Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-125

144 128. •rssigo* 81*8189S. éeegember i?-én, sÉr«mt»ftt«n> hogy az egyensúly helyre van állítva, tehát minden jól megy és e tekintetben a törvény­hozás tevékenységére többé szükség nincs. Ezt a kötelességet kívánom leróni, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) midőn financialig helyzetünkre vonat­kozással egyet-mást elmondani kívánok, elismer­vén abban, t. ház, azt, a mi elismerésre méltó, de nem menvén túlhajtásokba, túívérmes és op­timistikus felfogásokba, mert ezért engem első sorban épen a ministerelnök ítélne el és az elő­adó úr is, ha azt látnák, hogy vagy nem fog­lalkoztam a kérdéssel, vagy ítéletem megalko­tásánál túlhajtásokba megyek, a mit, különösen az elért eredménynyel szemben minden esetre kerülnöm kell. (Halljuk! Halljuk!) Az egyensúly, t. ház, államháztartásunkban helyre van állítva, sőt bőségesen helyre van ál­lítva, tekintettel az 1891-iki zárszámadás ered­ményeire ; ezt elismerem, ezt constatálom, ehhez szó nem fér. De én soha sem lelkesedtem, soha sem bámultam az államháztartás egyensúlyának azt a methodusát, melynek segélyével ez az egyensúly eléretett. Én a múltban is és ma is egyformán azt látom, hogy ezen egyensúly helyre­állításában a magasabb financiális felfogásnak, az államférfiúi erőnek igen kevés alkatrésze van. Ez, t. ház, egy arithmetikai művelet volt, mely helátván, hogy az ország ezen az líton tovább nem haladhat, a teheremelésnek azon mértéké­hez folyamodott, melylyel sikerült az államház­tartást rendezni. Igenis lelkesedtem és meg is bámultam volna ezen rendezést, ha 3-—400 mil­lió forint teherkevesblettel és ennek megfelelő kamatkevesblettel állnánk szemben és ezen lehe­tőség fenn is forgott. Mert midőn a múlt finánc politikája 1879-ben megszakította azon fonalat, melyet az 1876 kezdett megszőni, abban a pil­lanatban tisztán állt előttem és mindnyájunk előtt, hogy ez többé nem reális fmancpolitika, hanem csak a megélhetés, a vergődés politikája. Ez rakta vállainkra az államadósság súlyos és nagy terhét, ez rakta vállainkra az adók mér­téktelenségét és t. barátom, az előadó úr, a ki­vel már annyira összetörődtünk évek hosszú so­rán át a zsörtölődésben, (Derültség.) talán meg­adhatja nékem azon igazságot, hogy saját com­binatioival és adataival consfatálhatná, hogy az esetben, ha a financpolitika kellő államférfiúi tartalom nélkül is már 1880-ban vagy 1881-hen csak arithmetikai methodushoz folyamodott volna, mint ezt később tette, mennyi államadósságot, kamatterhet kímélhettünk volna meg ebben az országban. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) így áll a helyzet, t. ház. Ebben a t. mi­nisterelnök úrnak mint nnancministernek hibája nines, hibája van a multak politikájának és ha valakit e teremben ma a multak politikájáért gyöngéd szemrehányás illet, annak részese az én t. barátom, az előadó úr, a ki 40 milliós defi­citet ép úgy igyekezett elsimítani, a mint elsi­mítani iparkodott a financpolitikának igaz tar­talmát, őt ezért igenis hibáztatni lehet, de azt is el kell ismernie, hogy az a 17 millió többlet, a mely a mai előirányzat szerint a szeszadóból jön be és az az apró 6 milliós adóemelés, mely a 87-iki törvények által eszközöltetett s annak utána az italmérési adóból az italmérési adó kiadásain felül bejövő 7 millió, valamint a eon­versio eredményei is, ezek képezik azokat az alkatrészeket, a melyek tisztán arithmetikailag helyreállították az állam háztartásában az egyen­súlyt. De hát ezeken a kérdéseken túl vagyunk és én őszinte örömmel üdvözlöm az állam ház­tartásában beállott egyensúlyt, csupán csak egy kívánságot fűzök hozzá és ez az, hogy az állam­háztartásban az egyensúly meg is tartassék. De hát itt szemben azon nyilatkozatokkal, a melye­ket a t. pénzügyminister úr a múlt alkalommal egynémely képviselőtársamnak erre vonatkozó nebezteléseire és panaszaira tett, kénytelen Va­gyok én ís némi viszont megjegyzést tenni az igazság érdekében. És ez általán véve abban áll, hogy nemcsak az arithmetika járult hozzá az egyensúly helyreállításához, hanem az a ke­gyetlen sróf, csavar, (Úgy van! Úgy van! hal felől.) a mely ennek az országnak közteher-vi­selésében részint legálisan, részint pedig — s erre helyezem a súlyt — illegálisan működött és működik közre (Helyeslés halról.) Nem akarok arra a térre menni, t. ház, hogy kellő adótörvények hiányában minő ma nálunk az állapot a kereseti adó terén; de egy sajátságos jelenség tűnik fel, melyről tehát lehet — és én el is hiszem — hogy magának a t. pénzügyminister urnak tudomása nincs, de a mely mégis dívik és nagyon szomorú. A kive­tési javaslatok előkészítésénél a kereseti adót mindenkire nézve nagy mértékben és erős per­czentekben emelik s midőn azután a kivetési eljáráshoz jut a procedúra, tömegesen jönnek vidékről a deputatiok a minister úrhoz, kérve, hogy a kegyetlen adósrófon valamit enyhít­sen. Meg is teszi, de mi az eredmény, az, hogy valamit elenged, vagy legalább utasítja a kö­zegeit, hogy ne járjanak el úgy, hanem szá­moljanak a tényleges viszonyokkal. Tehát az eredmény az, hogy valamivel leszállíttatik az adó és akkor ki van elégítve mindenki: a pénz­ügyminister kegyes volt, mert úgy já/t el, a mint azt jó szíve sugalta, ki van elégítve az adózó közönség is, mert ő excellentiája enge dett, ki van elégítve a pénzügyi közeg is, mert eredményt producalt. Az eredmény pedig az, hogy nem törvényileg, hanem administrativ úton az adósróf segélyével és szemben az ország köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom