Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-151

ISI. orsfágoi fllés 1898. fetanér í-én, iKOmlmton. 301 nyatló, nem elvénült állapotban, hanem a megifjodásnak, a fejlődésnek teljes erejében, nagy és szép jövendőnek reménységében. Azért én ezt az ünnepet nem tekintem puszta látványosságnak, nem is tartanám annak rendeltetését, annak jelentőségét megközelíthetőnek, ha csupán a többé vagy kevésbbé szép látványosságoknak sorozatában akarnók azt kimeríteni; hanem akarom, hogy azt megüljük olyan módon, mely egyfelől a magyar nemzet összes polgárainak szívében, másfelől pedig az egész velünk testvér eivilisált világ nemzeteinek szívében maradandó emlékeket ki nem irtható nyomokat hagyjon. (Élénk helyeslés és tetszés a hal- és szélsőbalon.) Ezen haza polgárainak szívében az összetartásnak, a nemzeti egység ;.térzésének, a hazafias áldozatkészségnek, a tetterőnek kiirthatatlan nyomait: a többi európai nemzetek szívében pedig annak a rokonszenvnek, annak a szeretetnek megerősödését, a melyet, — s erre büszkén hivatkozhatunk, — ezeréves történetünknek minden fázisában tőlük bőven kiérdemeltük, a melyre méltók akarunk lenni ezentúl is az által, hogy az emberiség minden nemes ideáljának szolgálatában akarunk állani, azok megvalósításáért küzdeni, ha kell, azokért szenvedni, ha kell. azokért küzdeni, de azok zászlaját kezünkből soha ki nem engedni. (Éljenzés a hál- és szélső baloldalon,) így tehát azt hiszem, nem csak én, de az egész ház és annak minden tagja át van hatva ugyanazon szellemtől, mely ékes kifejezést nyert Eötvös Károly t. képviselőtársam felszólalásában. Azonban a határozati javaslatot úgy, a mint beadta, mégsem tehetem egész terjedelmében magamévá. És megmondom miért. Először is annak a controversianak újbóli megvitatásába, mely a most szőnyegen levő javaslattal legszorosabb összefüggésben áll, vájjon nemzeti, vagy nemzetközi kiállítás legyen-e, nem akarok belemenni. Midőn az eszme itt legelőször megpendíttetett, én a világkiállítás hívei közé tartoztam. Ma is nagyon szeretném, ha ez eszme megvalósíttatnék. Ez eszme előkészítésének vannak azonban oly fásisai, melyeknek megítélésére egyedül a kormányt tartom illetékesnek, és megvallom, e padokról nincs ahhoz bátorságom, hogy a világkiállítás rendezését határozott utasításul adjam a kormánynak. Gr. Károlyi Gábor: Mindig az a baj, hogy nincs bátorság! (Derültség a szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: Én azt hiszem, hogy azoknak a felelősségeknek elvállalásában, melyeket e helyen el lehet vállalni, bátorság hiányával senki sem vádolhat, (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) a ki eddigi működésemet figyelemmel kisérte. (Éljenzés a baloldalon.) Másodszor az a kifogásom a határozati javaslat formája ellen, hogy a közgazdasági és pénzügyi bizottságot nem tartom azon illetékes fórumnak, mely'a millennium megünneplésének egész tervét előkészíteni hívatva volna. Mindjárt bejelentem előre, hogy én e czélra külön, még pedig országos bizottság létesítését szándékozom javasolni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A harmadik pedig az, hogy bár t. képviselőtársam felszólalásában sok, igen becses eszme foglaltatik, — tán egyetlen olyan sem, melyet magamévá tenni hajlandó nem volnék, s ez alatt első sorban a honalapítónak állítandó emléket értem, — de ez eszmékben sem találom kimerítve mindazt, a mit ezeréves fennállásunk megünneplésére szükségesnek tartok. Nem is hiszem, hogy az egész parlamentnek kellő előkészítés nélküli tárgyalásai folyamán, bár sok becses és helyes eszme merülhet fel, olyan organicus egészet, mint a minőnek ezeréves fennállásunk megünneplésekor kifejezésre kell jutnia, sikerülne megállapítania. Ezek azon formai okok, melyek miatt a határozati javaslathoz nem járulhatok, daczára annak, hogy azt a szellemet, melynek az kifolyása, nemcsak én, hanem, — nem kételkedem benne, az egész ház is magáénak vallja. T. ház ! Tagadhatatlan, hogy e millennium ügye eddig nem részesült abban a meleg felkarolásban, abban a tetterős előmozdításban, melyet az, mint nemzeti létünk egyik mérföldjelzője, mint egy valósággal nagyfontosságú történelmi momentum megérdemel. É jelenség okait részleteiben kutatni nem akarom. Általánosságban csak annyit akarok megjegyezni, hogy az ez iránt eddig mutatkozott Jethargia oka nem kereshető akár a nemzeti lelkesedésnek, akár a hazafiságnak hiányában, vagy hanyatlásában ; hanem kereshető azokban a bizonytalan, nem sok vigasz, nem sok lelkesítő momentumot nyújtó politikai állapotokban, melyek közt évek óta vergődünk. (Igaz! tlgy van! a haloldalon.) Hogy ezeket az állapotokat mi idézte elő, mi hozta létre a nemzetben azt a hangúlatot, hogy a magyar embernek most csakugyan nincs ünneplő kedve, ezzel ez alkalommal foglalkozni nem akarok. A tény itt van, a tény alig tagadható, és az a tény sem tagadható, hogy az előbbi kormányt e tekintetben bizony súlyos mulasztásnak vádja terheli. Ezt a vádat a jelenlegi kormányra áthárítani, a mely nem rég alakult meg, nem volna igazságos, és nem is teszem. Kétségtelen, hogy a millenium megünneplésének legszebb módja az volna, a legmeszszebb kiható nemzeti ünneplés az volna, (Halljuk! Halljuk.!) hogy ha közéletünkből eltávolítanák mindazokat a bajokat, a melyek a mostani kedély-depressiót, a mostani lehangoltságot előidézték. Eötvös