Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-137

18Í. •rufl.gos ülés 189t. jsunir IS.án, szerdÉn. 43Í gyanánt alig marad meg néhány száz forintja; {Ügy van! Ügy van! jobb felől.) úgy, hogy merem állítani, hogy a megyékben az összes árvaszéki ülnökök, a magasabb fizetéssel ellátott aljegy­zők, de még a főszolgabíró alá rendelt szolga­bírák is jobb fizetéssel bírnak. {Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Hogyan kívánhatjuk aztán az ilyen embertől, a ki bizonyos tekintélyt megkívánó állást tölt be, a ki többnyire meglett, családos ember, hogy 6—8 száz forint fizetésből élhes­sen úgy, hogy teljesen intaet maradjon nem­csak becsülete, hanem állásának tekintélye, mél­tósága is és, hogy e mellett talán koplaló gyer­mekeinek láttára megőrizze munkaképességét. Azt hiszem, még a mostani tisztviselői kar, a mostani főszolgabírói kar is egyik napról a másikra sokkal nagyobb munkaképességet fog tanúsítani és jobban fog eljárni kötelességében, a mely perczben legalább ezen nyomasztó anyagi gondoktól megszabadul. Mert hála Istennek, a legritkább kivétel az emberek közt az olyan jellemtelen ember, a ki kényszerítő szükség nélkül is megalkuszik becsületével, de a leg­ritkább kivétel az olyan catoi jellemű ember is, a ki borzasztó megpróbáltatások közi is rendü­letlenül teljesíti ép úgy kötelességét, mintha ezen gondok nem emésztenék. Az emberek nagy több­sége jobban vagy rosszabbul tölti be helyét a viszonyoknak kedvező vagy kedvezőtlenebb volta mellett és ha az embereket nem akarjuk sem jobbaknak, sem rosszabbaknak hinni, mint a milyenek, akkor be kell látnunk, hogy a tiszt­viselői kar munkaképességének javítására egyik legszükségesebb iépé« a fizetések felemelése. Erre, a mit senki bensőbb örömmel nem üdvö zöihet, mint én, az első lépés megtörténik már a tisztviselői fizetések javításáról szóló törvény­javaslatban. Ismétlem, senkinek sem okozhatott örvendetesebb meglepetést, mint nekem, hogy a t. kormány megalakulásának első pillanatában kezébe vette ezt a dolgot és erre nézve Ígéretet tett. Elismerem azt is, hogy a mai költségvetés keretében ezen a kezdeményezésen túl menni bajos volna és csak arra, kérem a t. kormányt, hogy ezt csak első lépésnek tekintse és hogy lehetőleg már a jövő évi költségvetés beterjesz­tése alkalmával első sorban vegye komoly meg­fontolása alá a járási hivatalok személyzetének szaporítását és azt, hogy a, járási közigazgatási tisztviselők fizetése legalább némileg arányba hozassék más állami hivatalnokoknak, pl. a bíró­sági tisztviselőknek fizetésével. (Helyeslés a jobb oldalon.) Azt tartom, t. ház, hogyha azt a több kiadást már a jövő költségvetésbe beállítjuk, még pénzügyi szempontból sem származik ebből hátrány; mert nézetem szerint pénzügyi politi­kánkban nemcsak arra kell törekednünk, hogy óva­kodjunk minden mellékes kiadástól, de arra ig|hogy teremtsük elő és biztosítsuk azon jelentékeny költségtöbblet fedezetét, a melyre a nagy reformmíí megalkotásánál szükségünk van. (Helyeslés a jobbóldalon.) És ha ezt a ezélt tartjuk szem előtt, akkor azt hiszem, hogy pénzügyileg sem hát­rány, ha budgetünkben már most jelentékeny tételeket veszünk a végleges reformok czéljaira igénybe, mert ezzel könnyebbé teszszük háttérbe szorítását a mellékes kiadásoknak, oly igények­nek, melyek lehetnek üdvösek és fontosak, de a melyek fontossága a nagy reform mellett eltör­pül. (Helyeslés a jobboldalon.) De, t. ház, elértünk ezzel egy más ered­ményt is. Teszünk ugyanis kezdeményező lépést egy olyan irányban, melynek megoldása a legnagyobb nehézségekbe ütközik. (Halljuk '! Halljuk!) A közigazgatási bajok egyik forrása már ma is az, hogy fiatalságunk csak itt-ott mutat hajlamot a közigazgatási pályára s a törvény­hatóságok legnagyobb részéből ismételten hang­zik a panasz, hogy a megüresedő állásokat kellőleg betölteni nem tudják. Nagy baj rejlik ebben ma és egyúttal nagy nehézséget képez ez a reform életbeléptetésére néz^e is, mert nekünk évtize­dekre lesz szükségünk arra, hogy teljesen kipó­tolhassuk azon hiányokat, melyek a mostani kor­szakban beállottak, midőn t. i. megfelelő fiatal erők a közigazgatási pályára nem lépnek. (Ügy van! a jobboldalon.) E bajon — nézetem szerint — gyökeresen és véglegesen csakis a kinevezési ren iszer beho­zatalával fogunk segíteni. (Helyeslés jobb felől. Ellenmondáiok a c zélsö baloldalon.) De arra nézve, hogy legalább némileg segítsünk a bajon, finan­ciális eszközökkel sokat érhetünk el, és ezért egy napot sem szabad elmulasztani abban a tekinletben, hogy ösztönzés nyujtassék a fiatal­ság színe-javának, hogy keressék fel ezt a pályát, melyen új tér nyílik előtte, a melyen azoknak, kik most igaz hivatottsággal, egész lelkesedés­sel feküsznek neki és állanak a közigazgatás szolgálatába, valóban szép és fényes jövő Ígér­kezik. (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) Ezek voltak azon igen szerény, gyakorlati természetű észrevételeim, melyek megtétele végett felszóialtam. Végezetül csak egyetlenegy meg­jegyzést legyen szabad tennem. (Halljuk! Halljuk!) Ismételten és ismételten látjuk a törekvést arra, — hogy a t. ellenzék által használt kifeje­zést alkalmazzam én is, — hogy a múlt és jelen korszak férfiai, kik itt egy párton ülnek, egy­mással ellentétbe állíttassanak, hogy köztük az irigység és bizalmatlanság magvát hintsék el. {Élénk ellenmondás a s»élsö baloldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom