Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-147
204 i* 7, országos ülés 1SÍ>3. január 30 án, hétfőn. lionvédesküt. (Egy hang a szélső baloldalon: Ez sem áll!) Azok, a kik meg nem jelentek, utólag a zászlóaljparancsnok székhelyére hívatnak be s ott teszik le az esküt. Ez úgy van. A tisztekre vonatkozólag pedig akkoriban, midőn mint dandárparancsnok tényleg szolgáltam, dívó volt, hogy minden zászlóaljparancsnok, minden tiszt iránt, a ki előtte esküt tett, jegyzőkönyvet tartozott beterjeszteni. így tehát nem történhetett meg az, hogy valaki esküt le nem tett volna. Horváth Ádám jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! A t. honvédelmi minister úr az imént, mikor az iránt volt határozati javaslat benyújtva, hogy a magyar ezredekhez besorozott újonezok magyar nyelven vezényeltessenek, és a magyar nyelv a hadi igazgatásban érvényesüljön, a felett siránkozott előttünk, hogy a magyar tisztek nem tudnak eléggé németül. Bocsánatot kérek, egyetlen egy nemzetnek sem hivatása a saját anyanyelvének elhanyagolásával ós mellőzésével más nyelveket előtérbe helyezni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a fegyveres erőt annak tekintjük, a minek kell, hogy egy alkotmányos nép tekintse, t. i. a felfegyverzett népnek, a fegyverben álló polgárság összességének, úgy annak a haderőnek ugyanazt a nyelvet kell használni úgy a vezényletben, mint a közigazgatásban, melyet az az állam, az a nemzet magáénak vall. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Nagyon természetes, hogy az idegen nyelvek tudása, és így ezek közt a német nyelvnek tudása is a magasabb katonai kiképeztetés czéljából szükséges és értékes; de ez csak a magasabb katonai műveltség' szempontjából szükséges és értékes. Mert téves az az állítás, mintha a hadsereg vezetésére nézve ez feltétlenül szükséges volna. Igen jól tudjuk, hogy háború idejében csak a legkisebb taktikai kötelékben, a századoknál történik szóval a vezénylés, és már ritkábban a zászlóaljaknál, hanem mindig trombiták fúvatnak, mert ezeknek hangja nem vész el az izgalomban, a csata zajában. Már most miért volna szükséges az, hogy a magyar katonaságot németül kell, hogy vezényeljék, és a hadi közigazgatás németül történjék. És miért szükséges az, a mire a t. honvédelmi minister úr nem terjeszkedett ki, hogy idegen tisztek által vezényeltessék, és hogy a magyar ezredekben ne magyar honbeliek legyenek tisztek? Hiszen ez iránt őseink a mi törvénykönyvünkbe a törvényeknek egész lánczolatát iktatták be, s az erre vonatkozó törvények a felségesen uralkodó királyok által mindig szentesítettek, így már az 1553. évi VI. törvényczikk 4. §-a azt mondja, hogy az ország főkapitányai magyar nemzetbeli katonai férfiakból legyenek. Továbbá az 1608-iki törvény azt mondja, hogy a véghelyi kapitányok birtokos magyarokból neveztessenek ki. így találom ezt egészen 1659-ig Tehát több, mint egy századon keresztül minden ilyen alkalommal a nemzet ismételten követelte, hogy az ország katonasága magyar tisztek vezénylete alatt álljoa, hogy azt magyar kapitányok vezessék a háborúba. Sőt az 1792 : IX. törvényezikk még azt is mondja, hogy ha magyar tisztek elegendő számmal nincsenek, a született magyarokra előbbvaló tekintet legyen, és a magyaro c praeferenter katonai kiképeztetésben részesíttesseuek, és azt is mondja, hogy a tiszti rang betöltésénél az egyenlő arány megtartassák és további panaszra alkalom ne nynjtassék. Továbbá az 1807-iki törvénybe, midőn a napóleoni háború alkalmával 12.000 újoncz megszavazása kívántatott, be van iktatva az, hogy ő Felsége intézkedni fog, hogy a magyar ezredekben a magyar nyelvben jártas tisztek fognak alkalmaztatni, vaanrint ugyanakkor a karok én rendek azt panaszolják, hogy a háborúviselésben nagy hátrányban részesülnek a magyar csapatok, és a magyarok nem akarnak besoroztam!, kerülik a katonáskodást, mert idegen tisztek és altisztek alá helyezik őket, kik nem ismerve a magyarok nyelvét, a kiképzésnél egymást félreértik, s e félreértés következtében durva bánásmódban részesülnek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Menjünk tovább. Nemcsak a magyar sorhadi ezredekre, de már a 10. §. a magyar határőrvidéki ezredekre nézve kikötötte, hogy magyarországiaknak adassanak a tiszti rangok s tiszti állások; de itt van az 1840:11. törvényezikk, midőn 38.000 újoncz megajánlásáról van szó, őseink az újoncz-megajánlás feltételét is megszabták, s a 12. §. azt mondja, hogy a magyar sor- és véghelyi ezredekben tiszteknek, főtiszteknek és tábornokoknak született magyarok neveztessenek ki. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn azt látjuk, t. ház, hogy őseink már 350 esztendőnél régebben folyton és hasztalanul kérnek, hoznak ez iránt törvényeket, szentesíttetik azokat a Felség által, és még sem tartatik meg, hogy magyarok alkalmaztassanak a magyar katonák vezényletére, akkor itt nekünk a küzdelem negyedik századának vége felé lehetetlenség, hogy türelmesekké váljunk, hogy lemondókká legyünk, hanem követelnünk kell sokkal hevesebben és melegebben, mint azelőtt történt. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Nem történt volna meg, hogy a nemzet ezen kívánságát és eszményét megtagadták volna, és figyelembe ne vették volna a magyar törvénytárnak annyi meg annyi törvényét, mely corpus jurisunkban van lefektetve, ha nem akadtak
