Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-134

iS*. wwssäges Ülés ISS*. január ii-én, igeinbfttm. S53 ahhoz el akarunk jutni, steier földre kell lép nilnk. Ez telekkönyvezve nincs, ezt nem adhatja el senki, és bár Magyarorsaágon van, de a steierok bírják. Ez olyan furcsa helyzet, hogy ha ez ember a térképbe belenéz, majdnem eszébe jut ehhez a komoly tárgyhoz nem illő operettéjelenet, midőn — ha jól tudom — Blaubart birtokáról van szó a mappán s ott van egy pont, melyre, ha kérdezik, azt mondják, hogy az az birtoka. így van ez itt is a térképen, ha nézzük, hogy micsoda folt: steier folt. Ez is figyelembe veendő. Ott van pl. egy enclavénk, egy község, németül Sinnersdorf. Ez Vasmegyéhez tartozik, de hogy hozzájussunk, két kilométernyi utat kell tennünk Stejerben. Azonban azt a két kilométernyi utat Steierország soha sem csináltatja, mert nincs érdekében, hogy mi ezen legutolsó falunkba eléljünk. Ezeket, mint tarthatatlan állapotokat voltam bátor röviden felsorolni. (Halljuk! Halljuk!) A mi a lakosokat illeti, Vasmegyében vannak németek és vendek; ugyanazon nemzetiség, a mi a szomszéd országban van. Ezek takarékos emberek, a kik féltékenyen őrzik birtokaikat, nehogy a szomszéd elszántsa. Már most micsoda fogalmuk van ezeknek az embereknek arról a magyar államról, a mely semmibe sem veszi a maga területét és mit sem tesz határainak kiigazítására. Ezek a bonyolult viszonyok még kevésbbé alkalmasak arra, hogy vágyat érezzenek magukban a velünk való assimilatiora. Velünk magyar nyelven kell érintkezniük s igen sok alkalmatlanságot okoz az nekik, hogy magyar nyelven kapják a hivatalos iratokat. így aztán hiába működik a megye terű létén megalakult Dunántúli Kultur-Egylet, ha a magyar állam ily kevéssé felel meg hivatásának, (Igaz! Úgy van! a hal és szélsőbalon.) a midőn első sorban hivatása volna polgárai érdekének megőrzése. Én abban a nézetben vagyok, t. ház, hogy ha a t. kormány meg fogja tenni mindazon lépéseket, melyek az állampolgároknak és a saját méltóságának érdekében nélkülözheti ének, ha magévá teszi azt a jelszót, melyet egy családja ennek az országnak a maga czímerébe felvett: »Jaj annak, a ki engem bánt.« Ha majd erre az álláspontra áll, a mint kötelessége is a magyar állam érdekében, akkor biztos vagyok, hogy a Lajthán túl sem fognak sem parlamentben, sem egyes körökben oly velleitások felülkerekedni, a melyek ellentétesek Magyarország államiságával és a magyar nemzet érzelmeivel. (Úgy van ! Úgy van! a baloldalon.) Erre hívom fel a belügyminister úr figyelmét, a kit nemcsak személyesen tisztelek, de j KÉPVB. NAPLÓ. 1892—97. VII. KÖTET. kinek működését a köztéren eddig is olyannak ismertem, a mely a legnagyobb elismerésre méltó. Kérem, hogy e viszonyokat kellő figyelemre méltatni szíveskedjék. Ez volt czélja felszólalásomnak. (Élénk helyeslés bal felől.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Prileszky Tádé! Prileszky Tádé: T. ház! (Halljuk .'Halljuk !) Beöthy Ákos: Halljuk a kormánypárti ellenzéket! Prileszky Tádé: Nagy figyelemmel hallgattam a szebbnél szebb, kitűnő szónoklatokat és örült a lelkem, mert egy ideig azon hiszemben voltam, hogy majd ez által az ország erős. boldog, önálló független lesz. De sajnálom, csalódtam (Halljuk' Halljuk!) és ez engem arra a meggyőződésre vezetett, hogy a szebbnél-szebb szónoklatokkal, fejtegetésekkel, érvekkel, nézetekkel, szabadelvűséggel még a nemzetet nagygyá tenni nem lehet, hanem ezek adják meg az irányt, hogy miképen dolgozzunk. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbalon : Nem igen szépen dolgoznak!) Hát jó, nem dolgozunk szépen. (Derültség.) De megengednek a t. képviselő urak, a ki végighallgatta heteken át ezeket a szónoklatokat, azt kellett tapasztalnia, hogy tulajdonkép itt véleménykülönbség nincs. Mindenik ugyanazt az egyet, óhajtja: az ország javát, boldogítását, a nemzet nagyságát, jólétét, önállóságát, függetlenségét. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mindenki ezt akarja. Miben van tehát köztünk a különbség? (Halljuk! Halljuk!) Én, a ki életemben igen sokat gondolkoztam már — sajnos, ezt magával hozza a kor — nagyon tűnődtem azon, hogy kitaláljam, mi hát köztünk a különbség ? Madarász József t. barátom igen jól tudja, hogy én is olyan állhatatos pártember vagyok, mint ő. Deák Ferencz nekem mindig azt mondotta: »Barátoni, azt a 67-iki kiegyezést mi nem azért csináltuk, hogy az maradjon 67-iki kiegyezés, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) hanem, hogy megnyerjük az utat és módot, (Zajos helyeslés és tetszés a baloldalon.) felvilágosítsuk az országot, nagygyá tegyük a nemzetet; (Zajos helyeslés és tetszés a baloldalon.) mert azt, a mit el akarunk érni, nem decretumokkal érjük el, azt hiába czikkelyezzük be törvényekbe, az által a nemzet nagygyá nem lesz; ahhoz kitaitó, fáradhatatlan szorgalom és becsületes munka szükségeltetik. (Élénk helyeslés bal felől és felkiáltások: Jöjjön út ide! Derültség.) Engedelmet kérek, nem megyek át. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Tudom, t. képviselő urak, hogy önök ugyanazt mondják, tudom, érzem. De hát én azon párthoz tartozom, a mely — bocsánatot kérek — egy kissé óvatosabb és mielőtt valamit tenni akarna, azon deák közmondást követi. »Quid valeant humeri, quid ferre 4*