Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-124
120 124- arsrágos ülés 1892 rteczemljer 16-An, pénteken. Imre, Pálffy-Daun Vilmos, Kammerer Ernő stb. képviselő urakhoz, majd ha ezek szolgálnak informatiokkal, nem lehet akkor ebben a házban a közvélemény olyan egyöntetűségéről nyilatkozni. (Zaj.) Ezek után van szerencsém a t. képviselő úrnak ismételten becses figyelmébe ajánlani a közmorált bántó jelenségek vizsgálatánál azt az alapelvet: »Bonum ex intagra causa, malum ex quolibet defectu.« Van szerencsém egyszersmind megjegyezni azt is, hogy ezen alapelvet, egy originatus férfiúnak figyelmen kivűl hagynia nem szabad oly samaritanus törekvéseknél sem, melyeknek szemlélői voltunk minapában, mikor az ígéretek súlya alatt roskadozó kormánynak a t. képviselő úr két mankóval is sietett segítségére. Arra a megjegyzésre pedig, hogy legyünk nyugodtak, az a reform a mi hitelveinket nem érinti, engedje meg a t. képviselő úr, hogy mi jövőre is ne őt, hanem a tridenti szent zsinat szabványait tarthassuk cinosurának. T. Wekerle kormányelnök úr szintén volt kegyes egy megjegyzésben részesíteni és azt mondani, hogy engem jobbnak tart, mint lényem kiegészítő részét: nyelvemet. (Élénk derültség.) A ministerelnök úr rendkívül kegyes és igen kedves. Szíves jóindulatát nagyon szépen köszönöm és a magam részéről is ugyanerről biztosítom, ha ennek a ministerelnök úr előtt parányi becse is van; de megjegyzem, hogy addig, míg az állampolitikai és egyházpolitikai helyzet olyan zavaros lesz, mint a minő most, az ostorozás terén csak romlani akarok. Eötvös Károly t. képviselőtársam és elvbarátom... (Hosszantartó zajos derültsége) Erre az élénk derültségre megjegyzem, hogy vannak egyházpolitikai elvek, melyekre nézve eltérhetünk, de vannak állampolitikai elvek, a melyekre nézve egyetértünk (Helyeslés bal /elöl.) Eötvös Károly t. képviselőtársam beszédének egyházpolitikai részében egy megjegyzést tett ós felhívta a figyelmemet a 40-es évek hazafias papságának nagylelkűségére, a melylyel az a papi tizedről nagylelkűen lemondott és felszólított, hogy példájukat kövessem. Engedelmet kérek, ez a legnagyobb ignoratio ellenem, és én sem magam nem teszem, sem másoknak meg nem engedhetem, hogy a dolgok itt összezavartassanak. Másról volt szó akkor és másról van szó ma. Akkor egyes egyéni előnyök önkéntes elejtéséről volt szó, ma ellenien megtámadott hitelveink védelméről van szó. E tekintetben pedig megvívjuk a harczot szeílemerkölesi fegyvereinkkel és az első keresztény jelszavára: Tűrj,szenvedj börtönt, bírságot, executiót, ha kell halált is, de lelked a kárhozatnak el ne add. Ellenben ha ezred éves jogaink támadtatnak meg, akkor az lesz a jelszavunk, hogy »üsd magyar az orrát, ki üti a tiedet«. Nagyon sajnálom, hogy beszédem polemicus része ily hosszúra nyúlik, de múltkori beszédemben ki sem ejtettem számon a polgári házasságot, minthogy azonban azóta ezzel sokan hosszasabban foglalkoztak, nekem is megvan a jogom, hogy saját nézetemet kifejthessem s ezáltal, ha lehetséges, a közvéleményt annak számára megnyerjem. Elvégre ez az egy polgári házassági elv is elégséges volna nekem egyénileg, hogy a t. kormány javaslatait el ne fogadjam De van ezen kivűl a sérelmeknek még egy egész légiója. Mert az a corruptionalis irány, a melylyel a 15 éves Tisza-regime hazánk egész közszellemét megmételyezte, megfertőztette egyszersmind egyházi szentélyeink előcsarnokának levegőjét is. Mert nem az egyházi szellem és a tudomány képviselői, kik jó példával jártak elől, hanem a hitelvek árulói kapták meg, Judás-díj fejében a konczokat és a mikor mi ezért fölemeljük itt tiltakozó szavunkat, akkor rögtön szemünkbe vágják, hogy mi felekezetieskedünk. Engedelmet kérek, de soha senki nagyobb felekezetiséget nem űzött, mint Tisza Kálmán 15 éven át. Vadnay Károly: Ez már nem igaz! Vajay István: No hát ha önök ezt tagadják, akkor rögtön rámondom a »contrá«-t. Mi sohasem kérdeztük, hogy a ház elnöke és alelnöke miért protestáns? (Mozgá j bb /e'ő'jMi sohasem kérdeztük azt, hogy ezek közül az egyik miért oly minősíthetetlenül türelmetlen, hogy egy csípős, de jogos közbeszólásra, a melyről az sem volt tudva, hogy kire volt értve, rögtön az elnöki rendreutasítás jupiteri villámaival dobál ódzik. Mi sohasem kérdeztük, hogy az államilag tenyésztett zsiros fókákat, miért tisztán a protestáns eskimók kapják meg? (Nigi mozgás és nyugtalanság a jobb lädon,)DQ azt igenis tudjuk, hogy Tisza Kálmán 15 éves kormányzata alatt, valahányszor egy zsíros hivatal megürült, vagy eg;y új hivatal felállíttatott, pedig uralmának minden egyes évére esik legalább 1000 hivatal creálása, mindig az volt a hivatal betöltésénél az első kérdés, vájjon először az illető pompás kormánypárti kortes-e, másodszor ha lehet biharországi-e, harmadszor és mindenek felett kálomista, vagy legalább lutheranus-e? (Ellenmondások s felkiáltások a szélső baloldalról: Ez nem áll!) Pedig azt hiszszük, hogy a katholikus szülők nagy önfeláldozással és önmegtagadással nem azért nevelik gyermekeiket, hogy valamenynyiből Sanyarú Vendel legyen. Gr. Károlyi Gábor: A katholikus püspökök nem Sanyarú Vendelek! (Általános élénk derültség.) Vajay István: Nem lehet minden katholikus: püspök. T. ház! Mi sohasem jelölünk és