Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-138
ltS. srsxAgos Illés 189*. janiiár 19-én, ctBíBrtiSkÖM. 455 kozásának egyik sympthomája; a másik ha a lapok közlése igaz, megnyilatkozott az államtitkár úr politikájában. (Halljuk! Halljuk!) A helyes és correct politikának egyik criteriuina az, hogy abban mennél kevesebb legyen a protectio és a nepotismus s mennél több a tiszti pártatlanság. Es hogy nyilatkozik ez meg az államtitkár úr politikájában? Alig foglalta el helyét a belügyministetiumban, rögtön kinevezte az egészségügyi tanácsba házi orvosát. (Élénk derültség.) Nem tehetek róla, a lapok hozták. (Halljuk ! Halljuk!) Ha ez mindjárt a ministerség és az állam titkárság mézes heteiben így van, hogyan fog ez később folytatódni, s hogy miképen fog az végződni: azt ig-en könnyen el lehet gondolni. De különben ez nem is lehetséges máskép, azon nemzetrontó és országemésztő politikai rendszer keretében, melyet hazánk egyik providentialis és tüneményszerű nagyságú államférfi a valósított meg, a kinek irányelve az volt: ostorral és abrakkal kormányozni; (Élénk derültség bal felöl. Mozgás jobbról.) lefelé mindent elütő skiznek lenni, fölfelé pagáttá zsugorodni össze ; (Derültség.) ezreket — ha lehet — gazdagítani^ milliókat koldusokká tenni, hogy azután a koldussá tett nemzettel annál könnyebben lehessen elbánni hatalmi politikai szempontból. (Nagy mozgás jobb felöl) És végül ez a nagy államférfiú a hazafiságnak quititessentiáját nem a calvinisnm«ban, mert ennek a szellemétől ez oly távol áll, mint Jeruzsálem Makótól, hanem a felekezetiességbe helyezte. (Zaj és nyugtalanság.) T. ház! Ezen irányelveknek követése és minden téren megvalósítása megtermetté ismeretes gyümölcseit, a melynek élvezésétől már-már beteg az egész ország, beteg az egész nemzet, beteg a parlamentárisul us és betegek a pártok és betegek vagyunk mindnyájan. (Egy hang a szélső baloldalon: Csak a papok gészségesek!) Kérem, ne méltóztassanak ezt a betegséget szó szerint venni és a phisícai szervezetre vonatkoztatni, hanem a politikai pártokra alkalmazni. Hogy a külföld által is oly méltán irigyelt vallásközi békének temploma lángban áll, ennek herostratusi diesősége tisztára és méltán azon férfiút illeti, a kinek üdveért és jólétéért annak idején Jókai Mór t. képviselő úr imádkozott és a kiről mindig azt hangoztatta akkor, mikor még hatalma volt az úgynevezett szabadelvű pártban, hogy egy az Isten és Koloinannus Tacticus az ő prófétája, (Derültség.) a kinek neve áídassék Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Fenyvessy Ferencz képviselő urak imádságában. (Derültség.) Ám ezen buzgó lelkek meddő imádsága nem menthette meg & nagy prófétát a bukástól. A nemzet fájdalma a családi gyászban csak anynyiban vett részt, hogy a prófétával együtt nem bukott a rendszer is. (Tetszés a bal- és szélsőbalon.) A rendszer tovább fentartatott és tovább él és még mindig vannak pártfogói felesleges számmal. A nemzetiségi izgalmak rendkívüli arányokat öltése hazafias fájdalommal tölti el minden jó hazafi szívét. Ezeknek oka tisztán abban az administrationalis politikában keresendő, melyet az ismeretes rendszer 15 éven keresztül cultivált és a legmagasabb fokra helyezett, mely szerint a tisztviselőtől nem kívántak más komolyabb, tárgyias és hazafias dolgot, mint azt, hogy legyen kitűnő kortese annak a rendszernek és ellen értékűi, zsákmányul kapta az agyonigazgatott nemzetet. Tudjuk azt, hogyan szokott azon rendszer elbánni azokkal a tisztviselőkkel, a kik véletlenül olyan ügyetlenek voltak, hogy rajtakapatták magukat bizonyos csínyen. Az a providentialis államférfiú, a kiről az imént megemlékeztem, azon örült legjobban, hogyha ilyen erényen rajtakapott tisztviselő került a keze közé, erre azután ráillesztette a hurkot és tartotta erősen a kezei közt. Tudta, hogy az ő hatalmának érdekében az ilyen tisztviselők el fognak követni mindent, hogy a nyakukon a hurkot meg ne húzza, viszont, a tisztviselők is tudták, hogy tehetnek mindent a világon az ország, a nemzet és az állam érdeke ellen, csak maradjanak kitűnő kortesek és liferáljanak ide úgynevezett szabadelvű képviselőket. így történt az, hogy politikai életünknek majdnem minden ágazatába bevitetett az úgynevezett, politikai vásár, a politikai börse. Ez mételyezi meg Magyarország társadalmának minden rétegét, elkezdve a falubíró választástól a legmagasabb körökig. Künn a községi közigazgatást az mételyezi meg, hogy egyes ambitiosus bíró jelöltek jó tehénnek tekintvén a községet : hogy annak élére kerüljenek, megveszik a candidatiot a szolgabírótól. (Élénk felkiáltások jobb felöl: Holf Holf Re/idre!) Kérem, tapasztalásból beszélek; a képviselő-választásoknál szintén tudjuk, hogyan megy a dolog. Némelyek a képviselőséget jó lépcsőfoknak tekintik, hogy előre mehessenek. Ezeknek eladja magát a szegény tudatlan nép ; a kik azt megvették, nem azért vették meg, hogy más úton vissza ne vegyék pénzüket és kamatait. Hiszen vannak főispánságok, államtitkárságok, vízszabályozási biztosságok stb. Mindez kedves tartalmát képezi azon úgynevezett, fazéknak, melynek megdrótozásán nem magáért az eszméért, hanem a hatalom elnyeréséért és megtartásaért fáradozva elvetettek újabban egy elvet Boncza Miklós : Hát még a püspökségek! (Derültség.) Bartók Lajos: Az a püspökfalat! (Élénk derültség.)
