Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-129

189* orsüágbs ülés 189*. január 94n, Hétfon, fgg nem is szólnak a magyar királyi udvartartásról egész 1867-ig, méltóztassék ezen ellenvetésre azt megjegyezni, hogy egyszer meghozatván azon törvény, hogy a király, míg Magyarországon és mikor Magyarországon van, magyar udvartartással éljen, többé az országgyűlések az 1492. évi VI. törvényczikk meghozatala óta nem is a külön udvartartást sürgették, a mire a törvény után már nem volt szükség, hanem sürgették azt, hogy a király Magyarországon lakjék. Magát az első Habsburgot, a kit királyivá választottak őseink, két törvénynyel kötelezték, hogy tessék adott szavát beváltani és Magyarország területére jöjjön lakni, mert az itt való lakás világos törvény értelmében a magyar királyi udvartartást szükségképen, hogy úgymondjam: önmagától kell hogy maga után vonja ma is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalún.) És mondhatom, t. ház, mindnyájan érezzük, hogy a nemzetnek, a nemzet egészének súlyosabb vagy legalább érzékenyebb sértését alig lehet elképzelni, mint azt, hogy ily világos, ily egyszerű, a nemzet önérzetének kiegészítő részét képező kérdésekben is merev és szakadatlan ellenzéssel találkozunk. A hogy azt a sárga-fekete lobogót például megkísértik ide becsempészni; a hogy azt a kétfejű sast itt-ott megkísértik meghagyni régi fészkében ; Gr. Károlyi Gábor: Majd megkopasztjuk! (Derültség a szélső haloldalon.) Eötvös Károly: .... a hogy a nemzetnek ily kívánatai tekintetében azt a lassúságot, szándékos késedelmességet, 8Őf azt a csodálatos merészséget tapasztaljuk, őszintén bocsánatot kérek a t. háztól, ha talán nem egészen parlamentaris kifejezést használok, erre eszembe jut, hogy valamint sok gyönge ember elbírja a legnagyobb betegséget, hanem a legerősebb ember és a leghősiesebb jellem se képes azt eltűrni, hogy a légy az orrán legyen (Élénk derültség a szélsőbalon.) ép úgy tűrhetetlen dolog a magyar nemzetre nézve az osztrák udvar és az osztrák élet e hagyományos institutiojának, a kétfejű sasnak, a feketesárga zászlónak és ennek az osztrák császári udvarnak örökös ránknehezkedése. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A nagy betegséget az ember kiállja békén, de a legyet az orrán nem állja ki. Ezen segíteni kell. (Elénk tetszés a szélsőbalon.) Ismétlem, bocsánatot kérek ezen imparlamentaris hasonlatért. É* ismétlem, hogy ha felhozzák azt az objectiot, hogy az országgyűlések nem sürgették a magyar királyi udvartartást, erre az a felelet, hogy nem sürgették, mert nem kellett sürgetni, de igenis sürgették azt, hogy a király itt lakjék. Eszembe jut itt egy igen fontos momentum az itt előttem felhozottakkal kapcsolatban, a melyet hangsúlyoznom is kell ezúttal. És ez az, hogy igenis mi hálás elismeréssel vettük és veszszük tudomásul, hogy uralkodónk királyunk, mióta a magyar nemzettel kibékült, 1867 óta több időt töltött Magyarországon, mint negyedfélszázadon keresztül minden hasburgi uralkodó összevéve Az bizonyos, hogy több időt töltött Magyarországon, többször lakott közöttünk, nyelvünket megtanulta mind ő maga, mind a királyné 8 Felsége és egyáltalán rokonszenvének és ragaszkodásának oly .gyakorlati jelenségeit bizonyította be a magyar nemzet előtt, a minőket elődei és ősei közül, a Habsburgok közül soha senki, még Mária Terézia sem. Ismétlem, hazafiúi örömmel és elismeréssel vettük mi ezt tudomásai. De a t. ministerelnök úr tudja, tudnia kell, hogy 1848-ban meghozatott az a törvény, a mely Magyarország nádorát a király távollétében a királyi helytartói jogok gyakorlatával felruházza. A t. ministerelnök úrnak tudnia kell, hogy a midőn 1867-ben arról volt szó, hogy mi történjék a nádori hivatallal, a nádori hivatal visszaállításával akkor ő Felsége nyomatékos szavát, melyet mérlegbe tett ezen kérdés előhozási eldöntésénél, akként indokolta: Nekem nem lesz szükségem helytartóra, mertén személyesen fogom a magyar királyi és uralkodói kötelességeket teljesíteni. Es a nemzet ezen királyi szó biztosítása következtében a nádori hivatal visszaállítását bizonytalan időre felfüggesztette. Madarász József: Rosszul tette! Eötvös Károly: Annyi bizonyos, ministerelnök úr, hogy a nemzet a királyi szó szentségében ma is ép úgy bízik, mint bízott 1867-bcn; de gyenge és rossz ministerek azóta nagyon sokszor elkedvetlenítették a királyt és fájdalom, nem annyira önmaguk iránt, mint a nemzet iránt is. De ha önök azt akarják és ez a nemzet szükségleteinek meg is felelne — mondom, ha önök velünk együtt — azt akarják, hogy a föld kerekségének már sok pontján lazulni kezdő monarcbieus érzelem a magyar nemzet kebelében az eddigi és a régi erőben és történeti szilárdságban megmaradjon; hogy az majd a mikor nagy szükség lesz rá, de addig is, történeti erőben buzogjon: akkor önök Magyarországnak adják vissza királyát; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) adják vissza a magyar nemzet iránt rokonszenvet tápláló, tanúsító és a nemzet minden intézményét feltétlenül tisztelő és az alkotmányt minden pontjában végrehajtó királyát, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ehhez tartozik a magyar királyi udvartás is és annak önálló, független, a nemzet, minden igényének és az ország történelmi állásának megfelelő s országunk fővárosában eszközlendő rendezése. Ezt óhajtom magamis és ezért elfogadom Pázmándy