Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-134

871 184, orssägws Gléi 18BÍ. jumár U-én, mmbatw. kezdeményezésnek helye nincs. (Elénk helyeslés a jobbóldalon.) Várady Károly: T. ház! (Felkiáltások jobb felöl : Eláll! A szélső baloldalon: Halljuk! Joga van!) Csak röviden kívánok szólani. A t. minister úr azt mondja, hogy azért nincs bűnügyi vizsgálatnak helye, mert a megvett lim-lom közt értékes dolgok is vannak. Gr. Csáky Albin, vallás- és közoktatásÜgyiminister: Nem azt mondtam! Mind megéri azt, a mit érte adtak ! Várady Károly: Ha csak egy hajszálnyi olyasmi volna ott, ;i minek értéke nincs, már a csalás vagy sikkasztás meg van állapítva. És ez esetben sincs igazsága a t. minister urnak, hogy azon okból, mert kisebb bűncselekmény forog fenn, az ügyet elvonja a bűnügyi vizsgálat teréről. Másrészről Kossuth iratait illetőleg felolvastam Kossuth Lajos, 1891. évben kelt levelét, melyben az egész dolognak facitja el van mondva. Azt hiszem, a minister úr is olvasta e levelet; de habárki is kívánja, ezt újból fel fogom olvasni. (Hallj k! Halljuk! Olvassa): »Veress Antal volt nekem, mint a honvédelmi bizottság Elnökének, majd mint országkormányzónak levéltárnokom. Tiszta lelkű, becsületes ember. Mielőtt elfognák, mert persze elfogták, nem volt kétsége az iránt, hogy őt, mint levéltárnokomat,, irományaim felől faggatni fogják. Hát elkészült reá; a hivatalos actákat tárgy szerint csomagokba rendezte s midőn a faggatás elkövetkezett, azokat registrumaikkal egyetemben előmutatta s átadta, de a nem közügyi, hanem bizalmas természetű, mint szinte a magántermészetű irományokat eltette láb alól s Debreczenben összegyűlt könyveimmel együtt biztonságba helyezte. Értesített, hagy ne aggódjam felettök, biztonságban vannak s lesznek, míg annyira enyhülnek az idők, hogy veszély nélkül kiküldheti. Hát úgy maradt, később, midőn már a kiküldés nem járt volna veszélylyel, kérdést tett, akarom-e, hogy irataimat és könyveimet kiküldje ? Azt feleltem, hogy a szállítás pénzbe kerül, a mi nekem nincs, hát csak viselje gondját tovább is, jó helyen van. Szegény Veress meghalt (Somogyban); családja nem volt, valami rokona öröklő czímen rátette kezét a hagyatékra s az irományokkal (s arondolom a könyvekkel is) megkínálta a Nemzeti Museumot. hogy vegye meg. Megvette. (Gondolom, 10000 frtot fizetett érte.) Miért vette meg? Azért, mert »Kossuth« iratok voltak, hát el kellett tenni láb alól. Szegény Veress igen becsületes, de nagyon szegény ember volt, annyira szegény, hogy Osapody vállalta magára, tisztességes czímen és móddal ellátásáról gondoskodni (áldás kísérje érte emlékét). Ha Veressnek 10.000 írt értékű vagyona volt volna, a milyen önérzetes ember volt, bizony nem evett volna kegyelemkenyeret. Nem mondom, hogy a Museum számára elaquirált irományok közt Veressnek sajátjai js nem voltak. Szorgalmas, munkás ember volt, gyűjtögetett, jegyezgetett. Hanem az bizonyos, hogy a mi a Veress sajátja volt, azért az ország pénzéből nem 10.000 frtot, de annyi batkát sem merhettek volna kiadni. Hát mit vettek meg? a Kossuthirományokat. No már kérem, azt tudták, hogy Veress az én levéltárnokom volt, tehát tudták, hogy a mi azon irások közt olyan van, a, mi vagy tőlem másnak, vagy mástól nekem szól vagy az én hivataloskodásomra, közügyi viszonyaira vonatkozik, vagy pedig az én magán dolgaim körébe vág, az Veressnek nem mint annak, hanem csak mint az én levéltf'rnokomnak juthatott kezére; tehát Veress azoknak nem tulajdonosa volt; hanem csak letéteményese lehetett; s igy tudták, hogy nem olyasmit vesznek meg, a mit Verese örökösének joga volt volna eladni. Annyit a fenforgott körülmények közt a legközönségesebb tisztesség (nehogy becsületet', mondjak) legalább megkívánt volna, hogy nekem annyit mondjanak: »Közöljük önnel irományok lajstromát, melyek mint Veress Antal hagyatéka a Múzeumnak megvételül ajánltatnak, minthogy Veress önnek levéltárnoka volt, nehogy valami olyant vegyünk meg; a minek ő nem tulajdonosa, hanem levéltárnoki minőségben csak az ön bizoinányozása volt, kérjük önt, nézze át a lajstromot s jegyezze ki (ha volnának ilyenek) azokat, a melyek az utóbbi cathegoriákba tartozván, az ön beleegyezése nélkül eladás s vétel tárgyai nem lehetnek.« • Még csak ennyit sem tettek. Tudták,, hogy hirem-tudtom nélkül az enyémmel űznek vásárt, tudták, hogy a mit tesznek, az egyenesen fosztogatás. Megtették. Helfy barátom szólott a dologról Tisza Kálmánnak, előmutatta neki Veress említett levelét, tartalmát nem tudom, de annyit tudok, miként kétségbevonhatbm bizonyságot nyújt a felől, hogy nekem Vereasnél irományaim voltak. Tisza azt felelte Helfynek, hogy a dolog kényes természetű, mert a 10.000 forint ki van fizetve (csak ezért kényes?), de majd utána néz a dolognak.« • Ennyiből áll a levél. Ebből azt látom, a mit már említettem is, hogy még ha igaz volna is az, a mit a minister úr mond, t. L hogy a múzeum nem tudott róla, még akkor is a közbecsűlet kívánná, hogy a mulasztás helyrehozás-