Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-135

382 13S. orsíiíg** Slés iSSt. jwinár 16 in, hétíín. mert ő egy esernyővel is meg volt választható, a t. lelügyminister úr pedig pénzzel és hivatalos erőszakkal sem. (Élénk helyeslés.) Hock János: Rongyos esernyővel ment be és rongyos bugyellánssal jött ki. (Derültség a bah én szélső baloldalon. Felkiáltások : Üressel!) Babó Emil: T. képviselőház! Nem foglalkozom tovább a választási visszaélésekkel. (Halljuk ! Halljuk! a szélső baloldalon.) Áttérek más tárgyra és kérdem a t. minister úrtól és a t. képviselőháztól, vájjon el lehet-e tűrni modern államban azt, hogy a magyar királyi csendőrség még ma is a legnagyobb leleményességet fejt ki az önkényes erőszak gyakorlatában, a kínzó és vallató eszközök kigondolásában? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Madarász József: Hol van Pázmándy? Babó Emil: Sok esetet tudnék felhozni, mely esetek azt bizonyítanák, hogy Magyarországon a polgárság a csendőrség önkényének még mindig védelem nélkül van kitéve és hogy az elkövetni szokott kínzások és brutalitások soha, megfenyíttetni nem szoktak. Azon sok eset közfíl csak egyet kívánok megemlíteni, a mely a battonyai magyar királyi csendőrség területén történt. Nem is régen volt, hogy ott egy csendőrőrsvezető és alantasai három gyanúval terhelt egyént a legkegyetlenebb módon megkínoztak, vállcsontjaikat összetörték, lábaiknál fogva gerendákra felakasztották őket, szóval a legnagyobb brutalitásokat követték el rajtuk. A szegedi királyi fenyítő törvényszék e miatt a szegedi kerületi csendőrparancsnokságnál panaszt emelt. De mi lett az eredmény ? Az, hogy ez a három csendőr csupán 14 napi szobafogsággal lett megbüntetve, melyből azonban a parancsnok hét napot a legkegyelmesebben elengedni méltóztatott. De most következik a különösen fontos körülmény. (Halljuk! Halljuk!) A harmadik csendőr időközben a csendőrség kötelékéből kilépvén, így vele szemben a büntető bíróság lett rá nézve illetékes. És a szegedi királyi törvényszék a harmadik csendőrt hat havi, a királyi tábla pedig két esztendei börtönre el is ítélte. Az ügy felebbezés folytán felment a királyi Curiához, mely azonban az alsó bírósági ítéleteket feloldotta és pótlást rendelt el. A pótlások azt igazolták hogy a királyi Curia még szigorúbban akarta volna őt elítélni. De mi történik? A harmadik csendőr, hogy nevetség tárgyává tegye a magyar igazságszolgáltatást, újra belépett a csendőrség kötelékébe, tehát megint a katonai bíróság illetékessége alá jutott. Ez pedig, mintha csak nevetségessé akarná tenni a magyar igazságszolgáltatást, az esetet kihágásnak minősítette és a csendőrt felmentette, fel azért, mert az eset kihágást képezvén, az pedig a katonai büntető törvénykönyvek szerint elévült, tehát honvéd äM vonható nem lett. (Mozgás a szélső baloldalon) Nem igazolja-e ezen eset azt, hogy ma is Magyarországon a polgárok személyes szabadsága és testi biztonsága tekintetében ázsiai állapotok vannak (Úgy van! a szélső baloldalon.) és hogy a polgárok a csendőrség önkényének védelem nélkül ki vannak téve? Nem bizonyítja-e ez azt, hogy ma nálunk fent van ugyan felelős kormányunk, de lent vannak azonban felelősség nélküli hatóságaink és a legvirágzóbb rendőri államunk? De bizonyítja e mellett még azt is, hogy azok a közigazgatási tisztviselők felelősek ugyan, habár illusoriusan is, büntetőjogilag a közszolgálat érdekei szempontjából, de hogy az állampolgárnak is felelősek volnának és hogy az ezekkel izemben elkövetett tetteikért felelősségre volnának vonhatók, az úgy látszik oly szempont, a melynek a magaslatára még nem emelkedtünk és oda emelkedni ma kilátásunk sincs. (Igaz ! Úgy van!) De a mint önkény és anomália uralkodik a közigazgatásnak csaknem minden ágában, ép oly lelkiismeretlen felületességgel találkozunk a közegészségügy terén is. Az országban nincs egyetlen egy lelenczház sem, hanem ott van az 1876 : XIV. tez. nek egy szakasza, mely kötelességévé teszi a kerületi orvosoknak, hogy a, dajkaságba adott gyermekekre felügyeljenek. Az orvosok meg is teszik kötelességüket, de kik szoktak dajkaságba elvállalni ilyen gyermekeket? Rendszerint a legszegényebb néposztályból valók, kiknél jólét helyett piszok, nyomor, szegénység uralkodik. Ezek a legjobb akarat mellett sem képesek tisztaságban tartani a gyermekeket és kénytelenek túladni rajtuk. Ezeknél azonban sokszor magok a kisdedek okosabbak, rendszerint előbb halnak el. semhogy bizonyítékot tehetnének akár sorsuk jobbra fordultától, akár pedig e rendszernek silány és hitvány voltáról. De ha elhalnak is, ha bonczasztalra kerülnek is, mit ért el azzal a közegészség ügye? A halál okául kimerültség, bélhurut vagy más lesz megállapítva, ezért pedig senkit sem lehet büntetni, mert rendszerint ki tudják mutatni, hogy a kisdedek gyógykezelés alatt álltak. Tudom, hogy e tekintetben bizonyos hivatalos formákat meg szoktak tartani; azt is tüdőm, hogy talán a belügyminister úr segíteni fog ezen az állapoton, de mikép ? Úgy, mint azelőtt; ki fog adni néhány ív papirost igénylő rendeletet s azt fogja mondani, hogy miután az ellenőrzés lanyha és gyenge, az orvosok hetenkint helyett naponkint menjenek a dajkaságba adottak ellenőrzésére, A t. belügyi kormányzatnak e részbeni bőkezűsége nagyon ismeretes. Tudom, hogy sohasem sajnál néhány ív papirosán rendeletet kiadni, ha a közegészségügyi érdekekről van szó; de J