Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-134
S64 ***• *r»»Ar»s ttlii !*•&• Jtiiuii* li-éis uctibtttai okvetetlenül kiüldözik, megengedtem, hogy abból a kerületből át jöjjön abba a kerületbe, a hol az én birtokom volt és körjegyző legyen abban a három községben, a melyben történetesen én vagyok a legnagyobb birtokos. Már ha ez az ember haszontalan lett volna, a kit el kellene csapni, vájjon megengedtem volna-e, hogy körjegyző legyen az; én kerületemben. Ezt az embert sikerült nekik fegyelmileg elbocsátani és neveletlen gyermekeivel az utczára kidobni tél idején és koldus botra juttatni azért, mert az öt üldöző szászok nem tudták neki megbocsátani, hogy hazafias volt. Ennyire sújtják ezért a bűnért ellenfeleiket azok a szász szövetségesek, kikkel a főispán egy követ fuj. Midőn Nagy-Kük üllőmegye megalakult, igen természetesen alakult ez legnagyobb részben azon hazafias gondolkozású szász elemekből, a kik akkor is közeledést mutattak a magyar állam eszme iránt. És mi történt most két év óta? Egy szász megyei főszám vevőt, szász aljegyzőt és két szász főszolgabírót pensionáltak csak azért, hogy helyet csináljanak más nem azon párthoz tartozó szászoknak, vagy a főispán protegáltjainak. Nyudíjazták őket, de nyugdíj-fedezet nélkül, tehát úgyszólván nyomorba döntötték azokat a családokat, inert kimondták ugyan a törvényes illetéket, de nem volt honnan fizetni s most azon törik fejüket, hogy a főispán akaratából pensionált tisztviselők keservesen megszerzett kenyerét megyei pótadóval megszerezzék. Ez most Úgy tndom, a belügyminister úr ellátása alatt áll. De beszéljünk most hazafias dolgokról, a melyekkel Miklós Gyula képviselő úr is foglalkozott. (Halljuk! Halljuk/) Van Medgyesen egy u. n. Roth-emlék. Ezt a Rothot 48-ban törvényesen halálra ítélték, a mi nagy ritkaság volt abban az időben. Emeltek neki a túlzó szászok egy emlékkövet és oda zarándokolt a demonstráló szász közönség minden esztendőben. Itt van történetesen Ápáthy t. barátom, képviselőtársam akkori alispán ő is emlékezhetik arra, hogy mily munkánkba került, a mig sikerült a demonstratio odazarándoklást tiz év alatt megszüntetni. A mint Szapáry Gyula kinevezte főispánját s ez elfoglalta székét, első dolga vdt maga köré gyűjteni •A városi korifeusokat, odamenni és a kegyelet adóját leróni ezen martyr halállal kimúlt egyén iránt. Hát, t. ház, a 16 évet! át folytatott s a szabadelvű párt kormánya által helyeselt igyekezet a főispán által rövid idő alatt halomra döntetett s első dolga volt ezen emléket feleleveníteni s a kormánynak repraesentálásával meghazudtolni a magyar történelmet s a magyar szabadságharca momentumait: akkor, midőn ő maga rójja le a kegyelet adóját ilyen emlékkel szemben, no ez a hazafiság dolgában velem legalább egy színvonalon nem fog állani. (Élénk tetszés a bal- és szélső haloldalon.) Lehet, hogy azt fogják mondani, hogy tapintatlan itt megtámadni olyas valakit, a ki velem szemben itt nem védekezhetik. De a belügyminister úr mai felszólalásával is annyi tapintatot mutatott és annyira elejteti e az általa érdemeseknek nem ismert egyéneket, hogy nem hiszem, hogy a dolog végére járása nélkül csak fel is szólaljon egy ilyen megtámadott főispán érdekében. Mit méltóztatik hozzászólni ha én be tudok mutatni egy vármegye alispánjától eredő, német nyelven irt körözvényt az alispán sajátkezű aláírásával. Aztán meg az is megtörtént, hogy a megyei tisztikar német akadémiába nem járván, tehát nem is ismerheti jól a német nyelvet, egy rendeletben azt mondják nekik: »Der Bau der Gremeinde-Eishäuser«. Ilyen magyarsággal adnak ki Magyarországon hivatalos rendeleteket. De mit szól hozzá a minister úr. Ugron Gábor: Ki volt az az alispán? Gr. Bethlen Gábor: Az derék magyar ember. Különben nem írt volna alá ilyen szabályrendeletet, ha felsőbb utasítást nem kapott volna. A múltkor történetesen otthon voltam, bejött hozzám az adószedő és felszólított, hogy fizessek valami megyei pótndót és két aláírással ellátott gyönyörű német betűkkel nyomtatott nyugtát »Quittungot« mutatott és megint egy »G-egensckeiht«. Azt mondta, hogy fizessem a megyei pótadót. Én megnéztem a uyugtát és azt mondtam neki: Hogy gondolod te, hogy én német nyugtára kifizessem az én magyar pénzemet? Ezzel ő hazament és negyed óra múlva visszajött egy jó stylusban írt magyar nyugtával. Ekkor kérdeztem tőle; hogyan jösz te ide német nyugtával? Erre ő azt felelte, hogy ők kaptak egy mintát és azt felsőbb rendeleti-e kinyomatták Szegeden, de azok a nyugtalapok elfogyván, most kénytelenek újra 1000 darabot megrendelni. Tehát abban a megyében, a hol sohasem tűrték a német nyelvet, hanem mindig a magyart használták, két évi Szapáry'-koriüáiryzat elég volt, hogy germanisáljanak és ilyen német nyugtára tegyenek eleget az emberek polgári kötelességöknek. Ezt törvény nem mondja, de ez mutatja, hogy igen kevés érzéküknek kell lenni azoknak az egyéneknek és annak a kormánynak, a mely megtűri, hogy Magyarországon az alkotmány visszaállítása után, ennyi év után ilyen dolgok történhessenek. Én azt.hiszem, ha eddig nem történtek panaszok, a mint nem történtek, igen sajnosnak tartom, hogy magyar ember legyen kénytelen felszólalni, hogy ilyen esetek megtörténhetnek. Madarász József: A honvédeket is németül tanítják!
