Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-145

162 Í45. országos ülés 1898. január 27-éíi, pénteken. kell mód és alkalom, hogy azt » haza érdeké- i ben azon mértékben mérsékeljük, mely a mi állapotainknak legjobban megfelel. És e tekin- ; tétben, t, ház, az elhunyt minister kitűnő tevékenységet indított meg, az igen t. jelenlegi minister úr pedig 1891-iki jelentésében e tevékenység erélyes folytatását megígérte, és ezért az igen t. minister urat elismerés és köszönet illeti meg. Ez oly fontos kérdés, t. ház, az aetio, mely ebben a jelentésben le van fektetve, oly nagyszabású, hogy hívatva van Magj^arországon ezt a kérdést megoldásra vezetni, azért engedje meg a t. ház, hogy ezt röviden jelezzem. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja jelentésében a minister úr (olvassa) : »Ily áramlattal szemben hatályos állami beavatkozásra van szükség, mert ennek ellensúlyozása igen fontos állami érdek.« De hozzáteszi (olvassa): »A rendelkezésre álló anyagi eszközök korlátolt volta nem engedett nagyobbszab ású actiot.« Ez a székely népkivándorlásról szó). Az igen t. minister úr tehát beismeri, hogy még erre nézve sincs elég eszköze ; mennyivel inkább áll ez, ha ezt az egész nagy kérdést összefoglaljuk és kiterjesztjük úgy a felvidékre, mint az országnak más, hasonló szomorú helyzetben lévő vidékeire, a hol a kivándorlás állandó. Ha mindenütt hasonló erélylyel, munkával és eredménynyel akarunk a bajjal szembeszállni, akkor sokkal nagyobb eszközökre van szükség és ezen eszközöket meg kell adni, ha azt akarjuk, hogy az országban a fogyasztási és az adózóképesség emelkedjék. Mert nem elég, t. ház, az, hogy az ország boldogabb vidékein a közgazdasági viszonyok javulnak, — hála Isten, hogy így van! — De én egy hasonlattal kívánok élni. Ha egy testnek, egy organizmusnak — mint nálunk az egész országnak — egy igen terjedelmes része valami betegségben sínylik, akkor ezt a betegséget okvetlenül orvosolni kell. Én, t. ház, igazán őszinte elismeréssel vagyok eltelve a minister úr iránt, hogy jelentésében lefektette azon módokat és eszközöket, a melyekkel a székely kivándorlás tekintetében már is intézkedett. Itt van az első székely szövőgyár alapítása, a melynek létesítéséhez 20.000 frtot kölcsönzött az illető szövetkezetnek, mely összeg elegendő volt arra, hogy egy ily kitűnő dolog létesíttessék. Itt van az, hogy 30 ösztöndíjat alapított ugyanezen vállalatnál tanonezok képzésére, továbbá, hogy a háziipar szervezésére 8,000 frt fordíttatott; a szepsiszentgyörgyilakatos-tanműhelyen tíz ösztöndíj alapíttatott, s a gyermekjáték-készítés s a háziipar más ágazatai is mind emeltettek. A jelentés toyábbi folyamán a minister úr i ezeket mondja: »Mindezekkel azonban a székelykérdés még korántsem tekinthető kimerítettnek, ; mert rendkívüli viszonyok, rendkívüli intézkedéseket igényelnek; már pedig, ha valahol, úgy a székelyföldön rendkívüli viszonyok vannak, (Igás ! Úgy van! bal felől.) melyeken változtatni határozottan országos érdek. A székelyföld mellett azonbiin nem marad figyelmen kivtíl az ország más vidéke sem, mint azt különben a háziipar felkarolására tett és ismertetett intézkedésből láthatjuk. T. ház! Zemplénmegyében az iparfejlesztési actio a phylloxera által tett károk némi pótlására iniciáltatott. így Szepesmegyében szintén, sőt egyik megyében egy közgazdasági bizottság küldetett ki, a mely ezen kérdéssel foglalkozik. Már most, t. ház, tudjuk, hogy a tavalyi inség mely megyében uralkodott, és mily szomorú állapotokat hozott létre, és hogy ugyané helyen jóformán minden évben van inség, ha nem is ily nagymérvű, mert ez a szegény nép tavasz felé — különben attól függ, hogy meddig tart tulajdonképen az élelme — s néha már karácsony körűi kezd éhezni, illetve kifogy otthon az élelméből. E vidéken mindig van kisebbnagyobbmérvű inség. Már most, t. ház, ha azt az actiot, a mely a székely kérdés tekintetében igen helyesen inauguráltatott, már most általánosítani kívánjuk, a mint kell is, a felvidéken, akkor — a minister úr mindenesetre sajnálattal tett saját bevallása szerint — azok az eszközök, melyek rendelkezésére állanak, elégtelenek. S én itt egy félreértéssel szemben akarok nyilatkozni, és (Halljuk! Halljuk!) bár csekély személyiségem gyenge ahhoz, de felhívom összes képviselőtársaimat, hogy e kérdést egyszer tisztába hozzuk. {Halljuk! Halljuk!) Valahányszor valaki e házban a tekintetben felszólalt, hogy ipart kell teremteni, mindenkor az mondatott, hogy erre az állam nincs hívatva. Én meg vagyok győződve, hogy mindazok, a kik eddig felszólaltak, — és felszólalnak igen sokan már rég időtől kezdve, — egyikök sem képzeli azt és mindenki ki is fejezi azt, hogy tulajdonképen ipart, mint állami ipart, teremteni nem lenne egészséges. De vegyük csak azt, hogy az állam tulajdonképen ma is iparííző. Ha tehát valaki azt mondja, hogy teremtsen az állam ipart, tulajdonképen már nem áll, mert hiszen ő iparos, és ilyképen, ha szükség forog fenn, hogy újabb iparok keletkezzenek, akkor nem lenne talán oly nagy baj, ha ez ipart az állam rendezné be. De hisz nem így áll a kérdés. A statisztikai hivatal adatai alapján látjuk, hogy külkereskedelmünk az utolsó 10 esztendőben igen szépen fejlődött, de azt is látjuk, hogy oly változásokon ment át, melyek tanúsítják, hogy Magyarországon egyáltalában az árúforga-