Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-129

18*. orssáeoii tlés WtiÁ január 9-én, íiétfAn. §^5 tikát definiálni. De ezt oly heeticus módon, (Élénk derültség a baloldalon) oly szűkkeblűén tette, hogy felfogásom szerint e meghatározás egy bizonyos szabatosításra, megvilágosításra és — mondhatnám — kiterjesztésre szorul. (Halljuk 1 Halljuk!) A t. ministerelnök urnak azt méltóztatott mondani, hogy ő a nemzeti politika egyik sarka­latos tételének azt tekinti, hogy a nemzet és a fejedelem közt teljes egyetértésnek kell lenni. Ez kétségtelen; a kérdés csak az, hogy minő alapon történik ez? Én azt hiszem, hogy ez csakis a teljes viszonosság és a teljes kölcsönösség alapján történhetik. (Helyeslés a baloldalon.) Különösen %y> hogy a dynastia egy nemzeti dynastiának hivatását átértse, a nemzet összes törekvéseit önmagában egyesítse és ezeket végrehajtsa. Ha ezen az áron megtörténik az egyetértés, jó, de ha nem: akkor mi jogaink és igazaink érvénye­sítéséről le nem mondhatunk (Helyeslés hal felől) és arra nézve, hogy jogainkat és igazainkat érvényesítsük, azon kell igyekeznünk, hogy azok el ne homályosíttassanak. És épen az képezi a helyzet nehézségét, hogy jogaink és intézményeink sok tekintetben el vannak homályosítva. El van­nak homályosítva a koronának hatáskörét illetőleg, a nemzeti dynastia hivatását illetőleg; el vannak homályosítva a korona felségjogainak gyakor­latát illetőleg a közösügyeknek egész területén, a hol a legkényesebb és a legféltettebb közjogi problémáink nyomúhvik előtérbe. Ismét ott va­gyunk, azon — mondhatnám — végzetes kor­szakában nemzeti történetünknek, midőn a tör­vénynek intentioja és szelleme közt és a tény­leges intézkedések közt nincsen összhang; midőn jogaink tartalmát és intézményeink természetét illetőleg más felfogás van a koronánál, más felfogás van Ausztriában és más felfogás van nálunk és hogy a végzetes analógiák szaporod­janak, ismét oda jutottunk, hogy ha a nemzet a kétértelműségeket meg akarja szüntetni, ezeket a törekvéseket úgy akarják jellemezni, mintha Magyarország forradalmi tendentiákkal volna eltelve. (Úgy van/ a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondtam, t. ház, hogy nézetkülönbség van jogaink tartalmát és intézményeink termé­szetét illetőleg nálunk és Ausztriáhan. Ha pl. arról van szó, hogy mi annak a kapcsolatnak a természete, a mely kapcsolat közöttünk és Ausztria között van, mi azt mondjuk, hogy az personalunio, ők azt mondják, hogy az reál­unk). Ha a fejedelmi jogok gyakorlatáról van szó, mi azt mondjuk, hogy a magyar koronának jogai intacte fennállnak, ők ezt úgy veszik, mintha egy közös főhatalom alakúit volna, mint hogyha a magyar korona alá volna rendéivé az osztrák császári koronának. Már pedig nem EÉFVH. NAPLÓ. 1892—97.VIL KÖTET. szenved kétséget az, hogy ha törvényeinket meg­nézzük, azok kétségtelenül és határozottan a a magyar felfogás mellett szólnak. Nem lehet arra nézve kétség, hogy közöt­tünk personal-unio van. Hiszen az egész össze­köttetés a dynastia közösségén nyugszik. Ez annak kiindulási pontja és végpontja. Sok tekintetben egyezik az örökösödési rend, de egy bizonyos pontban nem egyezik, a mennyiben a Habsburg-háznak leszármazási, vagyis az uralkodási képesítettségnek sorrendje hamarább kimerül Magyarországon, mint Ausztriában, a minek következtében Magyarországon a király­választás joga feléled. De nincs real-unio az összeköttetés tar­talma tekintetében sem. Mert hiszen nincsen kö­zös terűlet, ninesen közös állampolgárság. Tel­jesen intacte állanak fenn a magyar koronának souverain királyi jogai. A magyar király jogi­lag egészen külön souverain az osztrák császár­tól, más alapon országol, más törvénynek kö­szöni létezését és uralkodása más uralkodási cselekvényben nyilatkozik. Még a közös had­sereg felelt is a legfőbb hadári jogot mint ma­gyar király gyakorolja. Jogviszonyba a magyar hadsereg mint a közös hadsereg kiegészítő része a magyar királylyal lép; alattvalói hűséggel és kötelességének teljesítésével neki tartozik és ha ez nem így lenne, végzetes eonsequentiák szár­maznának belőle s alkotmányunk legfőbb bizto­sítéka romba dőlne. Csak egy példát leszek bá­tor felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenki tudja azt, hogy általános felfogás szerint az állandó hadsereg intézményében nagy veszély létezik az alkotmányunkra nézve. Azért tartja fenn a törvényhozás mindenütt és nálunk is jogait a hadsereg felett, de sok helyütt ezt a garantiát nem tartják elégségesnek és ezért szó volt róla nálunk is, hogy a hadsereg tegye le az esküt az alkotmányra. De midőn ez szóba keríílt, azt mondták, hogy erre nincs szükség, hiszen a magyar király esküt tesz az alkot­mányra s az ő esküjében benne van a, hadsereg esküje. De, t. ház, az osztrák császár nem tesz esküt a magyar alkotmányra s ha úgy veszszitk, hogy az osztrák c ászár is jogokat gyakorol a magyar hadsereg felett, akkor ez a legfőbb biz­tosíték, egyszerűen a levegőben van. Jogi szem­pontból van ennek a distinctionak értelme, meg­engedem, de gyakorlati szempontból kevés. Es hogy ez milyen nagy fontossággal bir, elég utalnom arra. a körülményre, hogy az 1886-iki országgyűlésen mily nagy súlyt fektettek arra, hogy Ferdinánd, mint magyar király az »ötödik« nevet hordja és ne az »elsőt« épen azért, mert ebben nyilatkozott meg a magyar koronának és a magyar államiságnak önállósága. Nem szenved tehát kétséget, hogy ha meg­ás

Next

/
Oldalképek
Tartalom