Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-124

124» ersífigfts Illés 18S2. aeejsemfeer 18-án, pénteken. 123 szomszédpártunkkal egyesüljünk. Ezt én már másfél év előtt propagáltam Én ma is azt tartom, hogy az országra áldásos volna e két párt egyesítése; de utóvégre mit tehetünk mi arról, hogy önöket soha sem találjuk meg azon a helyen, a hol keressük? (Derültség és tetszés jóhb felöl) Ha ma a közigazgatás államosításáról van szó, lelkes támogatásban részesülünk az önök részéről i-. Cs, khamar reá azonban önök azt tartják : Hja, most már a közigazgatás államosítása nem elégséges, nekünk most már a választások tisztasága kell, hogy megelőzze a közigazgatás államosítását. És mikor elfogadja a kormány, hogy igenis, mi ezt az ideát valósítani fogjuk, akkor önöknek ez sem elég, hanem a sorrendi elsőbbséget, vagy a junctimot követelik. Ha, t. ház, a kormányszékekről a kormány vezetője tesz ígéretet, hogy »én ezt keresztül fogom vinni*, azt hiszem, ennek jelentősége van. Egészen máskép áll a dolog, ha azokon a padokon, az ellenzéki állásponton nagy ígéreteket tesznek, akkor bizony az embert bizonyos scepsis fogja el, hogy vájjon beváltják-e majd ez ígéreteket. De ha innen történnek ígéretek, ezek a nemzetnek tett ígéretek, ezekre nézve jogunk van megkövetelni, hogy bizalommal jöjjenek elénk, mert ezen ígéretek be nem váltásáért nemcsak mi, de az egész nemzet felelősségre vonja azokat, a kik a hatalmat elfoglalják és az ígéreteket nem teljesúik. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Azért, bocsássanak meg önök, ha m>, a kik a legjobb szándékkal vagyunk az iránt, hogy minél előbb jöjjön létre a két párt közt nemcsak a közeledés, de az egyesű'és is, ha végre is ingadozni kezdünk azon hitünkben, hogy az czélravezető lenne, mert nem tudjuk márólho'napra, hogy ismét mivel találko unk azon párt részérő), a melyet s éretnénk látni velünk együtt haladni és egy czél felé törekedni. Mi megkíséreltünk mindent, hogy a lehetőségig közeledjünk a nemzeti párthoz és koronként, ha a nemzeti párion látszott, hogy ők is közeled nek felénk és ismét eltávoztak egy legközelebbi alkalommal: azzal kellett vigasztalnunk magún kat, a mit a nrmet úgy fejez ki, hogy »'tir Liebe kann man Niemaifrl zwingen«. (Úgy van! a jobboldalon.) A nemzeti párttal ma is úgy vagyunk, a mint voltunk évek előtt, Sein egy lé péssel közelebb nem jutot'unk, de távolabbra sem. »Apponyi programmja kell, de Apponyi nélkú'l«, mondja Hock János képvis lő úr. Megvallom őszintén, mint már kijelentettem, Apponyit szí\esen látjuk programjával együtt. Hiszen mit akarnak ők a mit mi nem ak írnánk? A fődolog az, hogy nemzeti szellemmel töltse ki a a kormány azt a keretet, melyben az or zág él, mozog; mely annak törvényeit képezi! Az a nemzeti szellem, a mely általuk ápoltatik, mi is arra törekszünk, mi is azon vagyunk, hogy nemzeti szellemmel töltsük be e kereteket, de a lehetőségig határait tartsuk szem előtt; önök pedig legalább még ma követeléseikkel túlmennek ezen a határon, azokon a korlátokon, melyeken túlmenni nem szabad, hogy az ország belbékéjét és az ország nyugalmát meg ne háborítsuk. Nemzetiség? Kern szándékozik e kormányunk mindent elkövetni, nem követ-e el mindent, hogy megnyerja az idegen nemzetiséget, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy intézményeinkbe magyar szellemet öntsünk? Önök azzal lépnek elő, hogy a katonai nevelés nem magyar: mi is akarjuk e szellemet ott meghonosítani, de az nem áll, hogy a katonai nevelés magyarságának hiánya eltávolítja a h.dsereget tőlünk. Nekünk igen eclatans eseteink voltak 1848-ban, mikor igazán német hadseregben nevelt tisztek jöttek ide Magyarországba, támogatták, védték az országot és azok az urak, kik magyar kenyéren, Magyarországban nevelkedtek és nem szolgáltak a hadseregben, Pozsonyban gyűltek össze, hogy a muszkát hívják be. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) önök nem bíznak a kormány ígéretében ? A kormány nemcsak igért, hanem tizennyolez év alatt, mióta ez a párt kormányozza az országot a kebeléből való ministerek által, ezen idő alatt az ország oly nagy haladásokat tett, melyek önöket arra indíthatták, hogy megbízzanak benne. Közgazdasági tekintetben pl. nemcsak hogy rendeztük pénzügyeinket, nemesik hogy e törvényhozási szaknak leg iagyobb müvét, a v .luraszabályozást visszük keresztül s ezzel egy évszáz dos bajt gyógyítunk meg; de daczára annak, hogy jövedelmeink sokszor nagyon szűken folytuk be és 30—40 milliónyi deficitekkel kellett dolgoznunk, kiépített és megszerzett rmgánik ez az ország 1-2.000 kilométer vasútit; kiépí ett 6.400 kilométert meghal tdó állami utakat, 21- 000 kilométer községi, városi és állami vicin tlis útikat; mind oly dolgok, melyek óriási költséget vettek igénybe és ezek daczári mégis sike rtílt a pénzügyeket rendezni. És önök még mindig nem bíznak az ígéretekbe. Mi nemcsak hogy a kereskedést tettük ez által lehetővé, nemegak hogy a föld értékét emeltük, hanem iparkodtunk odajutni, hogy ma már a külföld >n a magyar lobogó a tengeren jár, hogy egy m igyar tengerhajózási vállalat hajói szelik a hullámokat Etirópa és a világ minden más tengerpartja és Magyarország közt. Vájjon ezek nem nemzeti törekvések-e? Vagy nem állítottunk e íö 800 iskolát, melyekben a magyar szeltem van részint egészen meghonosítva, részint közel van a meghonosításhoz 16*