Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-151

1BL' orwsiges Ués IBM. ta*sanak csendben lenni és helyöket elfoglalni. (A ministerelnök elhagyja a termet.) Gr. Károlyi Gábor: A nagy bujdosót utánozza! (Derültség a baloldalon. Nagy zaj jobbról.) Helfy Ignácz: Igen sajnálom, hogy a t. minis'erelnök úr sz által, hogy oly brusque idebasryta a termet, még inkább bebizonyította állításom igazságát, hogy ő maga. rendkívül izgatott, haragos, a mire mi nem szolgáltattunk okot. (Úgy van! a baloldalon.) Vajay István: A ki haragszik, annak nincs i<r;izsáíra. Helfy Ignácz: A t. ininisterdnök úr azt mondotta Eötvös Károly barátunknak, hogy ne tüntesse fel úgy az ünnepet, mint ha az csak a mi pártunknak lennie a patrimoniuma, és ne tüntessék föl ezen ünnepnek főhősét Árpádot úgy, mintha az csak a mi hősünk volna. Thaly Kálmán: Ferencz Józsefnek is ő volt az ősapja ! Helfy Ignácz: Hivatkozom az egész házra, és kérdem, mondott-e Eötvös Károly barátom csak egyetlenegy árva szót is, a melyből ezt következtetni lehetne'? (Felkiáltások a szélsőbalon: Egy szót se mondott!) Azt mondotta még a ministerelnök úr, és itt ellentétbe jön önmagával, hogy ne tüntessük föl magunkat, illetőleg a függetlenségi pártot úgy, mintha csak az folytathatná a nemzetnek régi aspíratioit. Ebben a tekintetben nincsen igaza a. ministerelnök úrnak, mert hisz ő maga is beismerte, hogy mi vagyunk az egyedüliek e házban, kik ez aspiratiokat a maguk teljességében fentartják. (Úgy van! a szélső baloldalon.) 0 mag-a részéről visszautasította, még pedig nem csak pártállásánál fogva, hanem hozzátette, benső meggyőződésből is. Az a kevés, a mit a ministerelnök úr a dolog lényegéről mondott, sajnálattal constatálom, még kevésbbé elégíthet ki bárkit is. Hisz már rég foglalkozik az ország a millenium eszméjével; maga a kormány initialta, már 1891 elején, midőn mint annak egy részét, beterjesztette a kiállítási javaslatot. És ma mit mond a kormányelnök úr'? Hogy majd egy év múlva, a költségvetés benyújtásakor ismerteti meg a törvényhozással a kormány eszméit a jövőre nézve! Hát akkor csakugyan azt kell hinnünk, hogy a kormányelnök úr még sincs áthatva ez ügynek rendkivűli fontosságától, ha most is egy évvel elhalasztja csak eszméinek föltárását is! Értem, ha valaki azt mondja: mi a nemzet ezredéves fennállásának ünnepét családi ünnepnek akarjuk tartani s mint ilyet akarjuk megünnepelni. E felfogásnak lehet jogosultsága. De midőn azt mondjuk: a nemzethez méltón akarjuk megünnepelni, akkor, midőn az ünnep időpontfcfemár 4-én, izostbaten. gQQ jától csak három év választ el: nem szabad még egy évet elvesztegetnünk! S így nem bírom felfogni azt az ellenvetését sem, melyet gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam határozati javaslata ellen felhozott, mely pedig a lehető legártatlanabb és legczélszerübb javaslat, melyet ez idő szerint a t. ház elé lehet terjeszteni. Nincs az ellentétben sem a mienkkel, sem a kereskedelmi minister úr javaslatával, sem a kormány álláspontjával, sőt annak folytán, a mit a ministerelnök úr mondott, hogy t. i. még egy év kell neki, hogy eszméit minden oldalról megérlelje, hogy összeköttetésbe léphessen a hatóságokkal: annál hathatósabb eszköz volna kezében e regnicolaris bizottság. Ha azon nagy apparátus mellé, melylyel a kormány rendelkezik, hozzáteszszük a, társadalom nagy apparátusát, mely leginkább a nemzet ama választottjaiban talál kifejezést, a kik társadalmi, vagyoni állásuknál fogva arra lehetnek hívatva, hogy bizonyos társadalmi körökre hassanak: ezzel is csak a kormány működését gyorsítjuk és erősbítjük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Minthogy a t. ministerelnök úr magára arra nézve, a mit az egész ház ma tőle várt, a minek kedvéért a vitát mára halasztottuk, abban a reményben, hogy a ministerelnök úr majd hü képét fogja nyújtani a milleninmra vonatkozó terveknek, ma nem nyilatkozott: én az ő haragos nyilatkozataival tovább foglalkozni nem vagyok hajlandó, hanem áttérek most röviden magára a kiállítás kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) És itt első sorban bátor vagyok megjegyezni gr. Apponyi Albert képviselőtársamnak, hogy én még az első pontra nézve sem látok ellentétet közte és Eötvös Károly t. barátom között. Azt mondja ugyanis, t. képviselőtársam, hogy eleinte ő is a világkiállítás mellett volt, de azok után, a mik történtek, már hajlandó belenyugodni egy országos kiállításba is. A mi határozati javaslatunk sem tesz egyebet. Eötvös Károly t. barátom világosan kijelentette, hogy az ő határozati javaslata nem jelenti azt, hogy visszautasítjuk a kereskedelmi minister úr javaslatát, hanem elfogadjuk azt hasisul, és csak kibővítjük. Elismerem azonban készséggel annak igazságát, a mit t. barátom Apponyi Albert kiemel, hogy t. i. annak competens megítélője, vájjon lehet-e világkiállítás vagy sem, nem lehet semmiféle privát ember, ezt csak maga a kormány tudhatja. Miért"? Mert hiszen akkor, mikor nemzetközi kiállítás megállapításáról van szó, első dolog az, hogy az illető kormány érintkezhessek a külföldi kormányokkal, először azon czclból, hogy megtudja, vájjon nem szándékozik-e ugyanarra az esztendőre valamely más kormány nemzetközi kiállítást rendezni, másod-