Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-138

450 m- •r*s*f©s iiéi !8». január í».űn, HtttflrtAkv*. (Szavazás után.) Elnök: A szavazás be van fejezve. Számba fog vétetni az eredmény. (A szavazatok a ház színe előtt számláltatnak 'össze.) T. ház! A szavazatok összeszámíttatván, kitűnt, hogy összesen 180-an szavaztak. Ebből esett Mixieh Kálmánra 92, Helfy Ignáczra 83 szavazat, üres volt 5 szavazat és így Mixieh Kálmánt hasonlóképen a főszámszéki állásra jelöltül jelentem ki. így a jelölés megejtetvén : Rakovszky István, Hosszú József és Mixieh Kálmán jelöltetnek a ház által a legfőbb számvevőszéki elnöki állásra s ezen kijelölésről a főrendiház az 1870: XVIII. tcz. 6. §-a értelmében értesíttetni határoztatik. Következik a napirend : a belügyi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Molnár Antal jegyző : Horváth Ádám ! Horváth Ádám: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon rövid időre szándékozom a t. ház becses türelmét igénybe vermi. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, t. ház, hogyha a belügyi tárcza költségvetésének tárgyalása oly huzamos ideig tart, annak nagy részben a t. belügyminister úr az oka. És ezt nem gáncsolólag, hanem inkább elismerőleg mondom, mert kénytelen vagyok azt constatálni, hogy hosszú, igen hosszú idő óta — kivéve azon rövid korszakot, melyben gr. Teleki (réza ült a belügymiuisteri székben — nem találkoztunk azon jóakarattal, azon figyelemmel a belügyi kormány részéről, hogy kéréseinkkel, indítványainkkal a belügyminister elé járulhattunk volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most arról vagyok meggyőződve, hogy legalább is reményt nyújt nekünk erre a belügyminister úr azon eljárása, a melyet a belügyi táreza költségvetésének tárgyalása alkalmával követ. Reményt, mondom, még nem bizodalmat, mert ehhez igen-igen sok kell: nem üres ígéretek, nem üres szavak, hanem tettek. (Igaz l Úgy van! a szélső baloldalon.) Minthogy én is azok közé tartozom, a kik reménynyel vagyunk eltelve, bátor vagyok röviden felhívni a t. minister úr figyelmét egy körülményre, mely sürgős megoldást, sürgős javítást és reformálást igényel: ez Magyarország sajtóügye. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon jól tudom azt, t. ház, hogy Magyarország sajtóügyének alapját az 1848: XVIII. tcz. képezi. Csak természetes, hogy azóta ezen törvény, miután változáson nem ment keresztül, elavult, a mai kifejlett viszonyoknak egyáltalában nem megfelelő. De erre nem akarok bővebben kiterjeszkedni annál kevésbbé, mert sajtóügyünk rendezése nemcsak a belügyi tárcza keretébe tartozik, hanem érinti az igazságügyi tárczát és némely részben, igen fontos vonatkozásokban, a pénzügyi tárczát is. Erről ez alkalommal nem beszélek ; nem beszélek a cautio magasságáról, nem beszélek arról sem, hogy a köteles példányok bejelentésével minő visszaélések szoktak történni; hanem ezen ügynek egyenesen egy pontjára vagyok bátor a t. belügyminister úr figyelmét felhívni. [Halljuk! Halljuk!) Akármennyire elavult is az 1848-iki sajtótörvény, annak van egy szakasza, mely sohasem fog elévülni, mely mindig fenn fog maradni, melynek fenn kell állania és ez az első szakasz, mely úgy hangzik, hogy: gondolatait a sajtó útján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti. T. ház! Azt látjuk, hogy daczára ezen szakasznak, daczára ezen törvénynek, Magyarországon nem mondható az, hogy mindenki sza badon terjesztheti gondolatait. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Oly helyzet állott elő, t. ház, hogy 1867-ben kibocsátatott egy belügy ministeri rendelet 17 31. szám alatt, mely rendelet megtiltotta a belföldi sajtótermékek darusítását házalás útján, a hírlapoknak utczai árulását. Ezt a külföldi sajtó termékeire is kiterjesztette az 1873. évi 403. számú belügyministeri rendelet. Ezen rendeletek következtében azután az a sajátságos helyzet állt elő, t. ház, Magyarországon, hogy míg a lehető legerkölesrontóbb ponyvairodalmi termékeket szabadon árulhatják nyilvánosan az utczán, míg ott mindenki hozzáférhet az ú. u. Tatár Péterféle históriákhoz, mindenki megveheti pár krajczáron »A disznóvá változott zsidót«, meg azután a »Hogy ölték meg a bugyi zsidót ?«, a »Nyitva feledt ajtó« és más ilyenféle czímü rémhistoriákat és szörnyeseteket: addig a legjobb, leghelyesebb irányú lapoknak az utczán nyilt helyen való árusítása el van tiltva. (Úgy van! a baloldalon.) Én azt hiszem, t. ház, midőn látjuk, hogy minden müveit államban meg van engedve a hírlapoknak az utczán való árulása, náluuk sincs egyáltalában ok arra, hogy ez a tilalom továbbra is fentartassék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Én ezt a tilalmat az 1848: XVIII. tcz. 1. §-ával teljesen ellentétben állónak látom. (Helyeslés a szélső baloldalon ) A menynyiben egyéb intézkedések volnának szükségesek rendőri szempontból, azokat megtehetőknek tartom, de egyáltalán semmi okot nem látok fenforogni arra nézve, hogy a hírlapoknak az utczákon való árulása betilt issék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És épen azért egy határozati javaslatot vagyok bátor be.iyújtani, mely így szól: (Halljuk i Halljuk ! olvassa) : »Határozati javaslat. A képviselőház utasítja a belügyministert, hogy az 1848 : XVIII. tör-