Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-146

146. országos Blés 1893. január üS.áu, szombaton. 189 haszna. A negatív nemzetgazdászati haszon még talán nagyobb mértékben nyilvánul, ha figyelembe veszszük, hogy a naplopásnak egyik törvényes módja volt a vadászat szabadsága, a mely az embereket a munkától elszoktatta és naphosszat lesipuskáskodtak az olyan egyének, a kiknek 30—40 kr. napszám mellett a nemzetgazdászat nagy hasznát vette volna. (Helyeslés.) Azért szólaltam fel, t. ház, hogy túlzásokba sem az egyik, sem a másik irányba ne essünk, Tökéletesen igaz, hogy a hortieuburát, különösen a gyümölestenyésztést^ a legnagyobb mértékben szükséges védeni. Én azonban azt hiszem, hogy a t. minister úr meg fogja találni azon korlátokat, a melyeken belül üdvösen lehet intézkedni. Minthogy pedig nagy nemzetgazdasági tőkétől fosztanák meg az országot, ha a nyulak kiirtása lehetségessé tétetnék, a kötelező bérbeadás eszméjét, mely a törvényben, mint alapelv le van fektetve én továbbra is fentartandónak vélem. (Helyeslés a jobboldalon.) Molnár Antal jegyző: Szalay Károly! (Halljuk i Halljuk! a szélső baloldalon.) Szalay Károly *. T. ház! Igen t. barátom, és mondhatom, majdnem mindenekben elvtársam, (Derültség a szélső baloldalon.) ebben a kérdésben nagyon téved. Legelőször is téved abban, hogy ez nem pártkérdés; pedig boesásson meg, én épen azt látom, hogy ez igenis pár:kérdés, csakhogy egjik felől állanak a nyúlüldözők, a másik felől a nyúlvédők. (Halljuk! Halljuk!) Hanem a nyúl védők pártja még nagyobb és még szorosabban összetart egymással, mint talán a kormánypárt, a hol pedig a pártfegyelem, a mint tudjuk, meglehetősen erős. Téved az én elvtársam, midőn azt mondja, hogy a vadászati törvény megváltoztatandó, vagy legalább revisio alá veendő; még pedig aligha úgy nem a mint szavaiból kiértettem, hogy annak szabványai még inkább szigoríttassanak. Polónyi Géza: A mennyire az ültetvények megvédése megkívánja! Szalay Károly: Az ültetvények megvédése mindenesetre olyan szempont, mely az összes fenforgó kérdések közt mindenesetre a legelső, különösen ma, a midőn borászatunkat és szőiőmívelésünket úgy is a végveszély fenyegeti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) E tekintetben azon érvelést hallottam, hogy micsoda nagy baj az, hiszen végre is az a kár, a melyet a nyulak okoznak, talán minden tizenkét-tizenöt évben egyszer fordul elő. Ezt egyrészről az utóbbi évek tapasztalatai, — sajnos — nagyon is megezáfolják; más részről pedig kérdés, vájjon nem nagyobb veszély rej lik-e abban, hogy ha azon ültetvények, melyek épen akkor midőn már megerősödve termésnek indulnak, minden tizenkét tizenötödik évben megrongáitatnak, mintha a rongálás minden évben újra történnék? Igen sajnálom, hogy az igazságügy minist er úr nincsen jelen; mert az ő jurtdicai, hogy úgy mondjam lelkiismeretéhez, intéztem volna azt a kérdést, hogy miképen tudja, mint igazságügy minister, ebben a vadászati törvényben megtűrni azon szakaszt, mely arról intézkedik, hogy egyetlen egy tanii vallomása alapján elítélhető az illető panaszolt. (Egy hang a szélsőbaloldalról: Felesketett ember!) Engedelmet, de én még olyan tanút sohasem láttam, a kit nem eskettek meg. Hozzá járul ehhez az is, hogy ez a felesketett tanú, nagyon is aggályos, mert az a törvény, a mely ennek vallomását teljes bizonyítéknak veszi, egyúttal azt is mondja, hogy a bírságpénz fele az övé. (Ellenmondások a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, méltóztassék a törvényt megnézni; mindössze is csak az szükséges, hogy az illető jelentse fel, (Felkiáltások: Nem az övé!) A vadászati törvénynek ez mindenesetre oly hiánya, melyet megtűrni eddig is csak Magyarországon lehetett, s amelyet tovább tűrni teljes lehetetlenség. A másik hiánya, a mely szintén tűrhetetlenné teszi a helyzetet, az, hogy az ilyen esetek elbírálása közigazgatási hatóságokra van bízva. Ebből azután következik, — az igen t. belägyminister urnak hivatalos tudomása is lehetne róla, — hogy számtalan oly esetben, midőn az illetői egyszerű feljelentésre kihágás kísérletében mondják ki bűnösnek, 3 — 4—5 száz forint bírságban marasztalják el azon a néven, hogy a főszolgabíró is nagyon szívesen beáll a nyúlpártolók táborába. Igen nagy hiánya van t. ház, a vadászati törvénynek a kártérítés miként nyerhetésének kérdésében is. Először, a ki azt a törvényt eszében tartja, vagy elolvadta, megyőződött arról, hogy a kisebb vadak, tehát a nyúl és őz által okozott károk e kártérítéshői ki vannak zárva. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az illető károsra nézve a bizonyítás majdnem teljes lehetetlen. Lehető ott, a hol azon terűlet mellett, melyen a kár elkövettetik, valamely nagyobb birtokosnak, de egy és ugyanazon birtokosnak erdő- vagy yadterűlete képezi a szomszédságot; de a hol több birtokos van, ott a kártérítést elérni teljes lehetetlenség, mert ha az illető káros az egyikhez fordul, az azt mondja: bizonyítsa be, hogy az ő vadja volt, és nem a szomszédé, ha pedig a másikhoz megy, az ugyanezzel áll elő. Állíthatom a t. ház előtt, hogy saját kerületemben vannak községek, melyek úrbéri birtokainak egy bizonyos részét használni soha sem lehet a vadak miatt. Ezek mindenesetre oly tűrhetetlen állapotok, a melyeken segíteni kell. Hogy segíteni