Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-137

1SÍ. ©rRj5ág»s ülés 1898. január 18-án, szerdán. 44-8 társaim küzú'1 kívánnák, ezt meggátolni már csak azért is, mert ez a személyes szabadság jogainak korlátozása volna. (Helyeslések.) Madarász József: Erőszakkal nem is lehet! Gr. Sztáray István: Épen azért kérem az igen t. belügyminister urat, kegyeskedjék ezen kérdést alapos tanulmány tárgyává tenni, hogy ezen kivándorlás bizonyos rendszeresítést nyerhessen, hogy az állam maga foglalkozzék, nem a kivándorlás előmozdításával, de annak egységes formában, rendes kerékvágásba való terelésével. (Helyeslés.) Visontai Soma: Vagy itt javítsák a viszonyokat. Gr. Sztáray István: Sokszor lett a közelmúltban hangoztatva, hogy az Egyesült-Államok tiltakoztak ÍI bevándorlás ellen, mert rossz szemmel nézik azt, hogy az ott nyert vagyon más államokba vándorol, (Halljuk! Halljuk!) reája nézve teljesen elvész, s e tekintetben egy senator propositiojára szigorú rendszabályokat kíván életbeléptéim'. Ezekről a belügymiinsterium mindenesetre tudomással kell hogy bírjon. Épen ezért s félreértések elkerülése végett ezélszeríí volna, ha a nagy közönség rendeletileg értesülést nyerne, vájjon Észak-Amerika részéről csakugyan megtétettek-e a bevándorlás elleni megszorítások vagy sem, ha igen, miben állanak ezek, nehogy a kivándorlók azon kellemetlenségbe jussanak, hogy átvitorlázván, ott zárt kapukra találjanak s a legszomorúbb helyzetben kényteleníttessenek hazatérni. (Helyeslés.) Midőn végre kijelentem, hogy a belügyminister úr személyében, erélye és tenni vágyásában biztos garantiáját látom annak, hogy a belügyi téren szükséges reformok létesülésének a legjobb reményekkel nézhetünk eléje, a költségvetést elfogadóin. {Helyeslés. A szónokot többen üdvöslik.) Ivánka Oszkár: T. képviselőház! (Tlailjuk! Halljuk! a baloldalon.) A ki tavaly a belügyi költségvetési vitánál jelen volt és meghallgatta a felszólalásokat, melyek az idén történtek e tárezánál, bizonyára Örvendetes változást fog eonstatálni úgy a vita irányában, mint annak tüneteit illetőleg. A t. kormány mézes heteit éli. A belügyminister úr nyilatkozatai nagy ígéreteket, duzzadó reményeket, rózsás jövőt állítanak elénk. Ehhez mindnyájan csak gratulálhatunk és mondhatni, e tekintetben az érdem nagy része a miénk. De örömmel tapasztaltuk, hogy mindazok a törekvések, melyeket az ellenzék évek során át minden eredmény nélkül hangoztatott és melyek folyton merev visszautasításban részesültek, azok immár termékeny talajra találtak úgy a t. túloldalnál, mint a t. belügyminister úrnál. Alig van valami, a mit a kormány, ha nem is programmjába felvett, de azóta felszólalásaiban az ellenzék törekvései közül magáévá nem tett volna, mint megvalósítandó czélt ki nem fűzött volna. Mi csak örömmel járulhatunk ehhez és e változást a legnagyobb örömmel eonstatálhatjuk. Szívesen elismerjük, hogy a belügyminister úrnak nagy érdemei vannak e részben. A t. túloldalnak törekvése a múltban leginkább a hatalom megszerzése és megtartása volt, övék a hatalom most is, használják fel helyes czélok megvalósítására Hogy idejutottunk, abban mienk az érdem, legyen a hatalom az övék és legjobban meg leszünk elégedve, ha a hatalom és az érdem összpontosulni fog a belügyminister úr működésében. A nagy ígéretek korszakát éljük és ha összehasonlítást teszünk a múlttal, a Tisza-korszakban ígéret aránylag kevés tétetett, de történt elég sok rossz és kevés jó. A Szapáry-korszak kezdetén meglehetős sok ígéretet hallottunk, de hogy beváltattak volna, azt nem igen tapasztaltuk. Á mostani rövid idő óta fennálló kormányról elmondhatjuk, hogy rövid léte alatt sokkal többet megígért, mint két elődje összevéve. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) és úgy látszik, ezen ígéretek megvalósítására a komoly törekvés megvan, a mit a legnagyobb elismeréssel kell eonstatálnom. Csak egy irányban van scrupulusom. Midőn az ígéreteknek ezen nagy tömegével állunk szemben, vájjon a megvalósítás sorrendjénél azok fontossága, lesz-e irányadó vagy pedig talán majd a kevésbé fontosak jönnek először sorra és azok, melyeknek megvalósítása nagy nehézségekbe ütközik, talán nem lesznek-e el odázva ? Lehet, hogy scrupulusom indokolatlan, de mégis alapját találja abban, hogy a t. kormány elvi alapon alakúit meg, odaállítván két dolgot, az egyik a közigazgatás államosítása, a másik a vallásügyi kérdések rendezése, élén a kötelező polgári házassággal, és ezt a, kettőt bizonyos consequentiával mellőzve látjuk most a t. kormány részéről jövő felszólalásokban. Nem azért hozom ezt fel, mintha épen ezeknek tulajdonítanék legnagyobb fontosságot. Különösen a belügyi reformokat illetőleg teljesen egyetértek a t. belügyminister úrral, mert ott a legégetőbb kérdés az a sorrend, a mint ezt ő is felállította, az első a közigazgatási bíróság létesítése, a másik a fegyelmi törvény helyes revisioja. E kettő az első, hogy a többi mily sorrendben következzék, a felől most nem lehet határozott álláspontot nyilvánítani, mert egy helyes közigazgatás reíormját — történjék az akár kinevezett, akár választott tisztviselőkkel — nem lehet egyes részleteiben megalkotni, hanem azt, mint egy szerves egészet kell a ház elé terjeszteni, aztán lehet azt alapos bírálat tárgyává 56*