Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-144

146 144. országos Illés 18S3. jaimdr 26-án, csütörtökön. De nem áll azután az, a mit a t. képviselő úr mondott, hogy ebből az következnék, hogy egyes képviselők indítványok tételétől tartóz­kodjanak^és hogy ennélfogva a minister úr csak kérelmeket fogadjon és intézzen el. A dolog ágy áll, hogy ha egyik-másik képviselőnek con eret indítványa van, ez az indítvány, ha a ház maga nincs abban a helyzetben, hogy azt azon­nal helyesen megbírálhassa, ebben az esetben az illető bizottsághoz küldetik megfontolás vé­gett, s a bizottság tesz arra vonatkozólag véle­ményes jelentéét. T. képviselőház! Nem lévén az ülésterem­ben, nem hallottam a minister úr nyilatkozatát, de ha azt nyilatkoztatta ki, hogy az országos iparegyesííletnek kívánságai, óhajtásai, czéljai iránt ez után akar magának tájékozást szerezni, (Közbeszólások jobb felöl: Nem mondta! Lukács Béla minister tagadólag int.) — legalább az előt­temszóló képviselő úr ezzel indokolta felszóla­lását, — én mindenesetre kívánatosnak és szük­ségesnek tartanám, hogy ezeu országos ipar­egyesűletet, ha már egyszer ezt a nevet viseli s ha a minister úr valahányszor szükség van rá, előrántja s mindig azzal érvel, hogy az országos ipar egyesület kijelentései és annak szakszerű véleménye szerint indokoltnak látja ez vagy amaz intézkedést, anyagilag is abba a helyzetbe juttassa, hogy működése elé ilyen apró pénzbeli akadályok ne gördíthessenek. Ennélfogva én, t. ház, hozzájárulok a gr. Zichy Jenő indítványához, (Helyeslés bal felöl.) azon kéréssel, hogy a kellő megfontolás végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák (Zaj jobb felöl.) Engedelmet kérek, nekem épen úgy van jogom indítványt tenni, mint a képviselő urak bármelyikének a túloldalon, azt azután elfogadni vagy el nem fogadni a ház többsé­gétől függ. És mert nem vagyok hajlandó azon elvet elfogadni, melyet az előttem űlő képviselő úr ajánlott, hogy csak egyetlenegy mód van a segély megnyerésére, a minister urakhoz kére­lemmel járulni, helyeselvén azt az elvet, hogy egyes eoncret összegek felett a ház ne hatá­rozzon, mielőtt az illető bizottság szakvéle­ményét meghallgatta, én újból és határozottan kérem, méltóztassék gr. Zichy Jenő indítványát megfontolás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés a baloldalon.) Remete Géza: T. ház! Szavaim félre­magyarázása czímén kérem a t. ház figyelmét. En nem azt mondtam, hogy a t. minister úr kérel­meinket és előterjesztéseinket, sőt határozati, javaslatainkat is akkor, midőn azok helyén való — figyelembe ne vegye — hanem igenis, miután e csekély összeg ezer irányban lesz igénybe véve, azon nézetemet adtam elé, hogy nem tar­tanám czélszertínek, ha egy bizonyos összegnek megállapítását a minister úr bizonyos esetekben mindjárt elfogadná, (Derültség.) mert ilyenformán a minister úr rendelkezésére álló ö?szeg hamar kimerittethetnék s felállhatnék Letenye és Ka­nizsa érdekében én is, hogy ipar czélokra oda ! is 10—15.000 fitot adjanak, mert ott is van ! iparegyesűlet. Horváth Ádám jegyző : Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólt t. képviselőtársam úgy látszik, nincs egészen tájékozva, — felszólalása ­• ból legalább ezt kell kivennem — a kérdés iránt. Mert nem egy új költségvetési tétel be­; állításáról van itt szó, hanem kérelemről, mely ! abban áll, hogy azon 300.000 írtból, mely ipari ! és kereskedelmi czélokra a költségvetésben föl van véve, az országos iparegyesűlet 4000 frt . erejéig subventionaltassék. Már most én azt \ gondolom, hogy azon határozati javaslat felett, ' melyet t. képviselőtársam beadott, szavazni kel­I lene; (Igaz! Ügy van! a baloldalon,) elintézhetnők jelesül az által, ha a t. minister úr nyilatkozni méltóztatnék az iránt, először, hajlandó-e az országos iparegyesííletnek e 3QJ,000 frtból segélyt adni, másodszor hajlandó-e oly eljárást követni, hogy az országos iparegyesűlet ne legyen arra utalva, hogy évenkiut kérelmekkel és — mint magát t. képviselőtársam kifejezte : — kunyorálásokkal járuljon a minister úrhoz, , hanem megmérve azon szükséget, melyet az orsz. iparegyesűlet munkálkodása maga után von, egyszer s mindenkorra, ha nem is költség­vetési tételben, hanem legalább a költségvetés indokolásában tegyen a minister úr kijelentést arra nézve, hogy az országos iparegyesűletet azon 300.000 frtnyi összegből jövőre ekként és ekként akarja dotálni. A magam részéről még ! azt sem kívánom, hogy a t. minister úr a mai napon az összegre vonatkozólag tegyen kötelező ígéretet, de azt igenis óhajtanám, hogy ez a I kérdés egyszer és mindenkorra oldassék meg és ; ez irányban a képviselőháznak a jövő költség­| vetésben tájékozás igértessék és az indokolás­i ban az összeg megjelöltessék. Ha a t. minister • úr ez irányban hajlandó volna nyilatkozatot I tenni, a magam részéről óhajtanám, hogy ne I hoesátassék szavazásra a határozati javaslat, ha ; ellenben ilyen nyilatkozatot nem tenne, én magam is rászavaznék a határozati javaslatra. ' (Élénk helyeslés bal felöl.) Lukács Béla kereskedelmi minis­ter: T. képviselőház! Ezekre a kérdésekre, azt hiszem, megadtam a választ már korábbi fel­szólalásomban. (Úgy vari.! a jobboldalon.) Neveze­! tesen kijelentettem, hogy igenis, hajlandó vagyok az iparegyesűletet segélyezni. Hogy minő ösz­' szeggel, arra nézve ma kötelező ígéretet nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom