Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-130

IP. «mif*i ftié» 18M. Január U-én, k«dl*». $49 ügyeivel, hanem megbíz valakit, a kit alkal­masnak tart, azzal, hogy intézze azokat utasításai szerint. A főudvarmester után következik a fő­kamarás. 0 alatta állanak a kamarási ügyek, 8 Felségének rendjelei; nem adományozásuk ugyan, mert ő Felsége mindenkor a felelős mi­nister előterjesztésére adományozza a rendjeleket, de méltóztatnak tudni, hogy a lovagrendek tes­tületeket képeznek, a melyeknek ünnepélyei, szertartásai vannak és hogy maguk a rendjelek Ő Felsége kincstárának tulajdonát képezik, azok­nak kiadása, visszavétele a főkamarásra hárul és öt illeti ő Felsége kincstárának és műkin­cseinek kezelése is. Következik az udvari fő­marsai, a kinek a mi jogrendünk szerint is 8 Felsége jogügyeiben bírói functioja van és a ki ezenkívül az, a mit Magyarországon jurium directornak neveznek. Végre, a főlovászmester, a ki egyszerűen ő Felsége istállói fölött a főfel­ügyeletet vezeti. Ezek együttvéve az udvari fő­tisztségek. Utánuk következik a négy gárdának kapitánya, a kik, a mennyiben a hadsereg köte­lékében is állanak, más beszámítás alá esnek, de a mennyiben a testőrségek szintén ő Felsége személyes szolgálatára vannak hivatva, ide tar­toznak. Ezek után következik a négy udvari szol­gálat. A főkonyhamester, a ki ő Felsége konyháit igazgatja, a fő ezüstkamarás, a kinek kezei alatt vannak ő Felsége asztali készletei, a fővadász­mester, a ki ő Felsége vadászatait rendezi és a főszertartásmester, a ki gondoskodik az ő Fel­sége által megállapított formaságok és szertar­tások betartásáról, a melyek ő Felsége házánál és személye körűi gyakorlatban vannak. Mindehhez csatlakoznak a felséges Asz­szonynak főudvarmestere, főudvarmesternője, két udvarhölgye és felolvasónője és jóllehet, nálunk más budget-tétel alatt fordul elő, de ide tartozik a kabinetiroda is, a melynek szintén nincs semmi politikai vagy közjogi functioja, hanem az a hivatása, hogy az ő Felségére személyesen háruló munkából, a melynek érdemét maga ő Felsége végzi, az azzal járó irodai munkát ellássa és ebben segédkezet nyújtson ő Felségének. Ezekből áll a szükséges segédszemélyzettel együtt az udvartartás azon része, a mely semmi egyéb, mint ő Felsége házának és személyének személyes szolgálata. Ezek között vannak osztrá­kok és magyarok. Magyarok: gr. Széchen, gr. Pálffy, gr. Hunyady, magyarok a felséges Asz­szony főudvarmestere báró Nopcsa, mindkét udvarhölgye és felolvasónője. Ezeket ő Felsége, mint minden magánember, maga alkalmazza, a szerint, a mint alkalmasaknak tartja őket és hiszi, hogy személyes szolgálata ígényeiuek meg­felelnek: Ebbe beleszólani sem indokolt, sem KJfcPVH. NAPLÓ 1892 —07. VII. KÖT£T. illő nem volna. Ugron Gábor t. képviselőtársam a delegatio múltkori ülésszakában egy kifejezést használt, a mely szerint ő Felsége személye nem közös, hanem identicus. T. ház! Ebben a vonat­kozásban az egészen irrevelans kérdés, hogy ő Felsége személye közös-e vagy nem közös, vagy mint itt definiáltatott, hogy fisicailag közös, jogilag nem közös, ebben teljesen elégséges, ha elismerjük azt, a mit kétségbe vonni bajos volna, hogy ő Felségének személye, mint Ugron Gábor t. képviselőtársam mondta, identicus. Ennélfogva személyes szolgálata is csak identicus lehet. T. ház! A király személyes szabadsága mond­hatni a végletekig korlátozva van amúgy is uralkodói kötelességénél fogva; mert senkire az országban a munkának és gondoknak olyan terhe nem hárul, mint ő Felségére. A dolgok termé­szetéből folyó ezen korlátokon túl is korlátozni ő Felségének személyes szabadságát nem lehet és nem szabad. Ideje valahára az ebben az irányban felmerült eszmezavarnak útját állani. Vannak, kik nem akarják azt megengedni, hogy ő Felségének legyen egy személyes titkársága, mely az o Felségére személyesen háruló mun­kának irodai részét egyenesen az ő keze alatt végzi, hanem azt kívánják, hogy ezt a munkát végezze az ő Felsége körüli ministernek egy kirendeltsége. Hát, t. ház! Beöthy Ákos t. képviselő úr tegnap hivatkozott Angolországra. Igaz, hogy Angolországban pl. még a »first lady of the bedchamber<- a hálószoba első hölgye is vál­tozik a ministeriummal, de a királyné titkárját a miuisterekkel változtatni vagy parlamenti control alá helyezni senkinek sem jut eszébe. Vannak, kik nem akarják megengedni ő Fel­ségének, hogy konyháinak vezetését, lovainak gondozását, ezüstjének kezelését arra bízza, a kire bízni jóuak látja. Vannak, a kik nem akarják megengedni ő Felségének azt, a mi szabadságában áll minden új nemesnek, minden börzebárónak, hogy palotáin a maga színeit alkalmazza. Az pedig, hogy ezek a színűk nem osztrák színek, nem az osztrák császárság színei, annak bebizo­nyítása könnyű és világos. Az osztrák császár­ság 1804. óta létezik. 0 Felségének ősei szá­zadok óta használják ezeket a színeket, mint a családfő színeit, megkülönböztetésül a család többi tagjaitól, a kiknek színei vörös és fehér. Más családban is találjuk azt, hogy a családfő színei és czímere megkülönböztetik a család többi tagjainak jelvényeitől. Ne méltóztassanak azt képzelni, hogy a király személye csak abstractio, csak abstract eszme. Igaz, hogy a király személyében meg van testesítve a legmagasztosabb eszméknek egész sorozata. A király személye képviseli a nemzet souverainitását A király személyében meg van a*

Next

/
Oldalképek
Tartalom