Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-140

IBI. »rsiágos> Ilés 1808. jiiuuár -1-éu, sKombatoa. gg ingatlant Jaksics Józa soha el nem adta. Ennek alapján Bemert Kelemen és neje képviseletében dr. Kék Lajos ügyvéd ujabb beadványt adott be a telekkönyvi hatósághoz, melyben kérte, hogy a nevükre írt ingatlan újra visszaírassék az eladók nevére. De constatálva lett az is, és ez nyomós körülmény, hogy az az aláírás, mely az eredeti szerződésen szerepel és melynek névírója dr. Kék Lajos, két tanii vallomása sze­rint csakugyan Jaksics Jozától származik, azon­ban nem azon czélból írta alá, hogy az ingatlant eladja, hanetu miután társtulajdonos volt és az ingatlan bejegyzésére volt szükség, azért írta alá, hogy a telekkönyvi bejegyzés lehetővé té­tessék. Időközben Kék Lajos országgyűlési képviselővé választatván, a további eljárás foly­tatkató nem volt. Ily tényállás mellett, miután oly körülmények forognak fenn, melyek a bűn­ügyi vizsgálat folytatását múlhatatlanul szüksé­gessé teszik, és miután a vizsgálat minden irány­ban kiterjesztendő, tehát Kék Lajossal szemben is, mert csak az ő ellene kiterjesztett vizsgálat lesz képes bebizonyítani, hogy ezen ügyből kifolyó- I lag dr. Kék Lajost terheli-e, vagy ha őt nem, kit terhel a bűnügyi felelősség, a bizottság ja- | vasolja a t. háznak, hogy ezen ügyből kifolyó- j lag dr. Kék Lajos országgyűlési képviselő men­telmi jogát felfüggeszteni méltóztassék. (Helyes­lés jobb felöl.) Elnök*. Méltóztatik elfogadni? (Igen.) A ház elfogadja a mentelmi bizottság javas­latát és dr. Kék Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyből kifolyólag felfüg­geszti. Következik a napirend szerint a mentelmi bizottság 191. számú jelentése Papp Elek ország­gyűlési képviselő mentelmi ügyében. Molnár Antal jegyző (olvassa a bizottság jelentését). Beőthy László előadó: T. ház! A szol­noki kir. törvényszék, mint büntető bíróság hamis eskü bűntettével vádolt Papp Elek országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggeszteni kéri. Ugyanis a külső-szolnokmegyei takarékpénztár 1885-ben a karczagi kir. törvényszék, mint váltóbíróság előtt egy váltót peresített be, melyen mint elfogadó Bedő Lajos és mint forgató Papp Elek szerepel. A váltókeresetre hozott sommás végzés ellen Papp Elek kifogással élt, és az alá­írás valódiságát megtagadta. Midőn a per el­döntése az ezen állításra vonatkozó eskütől téte­tett függővé, ő ezen állításának bebizonyítására a perdöntő esküt le is tette. Ennek következté­ben a váltó értékéig megkárosúlt külső-szolnok­megyei takarékpénztár a karczagi kir. törvény­szék előtt bűnvádi eljárás megindítását kérte, még pedig Bedő Lajos és neje ellen váltóhami­sítás, a mennyiben e . pedig ennek esete fenn nem forogna, Papp Elek képviselő úr ellen, hamis eskü miatt. A feljelentésben oly adatok lettek felhozva, a melyek a bfínvizsgálatnak ezen irány­ban történt kiterjesztését szükségessé tették. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a megindított vizs­gálat folyamán kitűnt, hogy Bedő Lajos ellen csalás és sikkasztás miatt egy más bűnügyi vizsgálat is van folyamatban, a mely azonban ellene folytatható azért nem volt, mert Bedő Lajos szökésben volt, és csak újabb időben ke­rült ismét elő. E két ügy azonban kapcsolatos lévén, érdekeltség merült fel Az elsőre nézve ugyanis az egri törvény­szék, mint delegált bíróság volt megbízva, midőn pedig Bedő ismét visszakerült és a vizsgálat ellene újból folyamatba tétetett, a Papp Elek é» Bedő Lajos elleni bűnügyi vizsgálatra vonat­kozólag a szolnoki kir. törvényszék mondotta magát illetékesnek. E miatt az ügy egy évig elhúzódott, és a kérdés akként nyert végleges elintézést, hogy a Curia jogérvényes ítéletében kimondotta, hogy Bedő Lajos és neje elleni csalás és sikkasztási bűnügyben illetékes az egri tör­vényszék, de ettől elválasztandók a másik bűn­ügyre vonatkozó iratok, és erre nézve a szolnoki törvényszéket mondotta illetékesnek. így áll a dolog, a melyre nézve még megjegyzem, hogy Papp Elek, a ki a hatályban levő mentelmi jogra való tekintettel 1885 óta sem volt kihallgatható, a kir. törvényszékhez két rendű beadványt in­tézett 8 a többek között hitelesített másolatban becsatolt egy okmányt, a melyben Bedő Lajos a kereseti váltón levő aláírásra vonatkozólag el­ismeri, hogy az nem Papp Elektől származik. Minthogy azonban a jelentésben több oly körül­mény lett felhozva, a melyek mindaddig, míg Papp Elek képviselő úr ki nem hallgattatik, tisztába hozhatók nem lesznek, minthogy továbbá ezen ügynek minden irányban való megvizsgá­lása az illetőknek maguknak is érdekükben áll, a mentelmi bizottság Papp Elek képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését ajánlja a t. ház­nak azzal a megjegyzéssel, hogy a tárgyalásra megjelent képviselő úr mentelmi jogának felfüg­gesztését maga is kérelmezte. (Helyeslés.) Elnöki T. ház! Méltóztatik hozzájárulnia mentelmi bizottság javaslatához? (Helyeslés.) Ha igen: ezt határozatkép kimondom és ezen ügyre vonatkozólag Papp Elek képviselő mentelmi jogát felfüggesztettnek jelentem ki. (Helyeslés.) Következik a mentelmi bizottság 192. számú jelentése, sajtó útján elkövetett rágalmazás vét­ségével vádolt Pázmándy Dénes országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Molnár Antal jegyző: (olvassa a jelentést.) Beőthy László előadó: T. ház! A buda­pesti kerületi sajtóügyi vizsgáló bíró Pázmándy Dénes országgyűlési képviselő mentelmi jogának

Next

/
Oldalképek
Tartalom