Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-129

Í8Í. országos üiés 18»3. janiiáf ö-én, hétfőn. §31 királyság területén, hanem azon kívül Bécsben kellett megoldani. Méltóztatnak tudni, nem titok, hogy az összes bel- és külföldi sajtó ezt azzal magyarázta, hogy ő Felsége neheztel a magyar nemzetre. Én ezt az ügyet bár röviden, már az indemnytási vita alkalmával érintettem, érintettem pedig nem azért, mintha bárkinek is kellemetlenséget akartam volna okozni, síit ellenkezőleg azért, mert alkalmat akartam nyújtania kormánynak arra,hogy e kényes ügyben úgy a nemzetet, mint magát a fejedelmet is megnyugtató nyilatkozatot tegyen. (Élénk helyeslés bál felöl.) Ez nem történt meg. Ott voltak az újévi üdvözletek. Önöknek saját szónokuk Jókai Mór üdvözlő beszédében érintette e kérdést. Látszik ebből, hogy maga a t. kormánypárt is várt erre felvilágosítást a t. kormány részéről. De a t. kormányelnök úr beérte azzal, hogy az üdvözleteket igen udvariasan viszonozta, mondott egynéhány szót a párt bátorítására, de erre a fontos kérdésre nézve nyilatkozni nem méltóztatott En azt hiszem, hogy a mikor e nemzet oly óriási áldozatokat hozott és hoz 25 esztendőn át folytonosan azon czélból és első sorban azon okból, hogy megszüntesse azt a kellemetlen viszonyt, a mely az előző korszakokban a király ÓB a nemzet közt fennállott és a mikor a 25 éves jubileum megtartatott oly pompás ünnepélyek közepette, a melyek tanúságot tettek Európa, sőt az egész világ előtt azon hűségről, a melylyel e nemzet a maga által koronázott fejedelméhez ragaszkodik: hogy alig pár hónap múlva a nemzet és kormánya tűrje, hogy világszerte azt mondják: az uralkodó haragszik nemzetére, ilyen állapotot tűrni nem lehet és nem szabad. (Élénk helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) így áll a dolog és én ajánlom nemcsak önöknek, hanem oda át is, méltóztassanak jól megfontolni azt, hogy ez az állapot nagyon gyöngíti nemcsak Magyarországot, hanem, az úgynevezett egész monarchiát kifelé, (Ugy van! bal felöl.) mert a külhatalmak nem szoktak nagyon félni olyan hatalmaktól, a melyeknnk fejedelme neheztel nemzetére, fachéban van nemzetével. (Úgy van! ba! felől.) És ne vegyék zokon, ha egész nyíltan hozzáteszem, hogy a mikor önök folytonosan olyan nagy hyperloyalitást hangoztatnak ő Felsége irányában, egy kissé iigyelniök kellene arra is, hogy furcsa, hogy úgy mondjam, történelmi helyzetbe ne hozzák a fejedelmet, mert én tudok arra számos példát a történelemben, hogy egy nemzet megharagudott királyára és kényszerítette, hogy hagyja el az országot. De hogy a fejedelem haragudjék a nemzetre és hagyja oda az országot, erre példát, mint unicumot, csak önök szolgáltattak. Azt hiszem, hogy az ügynek, a hazának s egyúttal a koronának is teszek szolgálatot azzal, ha felkérem a t. ministerelnök urat, hogy midőn nyilatkozni fog — s a mint remélem, mindjárt fog nyilatkozni az udvartartásra nézve —ugyanakkor egyidejűleg ezen utóbb érintett tárgyról is méltóztassék nyilatkozni. Mert mint bevezefcőleg mondtam, szoros kapcsolat van a két kérdés között; mert nem lehet ember ebben az országban, a ki ne legyen meggyőződve arról, hogy ha akkor már lett volna magyar udvartartás, ilyen kérdés elő nem fordulhatott volna, mert akkor akadtak volna emberek, a kik nyomban, rögtön felvilágosították volna ő Felségét és megmondták volna, hogy ahhoz, mert egy rövidlátó ministerelnök, talán a saját ministertársai ellenére is hibásan járt el és roszszúl informálta az uralkodót, ahhoz a nemzetnek semmi köze nincsen. (Ugy van! Ugy van!) Újból felkérem a t. ministerelnök urat, hogy szíveskedjék e kérésemet teljesíteni. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon. Halljuk! Halljuk !) Wekerle Sándor ministerelnök: T. ház (Halljuk! Halljuk!) Hogy a hozzám directe is intézett kérdésekre azonnal nem feleltem, ezt tettem azért, mert a vita további folyamán felmerülő egyes kérdésekre együttesen kívántam felszólalásomban kiterjeszkedni. De azt hiszem, joggal tehettem azt, hogy a hozzám intézett egyes kérdésekre mindjárt nem feleltem azért is, mert egy korábbi tárgyalás alkalmával, ha jól emlékszem, Apponyi Albert gr. t. képviselő úrnak ho :zám intézett kérdésére kinyilatkoztattam, hogy mindazokat, a miket mondtam, a miknek teljesítésére kötelezettséget vállaltam, habá'

1 nincsennek is befoglalva a kormány programmjába, mindazokat a maguk egészében fentartom és azoknak valósítására vállalkozom. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Azt hiszem, ily határozott nyilatkozat után, ha jogosultnak is ismerem el azt, hogy kérdések intéztetnek hozzám, de legalább is nem illethetnek szemrehányással azért, hogy ily kérdésekben nem nyilatkozom azonnal, mihelyt valakinek eszébe jut már korábban felvetett kérdéseket ismételni. Mielőtt a dolog lényegére áttérnék, nem hagyhatok érintetlenül két kérdést, mely a vita folyamán felmerült. Az első Beöthy Ákos t. képviselő úrnak az az állítása, mintha Ausztriában az a felfogás uralkodnék, hogy a magyar korona alá van rendilve az osztrák császári koronának. Különböztessük meg azokat az egyes nyilatkozatokat, egyes felfogásokat, melyek megfordulhatnak egyesek fejében, melyeket nyilváníthatnak egyesek, de irányadó emberek nem nyilvánítanak. Biztosíthatom és korábbi alkalommal is biztosítottam a t. házat, sőt tuvább merek menni, mint akkor mondtam, hogy nincsen Ausztriában irányadó poiiticus, a ki az