Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-151
|j4 lkl. or«áf«s ülés 18S8. feVrsár 4-éu, szémWtoa* Én is azzal az erős meggyőződéssel jöttem ma a képviselőházba, okulva a rövid múlt példáin, hogy a magyar parlamentnek feje fölfíl elvonultak azok a vészterhes felhők, melyekből minduntalan a gyűlölködés villámai czikkáztak felettünk, és azt hittem, hogy itt már csak mosolygó eget látunk, a melyből csupa derűit csillag mosolyog alá. íme, ma ezen várakozásomban, mondhatom, rendkívüli kellemetlenül csalódtam. A magyar parlament a tőle megvárható és a nála megszokott illemkötelességnél fogva, másrészt azért, mivel a minister úr személyének talán szokatlanul is nagy rokonszenvvel adózott, megtette a ministerelnökkel szemben azt, hogy távollétében egy ily fontos, az ezer éves emlékünnepet tárgyazó javaslatot nem akart befejezni, hanem megvárta azt, hogy ő állásához méltó komolysággal és nemzetéhez méltóan representálja azon nézetet abból a székből, a melynek súlyo 6 * felelőssége alatt nyilatkozik, miként kívánja Magyarország ezer éves fennállásának emlékünnepét megülni. És mivel találkoztunk, t. ház"? Találkoztunk egy furcsa ministerelnöki felfortyan ássa], (Derültség a szélső baloldalon. Mozgás jobb felől.) a melyre nézve én absolute nem vagyok tisztában az iránt, vihart jelent-e ez egy pohár vízben, vagy egy dörrenést, a mely füstöt és zajt csinál, de magja nincs, a vagy egy harczi riadót, melynek azonban én a magam részéről sem a mai napon, sem a közelmúltban semmiféle hadüzenet alakjában absolute okát találni képes nem vagyok. (Helyeslés bal felöl.) Én e perczben, bár némi rövid idő állott rendelkezésemre, nem vagyok tisztában aziránt, hogy felvegyem-e a t. ministerelnök úrral a harczi riadónak azt a modorát, a melyet ő itt nekünk bemutatott, vagy pedig számoljak magammal, mint jogász, és gondokozzam a felett, hogy talán enyhítő körülményeket keressek a t. ministerelnök úr kedélyállapotában, a mely körülmények őt merész kirohanásra ösztönözték. (Mozgás jobb felöl. Felkiáltások hal felöl: Úgy van! Úgy van!) Mondom, merész kirohanásra ösztönözték, csakhogy Őszintén megvallom, nem tudom: velünk szemben-e, vagy t. szomszédainkkal szemben, vagy a szabadelvíípárttal szemben, vagy talán az országgal szemben; mert épen nem tudom genetikus okát adni annak, hogy mi indíthatta Magyarország ministerelnökét arra, hogy most panaszkodjék, hogy mi nem tartjuk tiszteletben a véleményeket, hogy mi pártmonopoliumot akarunk, hogy mi nem hagyjuk dolgozni azokat, a kik komoly munkához fogtak. Hiszen a t. ministerelnök úr érzi és érti annak súlyát, ha valaki pártot, vagy pártokat azzal vádol, hozzáteszem, azzal gyanúsít, hogy az országot komoly munkájában gátolni akarja. És mi lehet az, a mi a t. ministerelnök urat ily vád emelésére feljogosítja? Hát tapasztalták-e azt a t. képviselő urak, hogy megakadályoztuk önöket a nemzet üdvére való hasznos törekvésükben? Miben akadályoztuk meg önöket? Megakadályoztuk abban a törekvésükben és meg fogjuk a jövőre is akadályozni abban, hogy nem akarták megengedni Magyarországnak azt, hogy megérhesse ezredéves fenállásának ünnepét. Megakadályoztuk önöket abban is, hogy azt a parlamenti jogtalanságot, hogy egyéb kifejezést ne használják el ne követhessék a nemzettel szemben, hogy akkor akarták a nemzet közvéleményét ámítani, a mikor arra a nemzet elkészülve nem volt. Ebben megakadályoztuk önöket. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon. Mozgás a jobb oldalon.) De, t ház! Mi ma miért jöttünk össze? Azért, hogy magyarokhoz, testvérekhez illően tanácskozzunk az ezredéves ünnepély megtartásának módozatairól. Mondják meg, munkaprogrammjuknak melyik pontja az, a melynek végrehajtásában önöket megakadályozni akartuk ? Ellenkezőleg, úgy látszik, hogy ha önöknek valami fáj, úgy az fáj, hogy önöket az alkotás terére akarjuk kényszeríteni; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) azt akarjuk, hogy önök dolgozzanak. Hiszen önök itt, nem tudom miről beszélnek, ezredéves emlékünnepről és a t. ministerelnök úr szent ágostoni töredelmes őszinteséggel bevallotta, hogy neki még részletes terve nincsen. (Igaz! Úgy van! a széhö baloldalon. Mosgás a jobboldalon.) És mily bölcsen fejezi ki magát! Azt mondja, hogy fel akarja hívni e kérdésre a figyelmet, a minden párt részéről nyilvánuló óhajokat, sőt az osztálykülönbségeknél felmerülő kívánságokat. Nem mondom szó szerint, de így mondta. És ekkor nyomban hozzáteszi: De minek állnak elő az urak kívánságokkal, mielőtt a részletes programmot előterjesztettem volnál Hát, t. ház, az valami erimen laesae majestatis, ha mi törvényhozói jogunknál, sőt kötelességünknél fogva azon kívánalmakat, melyeket erre nézve üdvöseknek tartunk, a p alámentnek, a kormánynak és a többségnek szíves figyelmébe ajánljuk? (Tetszés a szélső baloldalon.) Ezzel követtük el azt a borzasztó fajsértést, mely feljogosította a ministerelnök urat arra, hogy a gyanúsítás ilyen kemény vádját üsse homlokunkra, mintha mi itt a munkában akadályoznék, s mintha mi itt az ellenvélemény tiszteletét tagadtuk volna meg? Mutasson rá a ministerelnök úr, — s ez felszólalásomnak leglényegesebb oka, — mutasson erre, és mi igyekezni fogunk neki elégtételt szolgáltatni, de kérdem, mivel jogosítottuk őt arra, hogy ellenünk ilyen vádakkal álljon elő? (Igaz! Úgy van! a szélső balon.) Ezt tudni akarjuk, mert az igazságtalanság ilyen fegyvereivel, bármilyen I hanggal és auctoritás mellett legyen az mondva,
