Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-148

236 148í országos ülés 1898. január 31-éa, kedden. sítványt leszek bátor a t. háznak benyújtani, és az általam elmondott indokoknál fogva kérem annak elfogadását. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »A ragadós ti'dőlob kiirtásáról szóló törvényjavaslat 2. §-a első bekezdésének második mondata végéhez a következő szavak fíízendők : »01y helyeken azonban, a hol a külön legelő és marhaesapás hiánya a zár fentartását megnehezíti, a szarvasmarha levágatását a földmívelési minister elrendelni tartozik«. Gr. Bethlen András földmívelésügyi minister: T.ház! Előrebocsátom, hogy alig lehet séges a törvényben az ország minden egyes vidékének megfelelő speciücatiot felsorolni,ésépen azért a végrehajtási utasítás van hívatva az ország egyes részeinek megfelelőleg intézkedni. A törvényjavaslatba csak az általános alapelvek és garantiák venndők föl. Teljesen helyeslem gr. Károlyi Sándor t. barátom azon intentioját, mely szerint a pénzügyi bizottság megállapodásával szemben ezen törvényjavaslat szövege, illetőleg a 2. §-nak vége is föntartandó, a mennyiben ennek a passusnak kihagyása különösen az alföldre volna rendkívül káros, mert kényszerítené a kormányt oly drastieus intézkedésekre, a melyek néha igazán .... (Felkiáltások bal felől: Sok pénzbe kerülnének!) nemcsak hogy sok pénzbe kerülnének, hanem közgazdasági absurdumra is vez.tnének, a mennyiben a buja hagelőt is kényszerülve volnának kiirtani. A mi Bornemisza Lajos t. képviselő úr fölszólalását és indítványát illeti, arra azt kell mondanom, hogy fölösleges, a mennyiben, hogyha ide egy ily passus fölvétetik, mindenesetre szükséges volna egy más, az ország egyéb viszonyainak megfelelő hasonló passusokat is fölvenni. Hogyha itt egy ily passus fölvétetik, akkor ott, a hol itató hiányzik, mégis csak szakértő megítélésére lenne bízandó a. kérdés, mert tudtommal az országban itató mindenütt található, talán kivéve a havasi tetőket, habár már ott is vannak. Ha ily részletekbe megyünk be egy vidék érdekében, más vidék érdekében pedig nem, esetleg az védelmeztetik, hogy annak érdekeiről megfeledkeztünk. Azonban azt hiszem, hogy pótolhatom ezt azon Ígérettel, a melyet különben most más ismétlek, hogy a végrehajtási utasításban kerülni fog a kormány minden oly intézkedést, a mely közgazdaságilag nem volna indokolható. Ennek illustrálásáúl azt hozom fel, hogy ezen hat hónapi zár nem feltétlenül és minden esetben rendelendő el, mert a mennyiben a baj teljesen ki van irtva bunkózás és ax istállók fertőtlenítése állal, az nem is lesz szükséges. Az sincsen kimondva a tövényjavaslatban, hogy annak az elzérolásnak az istállóban kell történnie. Épen oly veszedelmes volna kimondani, hogy az istállóban kell, vagy hogy ottan nem szabad. Ezt a helyi viszonyok szabják meg. Erre a törvényjavaslat szövegezése alkalmával gondott fordított a két szakbizottság, a mely azt tárgyalta, s mindezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozott. Miután pedig e kijelentést tettem, azt hiszem, a képviselő úr is meg lesz nyugtatva. Kérem a t. házat, méltóztassék a szakaszt változatlanul elfogadni. (Helyeslés jobb felől.) Bernáth Dezső jegyző: Szemere Huba Szemere Huba: T. ház! A jelenleg szőnyegen levő törvényjavaslat három kategóriát különböztet meg: a beteg, a betegségben gyanús és a fertőzésben gyanús állatok kategóriáját. De míg az első kettőre nézve a törvényjavaslat a. lebunkózást kimondja, addig az utolsót egészen másképen ítéli meg. T. i. az első kettőre feltétlenül kimondja a lebunkózás szükségét, a haimiadikra nézve ezt csak föltételesen mondja ki. A t. minister úr szíves volt előbbi felszólalásában felemlíteni azt, hogy ha mi e törvény javaslatnak azt a pontja? megváltoztatnék, abban az esetben kitennők magunkat annak, hogy általánosan bunkózzunk minden állatot, mert hiszen fertőzésben gyanús állatok lesznek mindannyian. Ezt a külföld példája tökéletesen megezáfolja; megezáfolja annyira, hogy arra hivatkozni talán egyáltalán fölösleges is volna. Miután azonban az angol törvényhozásnak abbeli eljárása igen fontos támpontokat nyújt a kérdés megítélésében, nem zárkózhatom el attól, hogy csak igen röviden, főbb vonásokban megismertessem az angol törvényhozás által megállapított kiírtási módokat Az 1869-ik évi aet. érinti már a kérdést, de nem mondja ki imperative, még csak a betegségben levő állatok lebtmkózását sem. Ennek a következése természetesen az volt, hogy ez a baj napról-napra óriási mértékben terjedett. Ez az állapot, tartott 1873-ig, a meddig a betegség folytonosan fokozódott. 1873-ban egy új törvényhozási intézkedés kimondta, hogy a beteg állatoknak kiirtása kötelező, és ez az állapot megmaradt 1878-ig. A megbetegűlt állatok száma azonban egyenlő mértékben maradt, sőt fokozódott annak daczára, hogy kimondatott, miszerint e betegségben gyanús állatok szintén kiirtandók. Az nagyon fontos körülmény, hogy annak daczára, hogy a beteg és betegségben gyanús állatok kiirtása kimondatott, a beteg állatok száma nemhogy csökkent volna, hanem növekedett. Midőn az 1878-iki törvény kimondta, hogy e beteg és betegségben gyanús állatok kiirtandók, egyszerre csökkent ugyan a betegség, de nem olyan mértékben, mint ezt várták. Ez szintén olyan fontos momentum, mely bővebb felvilágosítást kíván, és ezt vissza is lehet vezetői az időközben fellépett száj- és körömfájás ellen