Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-147
218 147, országos ftlés 1893. január 30-án, hétf&n. tárgyát képezni az, melyik vidék járuljon a baj orvoslásához. (Helyeslés bal felöl.) Ezen alapelvnek rövid indokolása után legyen szabad csak röviden kijelentenem, hogy — miután a részletes tárgyalásnál alkalmunk lesz ezen alapelvekre nézve módosítványt beadni, — azon esetben és azon biztos reményben, hogy ezen módosítványt a t. ház el fogja fogadni, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. Molnár Antal jegyző: Szemere Huba! Szemere Huba: T. ház! Mindenekelőtt saj'nálatomat kell kifejeznem a felett, hogy e törvényjavaslaton, mely nem egyes vidékek, de egész Magyarország állatállományát, egész Magyarország állatbirtokosait érdekli, oly könnyen akarnak túlmenni, és oly időpontban vetik fel a kérdés tárgyalását, midőn felvilágosító adatok egyáltalán nem állanak rendelkezésünkre, mert arra számítani nem lehetett, hogy a mai napon e törvényjavaslat tárgyalása megkezdessék. De én meghajlom a t. ház abbeli véleménye előtt, hogy, noha ily fontos törvényjavaslattal állunk szemben, épen azért, mert ezen törvényjavaslatnak a legközelebb már életbe kell lépnie, — mivel kötelezettségeket vállaltunk magunkra Németországgal szemben a, tavaly megkötött egyezség által, — most a tárgyalás alapjául elfogadandónak vélem és pedig annál is inkább, mert ez által egy hathatós lépéssel mentünk előre s kimutatjuk, hogy a képviselőház a legéletbevágóbb kérdések egyikével, a földmíveléssel is behatóbban kezd foglalkozni. Azonban a mi a törvényjavaslatot általánosságban illeti, a mi továbbá annak szellemét és fölfogását illeti, e tekintetben nem zárkózhatom el egy kérdésnek fölvetésétől, t. i. attól, hogy a törvényjavaslat kidolgozói talán nem élték bele magukat egészen a helyzetbe, és nem foglalkoztak oly behatóan a kérdéssel, a mint, a hogy a mi körülményeink ily nagy fontosságú és nehéz kérdéssel szemben ezt tőlük méltán m egk ö vetelh ették. A ragadós tüdőlob oly természetű betegség, mely igen rohamosan terjed, és az egész állatállományt veszélyezteti. Ez ellen határozottan kell föllépni, és oly eszközöket kell alkalmazni, a melyek hatékonyaknak fognak bizonyulni. A szőnyegen levő törvényjavaslat, mint egyáltalán minden ily természetű törvényjavaslat, három csoportot különböztet meg, t. i. először a ragadós tüdőlobban szenvedő állatok csoportját, tehát a beteg állatokat, másodszor a betegségben gyanús állatokat, és harmadszor a fertőzésben gyanús állatok csoportját. Épen ez a legutóbbi csoport az, a melynek kiirtására különös súlyt kell fektetni. A mi törványj avaslatunk csak facultative mondja ki, és a minister rendelkezésétől teszi függővé, hogy vájjon kiírtassék-e a fertőzésben gyanús állat vagy nem. Mindazon külföldi haladó államok, melyek tettek és tesznek valamit a földmívelés ügyében, olyképen fogták fel a kérdésnek ezt az oldalát, hogy a fertőzésben gyanús állatok feltétlenül kiírtandók. így járt el a bajor törvényhozás, így járt el a badeni és később a hollandi törvényhozás és így van contemplálva az angol törvény is, melyben 2 millió évi kiadás van előirányozva a ragadós tüdőlob kiirtására. Ha tehát így tettek ezen államok, és látjuk, hogy még Svajczban is ezen törvény intézkedéseivel ki bírták irtani pár rövid év alatt a ragadós tüdőíobot, mért ne fogadjuk el ezt a radikális eljárást, és miért helyezkedünk arra az álláspontra, a melyen a német törvényhozás áll, ós a mely miatt oly sokat kell tűrni-szenvedni a gazdaközönségnek, A német törvényhozás ugyanis kimondja, hogy a fertőzésben gyanús állatok nem okvetet lenül kiírtandók, ez tehát ép úgy facultative van kimondva, mint a mi törvényjavaslatunkban. Ennek a következménye az, hogy a tüdőlob egyes helyeken számarányokban igenis pusztul, de annál több góczpontot nyer, és terjed az a vidékeken azért, mert nem írtatik ki kellően, és a helyett, hogy erre a czélra kisebb, és kisebb összeg volna szükséges, mindig nagyobb összegek irányoztatnak elő. Egy más példát is szeretnék felhozni: Hollandia példáját. Nem emlékszem, hogy melyik kerületében vagy kantonjában, de az egyikben, oly mértékben el volt terjedve a tüdővész, hogy az állam pénztára nem bírta a kiírtáéi költségeket fedezni. Eunek következtében facultative mondták ki a fertőzésben gyanús állatok kiirtását, ellenben a többi kerületben imperative. így is jártak el, de az egész országból nem bírták kiirtani a tüdővészt, mert kitűnt, hogy abból a fertőzött kantonból mindinkább tovább és tovább terjedt s újabb és újabb góczpontok származtak, úgy, hogy még nagyobb költségekkel járt a betegség kiirtása. Ennek következtében elhatározta a törvényhozás, hogy megváltoztatja az eredeti törvényt, és imperative mondta ki arra a departamentre is a kiirtást minden fertőztetésben gyanús állatra nézve. Én különösen erre az egy pontra fektetem ! a fősúlyt, és meg vagyok róla győződve, hogy az állampénztárt nem fogjuk megterhelni 5 de meg vagyok győződve arról is, hogy az egyes gazdák sem lesznek oly súlyos teher alatt, és nem fognak ezen teher alatt annyira összeroskadni, mint oly körülmények közt, melyeket e törvényjavaslat itt elfogadásra ajánl. (Helyeslés a ssélsö báloldalon.)
