Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-135
393 IBS. emágös ttlé* lMä. Jümár IS-än, hétfőn. tését. Én ezt megtoldom azzal, hogy ennek a körorvosnak, a kitől oly önfeláldozó és háládatlan — már az egyén szempontjából háládatlan — tevékenységet kérnek, semminemű nyugdíj-igénye megállapítva nincsen. (Úgy van! bal felől) Hihetetlen módon, végrehajtás nélkül maradt továbbá a közegészségügyi törvénynek azon intézkedése is, mely ;i gyermekek kötelező gyógyítására vonatkozik. 78,625 gyermek maradt ugyanezen jelentésnek adatai szerint gyógyítatlan egy évben és ezek közül 17.441 oly eset volt constajtálva, a hol a gyógykezelés elmulasztása semminemű fenyítékben nem részesült. Hát még mennyi azoknak az eseteknek száma, a melyekben ez nincsen oonstatálva, úgy a gyógykezelés elmulasztása, mint az elmulasztásnak büntetlen maradása. Ezen kívül végrehajtatlanúl maradt a köziegészségügyi törvénynek a halottkémlésre vonatkozó intézkedése. Az 1887. évnek 463.000 halottja közt csak 410.000 és néhány száz részesült halottkémlésben és 52.510 oly haláleset fordult elő, a melyekben halottkémlés nem volt s a melyekben a halálozás okával senki sem törődött. Hogy ez úgy a humanismus, mint az egészségügy, de sőt a büntető igazságszolgáltatás szempontjából is lehetetlen állapot, az nem szorul illustrafásra. (Úgy von! a hal és a szélső baloldalon.) Igen hiányosan hajtatott végre a közegészségügyi törvénynek az az intézkedése, a mely a gyártelepek, iskolák és más középületek egészségügyi vizsgálatáról szól. Itt vannak ugyanabból a ministerí jelentésből előttem az adatok, melyek szerint az ország legnagyobb váro a aiban a gyártelepeknél mindössze egy évben négyszer vagy kétszer, a népiskolákban pedig kilenczszer Fagy egyszer történt ilyen egészségügyi megvizsgálás, némely helyeken pedig általában nem. Tudom, hogy mindezekben a jelenségekben bizonyos proportiot közállapotaink fejletlenségének rovására kell írni; némely helyen, a mit Bessenyey Ferencz t. képviselőtársunk ma is kiemelt/a kellő közreműködés hiányának rovására, mely közreműködési hiány magánál a közönségnél, a népnél tapasztalható és mely sokszor az aversio fokáig emelkedik; de mindezek daczára az arányszámok sokkal nagyobbak, mint a mekkorák ily viszonyok közt, ily feltételek mellett is megengedhetek volnának, mint a milyeneknek a mi viszonyaink közt előfordulniuk szabad volna, ha a közigazgatás az adott viszonyok közt a lehető mértékig lelkiismeretesen és pontosan teljesítené kötelességét. {Igás! Úgy van] a baloldalon.) Ezért a t. belú'gyminister úr kijelentései közül nem a legcsekélyebb mértékben kielégítő az az általánosan hangzó mondás, mely azonban remélhető eoncret alakot fog ölteni, hogy ugyanis új, friss, lendületes szellemet akar bevinni az egész közigazgatásba. Megvagyok róla győződve, hogy ha felülről, ha az ország központjából megadatik az impulsus arra, hogy a közigazgatási tisztviselőktől a közigazgatás feladatainak rendes teljesítése kívántatik és semmi egyéb s ha ezekért a közigazgatási feladatoknak teljesítési körében történő mulasztásokért a jó politikai conduite nem tekinthető kárpótlásnak, akkor mindezekben az állapotokban el lehet érni a javulást, de ez annak nélkülözhetetlen feltétele. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső balIdalon.) A t. belügyminister úr nem tehetett ugyan másképen, de midőn nekünk az ő tárczája körében előforduló jelenségeket előadta, kénytelen volt a lefolyt korszak administratiojáról inplieite a legkeményebb ítéletet mondani. (Úgy van! Úgy va i! hal felől.) Talán nem is érezte a t. belügyminister úr, hogy mi rejlik abban, mikor azt mondja pl., hogy a trachoma elleni harcz czéljából megszavazott 40.000 írttal hivatalbeli elődjei nem tudtak mit csinálni, nem tudták e ezélra fordítani, nem tudták igénybe venni. Es akkor azután ue csodálkozzék az igen t. belügymiuister úr és ne csodálkozzék a túloldalon senki és ne nevezze meddő reminiscentianak azt, hogyha ezen padokról ma, midőn javulás még csak ígéret alakjában áll előttünk, de tettekben a dolog természete szerint nem jelentkezhetett, ezen administrativ állapotok a iegkérlelhetlenebb, a legsújtóbb kritika szavával találkoznak; ue csodálkozzék azon különösen a t. belügyminister úr hogyha a főispánokról az ellenzéki padokról azon a hangon szólunk, a melyen szóltunk. Mert, t. ház, a főispánok között bizonyosan, az én tapasztalásom szerint, találkoznak olyanok, kik feladatukat az administrationak és a magyar állam igazi érdekeinek szempontjából lelkiismeretesen és dicséretesen megoldják. Ezeknek működése előtt mi tisztelettel meghajlunk. De hogy a főispáni kar működése nagyban és egéssbeu nem ezt az irányt követi, az senki előtt sem titok, a ki az ország közállapotait nyitott szemekkel és elfogulatlanul nézi. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Hivatkozik a t. belügyminister úr arra, hogy az ellenőrzés hiányossága képezi közállapotaink, administrativ bajaink leglényegesebbjét és elmondja, hogy a községek háztartásának és administratiojának ellenőrzése a főispánnak egyik sarkalatos kötelessége volna, azzá tétetett az 1886-iki törvényben. Igen, de azon amabilis eonfusioban, melyben a főispánra vonatkozó törvények szenvednek, mely szerint egyetlenegy kötelessége sincs praccisirozva, egyetlenegy joga sincs praecisirozva, hanem kötelességet teljesít annyit, a mennyit kíván, mulaszt annyit, a mennját jónak tart: kérdem, vájjon av.onfőispánok, akik
