mely a helyett, hogy megszüntesse az igazságszolgáltatás tekintetében a jogi bizonytalanságot előidézze az egyöntetűséget, ellenkezőleg előidézte a teljes bizonytalanságot. Ott látjuk a kormánynak az elkeresztelési vita ala't tanúsított magatartását, a melylyel a helyett, hogy a felekezeti békét igyekeztek volna létrehozni, előidézték a felekezetek közötti súrlódást. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És most elő áll a t. kormány ezzel a javaslattal, a melyet az állami tisztviselők évek óta sürgetnek és a melynek törvénybe iktatását mi is évek óta szorgalmazzuk. Mit tapasztalunk azonban ezen javaslatnál is? Azt tapasztaljuk, hogy a t. kormány a helyett, hogy a tisztviselők jogos kívánalmait és igényeit csak megkísértené, a helyett annak szűkkeblű intézkedéseive] oda dobta az tíszköt saját tisztviselői közé, felkelti elégedetlenségét azoknak, a kik jogos igényeik kielégítését nem csak elvárhatták, de jogosan meg is követelhették volna. (Igass! Úgy van! a szélső baloldalon.) Maga a t. ministerelnök úr is, midőn a kormányra lépett, esak úgy áradozi tt az ígéretektől és teletömte manifestumát csup i csábító ígéretekkel : a kereseti adók leszállításával, a tiszti fizetések felemelésé vei, a curiai bíráskodással, a legszabadelvübb vallási reformokkal, a tanítói fizetések rendezésével, szóval minden reformokkal, a mik nem adóemelést jelentenek. Úgy látszik azonban, hogy ezen reformok beváltásához szükséges összegeket ismét elvitték tőle a katonák, elvitte a hadügyminister, a mi bizonyítéka annak, hogy utóbbi t. k ; mányainknak minden újításaival, hogy a helyett, hogy a közérdek mozdíttalnék elő, a polgárok zsebeinek kell megnyílni a kormány adóbehajtó közegei előtt. De c mellett bizonyítja még azt is, hogy a mint a nemzet nem bízik a t. kormány jövőjében, ép úgy a kormány sem jogosált abban bízni. Ha pedig ez így áll, úgy kellene lenni annyi erkölcsi bátorságának, hogy nyíltan és őszintén bevallja, hogy nem áll hatalmában a tisztviselőkön segíteni, nem pedig azért, mert annak ténynyé válása egyszerűen nem tőle függ, és mert annak megvalósítása hazánknak megkötött nemzetgazdasági helyzeténél fogva egyszerűen kivihetetlen és lehetetlen is. (Iga*! Úgy van! a szélsőbalon.) Issekutz Győző t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában élénk színekkel ecseteié a tisztviselők szegénységét és azok helyzetét. T. ház! Én a magam részéről is nem azokat a kéregetéssel alkalmatlankodó szegényeket tartom a társadalom legszegényebbjeinek, mert hiszen ezek munkájukkal nem járulnak az állam fentartásához, de igényeik kielégítését magától az államtól nem is követelhetik; de igenis tartom a társadalom legszegényebbjeinek azon tehetséges, erős munkakedvvel bíró és munkaképes embereket, a kiknek fentartása épen az állam érdekében szükséges, de a kiknek az állam kormánya nem nyújt elégséges eszközt arra, hogy maguk és családjuk megélhessenek. (Igaz! Úgy van! a szélső' baloldalon.) És, t. ház, a társadalom ezen szegényeit ma nálunk épen maga a kormány szolgáltatja azokban a hivatalnokokban, a kiktől a munkát a legszigorúbban megkívánja, de a kiknek a munkáját a legkevésbbé sem becsüli meg. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az állam feltétlenül megkívánja azt, hogy az általa kinevezett hivatalnokok hivatalos kötelességüket buzgón, szorgalmasan teljesítsék; ha azonban figyelembe veszem azt, hogy némely állás betöltéséhez oly qualincatio kívántatik meg, melyet csak hosszas tanulmány s oly pénzáldozatok árán lehet megszerezni, mely utóbbi már maga is oly tőkét képvisel, hogy annak kamatait azon hivatalnok, a ki munkáját az államnak