Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-99

99. országos ülés 1898. aktéber 20-án, csütörtökön. kény szerepet játszik. És azon lánczfaídat akkor akarták levegőbe röpíteni, mikor Pesten egyetlen egy honvéd sem volt, hanem mind -a Gellérthegy oldalán foglaltak állást. Mit mutat ez? Hogy ez az ember nem birt a katonának nemesebb érző szívével, a mely ha kell, hogy gyilkoló fegyvereit használja, azt is csak irgalommal és könyöriílettel teszi. Ez az ember békés polgárokra emelte fel a fegyvert, a melylyel a várat kellett VOIDa védelmeznie. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az ember épületeket és alkotásokat akart megsemmisíteni, mert a magyar nemzet arezába akarta csapni azt, hogy az ő neve egy nagy rombolással, egy nagy pusztulással mindig együtt emlegettessék. Egy ilyen férfiú s egy ilyen férfiúnak a dicsősége nem hihetem, hogy a jelenlegi hadsereg tisztjei által, mint tiszteletreméltó elfogadtassák és épen azért nem szólhat a jelenlegi hadseregnek, az csak egy ferde agynak (Zajos tetszés, helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) a hizelgésben való kimerülése után szülött idétlenje. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De hát azt mondhatják erre, hogy vannak külföldi példák. Azok a példák, a melyek felhozattak, nem találóak; de van egy csattanós példa. Windisehgrätz is Bécset lövette, midőn ostomolta. Ki mutat fel nekünk Bécs területén bárhol egy szobrot, a melyet Windisehgrätz emlékére állítottak fel ? A bécsi polgárok nem ttírnék meg egy perczig sem, hogy az ő városuk területén városuk rombolója számára emlékoszlop emeltessék. S akkor mi magyarok itt Budapesten a főváros területén, ott fenn a várban, a hol a királynak akarunk palotát emelni, tűrjük el annak a szobrát, a kinél különb emberét Bécsben sem tíírnék el ? (Élénk tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De hát azt is mondhatja valaki, hogy talán parancsolata volt Hentzinek arra, hogy Budapestet bombáztassa. No ezt fel nem teszem; de még ha parancsolatot kapott volna is, a história elég példát mutat fel arra, hogy mi akkor egy katonának a kötelessége. Mikor IX. Károly Vicomte d' Orte-nak azt parancsolta, hogy ezredével támadja meg a hugonottákat és mészárolja le éjnek idején, azt mondotta, mi katonák vagyunk, nem zsiványok és bakók, mi nyíltan harczolunk és megütközünk, de éjjel békés polgárokat meg nem támadunk és fel nem konczolunk.« De itt van arra, hogy jogosult-e Hentzi emlékének a megünneplése, egy közelebbi példa. A franczia köztársaság most ülte meg a valmy-i ütközetnek évszázados fordulóját. Úgy tekintik azt, mint a franczia forradalomnak fordulópontját, a melytől fogva győzedelmesen haladt az előre. Megünnepeltek ott a republicanus hadsereget, megünnepelték a respublica diadalát, de senki nem ejtette ki Dumouriez nevét, mert ő győzelemre vezette ugyan a hadsereget, de azután elárulta a hazát és nemzete ellen fordult. Mi magyarok, mi ünnepeljük meg és nyújtsunk koszorút annak, a ki, mint Dumouriez elárulta a hazát? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez a példa csattanósan bizonyít, hisz Dumouriez legalább dicsőséget szerzett nemzetének, míg nekünk Hentzi azt sem szerzett. (Úgy van! Úgy van! a bal és a szélső baloldalon.) Azt mondják, hogy bocsássunk meg és felejtsünk. A megbocsátás az, mivel az alkotmányosság visszaállítása után tartozunk; de feledni egy nemzetnek nem lehet soha! (Élénk felkiáltások a szélső baloldalon: Soha! Soha!) Az a nemzet, a mely elfelejti történetét, önmagáról felejtkezik meg. (Úgy van! Úgy van! a bal és a szélső baloldalon.) Az a nemzet, a mely a multak csapásaiból nem vonja le a tanúiságot, vesztének indul. Azokból a történeti eseményekből, melyek 1848—49-ben lejátszódtak, csak arra a meggyőződésre kellett a nemzetnek jutnia, hogy a maga alkotmányát és szabadságát nem védelmezik meg az intézmények, nem védik meg a király által szentesített törvények, hanem megvédi a nemzet elszántsága, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) erős akarata és félelmet nem ismerő halálmegvetése. (Élénk hosszas helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Most önök egy sorba akarják állítani azokat a katonákat, a kik a császár lobogója alatt idegen országból ellenünk jöttek, ellenünk vezettettek, a mi jogunk, alkotmányunk, szabadságunk, testünk és vérünk ellen harczoltak: hisz ez annyit tesz, mint azt mondani, hogy a nemzet alkotmánya elleni minden küzdelem, minden harcz, a nemzet testének, életének megtámadása jogosult volt, mert hiszen a nemzet maga adott érte koszorút. (Élénk helyeslés a bal- és széls'i baloldalon.) Micsoda eltévesztése a fogalmaknak a honvédeket egy sorba helyezni, egy rangban említeni azokkal a katonákkal, kik a nemzet ellen harczoltak'? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mik voltak a honvédek? A honvédek voltak oly férfiak, a kik midőn a nemzet veszélyben forgott, midőn minden nemzetiség ellenünk fel volt lázítva, midőn szervezett erővel az osztrák hatalom és zsarnokság az alkotmány és törvény ellenére reánk tört; midőn a nemzet törvényhozása felhívta a nemzetet, hogy ragadjon fegyvert, hogy védelmezze az alkotmányt és törvényt, V. Ferdinánd királyt: akkor a nemzet kétségbeesésének első szózatát hallván, elhagy-