Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-124

J34 124. országos ülés 1892. deezember 16-ÄH, pénteken előtt azon hitelességgel, hogy jól van értesülve, hogy a mit állít, azt biztos kútforrásokból tudja is és így én is elfogadom azon igazságot, hogy ama holt súlyok csakugyan megvannak. Természetes tehát, hogy a ministerelnök úrnak képezi gondját immár, vájjon ezen holt súlyoktól való menekülés munkáját ő fogja-e elvégezni, vagy mások által végezteti-e el és ha igen, kik által és mikor. Mert mikor az első cselekvés pilla nata beállt, mikor neki szem előtt kellett volna tartani, hogy »a ki mer, az nyer«, akkor ő ingadozásnak, mondhatnám meghátrálásnak adta át magát. Egy bizonyos üde légáramlat, mely Erdély bérczeiről jönni látszó aezélos erővel akarta megtisztítani az intrikák miasmáival telt levegőt, akkor a t. ministerelnök úr rögtön elzárt minden ajtót, nehogy ezen üde légáramlat valakit kifújjon és nehogy a benrekedt lakodalmas nép násznagy nélkül maradjon. (Élénk derültség a szélsőbalon.) Másik adatom, t. ház, a következő. Kevéssel ezelőtt itt a házban felszólalásával mulattatott bennünket Busbach Péter úr. Gr. Károlyi Gábor: Hja! Ő mindig mulatságos! (Derültség a ssélsó baloldalon.) Mérey Lajos : Busbach Péter t. képviselőtársam nagy örömmel hangoztatta az egész kormánypárt egyetértésének törhetetlenségét. Bátorkodom Busbach Péter urat az ő hírlapi működésére emlékeztetni, mert ő ezelőt nem is egy egy hónappal, november 17-én a »Pesti Hírlapiban saját nevének aláírásával e czímen »Pártfegyelem« elmondotta, hogy a kormány úgyszólván megalakult, tehát ő szólt magának a pártnak beléletéről és megemlékezve bizonyos apró denevérekről, azt mondja a ministerelnök úrnak, hogy őt jobban, mint elődeit fogja körűivenni a hízelgés, a eselszövény az ármánykodás .... Gr. Károlyi Gábor: Magára gondolt. (Derültség a szélsőbalon.) Mérey Lajos: .... a váll veregető jóakarat szemtelensége, az ármány is közvetlen közelében fogja szőni hálóját. Busbach Péter úrnak a politikai viszonyok iránti éles megfigyelő tehetsége feljogosít engem arra, hogy ne vonjam kétségbe ezen állításait, melyeket a saját pártjabeli olvasóközönség előtt tárt fel. Ha tehát, t. uraim, ministerelnökünk most már és a kormánypártnak további életében a eselszövényekkel, az ármányokkal, a vállveregető j óakarók szemtelenségével kényszerűi foglalkozni, akkor, azt hiszem, nem esem túlzásba, ha azt állítom, hogy a köztéren való tevékenysége bizony nagyon meg van nehezítve, el lesz zsibbasztva. Nekünk, t. uraim, pártszempontból tulajdonkép örülnünk kellene a kormánypárt beléletének ezen beteges állapotán, merthiszen habár nem mindenütt, de itt alkalmazható és találó az a mondás, hogy csak egészséges testben lakozhatik egészséges lélek, csak egészséges párt fejthet ki egészséges Tevékenységet, de mi ezt az állapotot nem ítéljük meg pártszempontból, mert föléje helyezzük a közérdeket és a haza javát. A közérdek és a haza java pedig azt követeli, hogy a kormányon és a többségen levő párt ne legyen a családi politikák melegágya, ne legyen személyes torzsalkodások versenytere, hanem hogy valóban a t. ministerelnök úr által hirdetett, bár általunk nagy részében el nem fogadott elvekért küzdjön, a nélkül, hogy figyelembe venné, vájjon a piros székeket mily személyek foglalják el. A mi a t. kormányelnök úr progratnmjából legkevéshbé elégít ki, sőt szerénytelenség nélkül legyen mondva, megdöbbent, az ama kijelentése, a mely szerint a nemzeti érzelmek csak harmadrendű szerepet játszanak Magyarország közéletében. Wekerle Sándor ministerelnök: Nem mondottam! Mérey Lajos: Ha az országgyűlési tudósító közleménye helyes, akkor a ministerelnök úr szórói-szóra ezeket mondotta: »Én a nemzet életében harmadrendűnek tartom«. Wekerle Sándor ministerelnök: Mit? Mérey Lajos: A nemzeti érzelmeket! Wekerle Sándor ministerelnök: Az nem áll! Mérey Lajos: »Ily harmadrendű dolgot elsőrendűvé tenni nem akarok. Ezek a képviselő úr által felállított kívánalmak, nem az a szél és erő, melylyel egy nemzet hajóját biztosait irányozni lehetne. Ezek oly fuvalmak, melyek koronkint jók lehetnek, hogy egy nagy nemzeti politika követelése beleférjen az általuk kifeszített vitorlákba stb.« Én, t. ház, ismerem a felvidéknek nemzetiségi viszonyait és állíthatom, hogyha a t. kormányelnök úr s az egész kormány és a többség felső Magyarországon nem fogja a nemzeti érzelmeknek előmozdítását és ápolását a legeslegelső rangú kérdéseknek tekinteni, akkor nagyon hálás talajt fogn.ik találni azok a röpiratok,a melyek például Nyitramegyében ma is az ifjú csehek nyomdájából kikerülve terjesztetnek és a melyek iránt való fogékonysága a népnek, sajnos, a megye egy pár járásában még mindig meg is van. Én tehát, t. ház, ezt igen sajnos kijelentésnek veszem; mert tudom, hogy ezt a népet a Magyarországnak, a magyar állam eszméjének máskép, mint a nemzeti érzelmeknek első sorban ápolásával, megnyerni nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Ezen nemzeti érzelemnek ápolása