Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-97

97. orszftgos Illés 1892. október 18-án, kedden. 41 vei és az u. n. monarchia biztonságával, de mindenesetre hazánk életérdekével — mondom: míg ezt a czélt el nem érjük, még pedig a hadsereg körében, addig tökéletes és végleges barátság lehetetlen. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) De addig tökéletes és végleges barátságra törekedni a mi szempontunkból, a magyar nemzet szempontjából nem is hazafiság, hanem annak ellenkezője. (Élénk helyeslés szélsőbal felöl.) Tudom én, érzem én, értem én, hogy messze vagyunk még ettől a czéltól. Azt is tudom, hogy mai államjogi helyzetünk és alkotmányjogi viszonyaink közt a közös hadsereget alkotmányosnak és törvényesnek kell tekinteni. Elismerem a hadsereg jó szervezetét, elismerem hadi erényekben gazdag voltát, meghajlok előtte; de azt is tudom igen jól, tudom épűgy, mint önök, hogy még önök közt sem fog egy ember sem akadni, a ki a nemzet végső és utolsó czéljának a hadsereg ilyen szervezetét tekintené. (Tetszés szélsőbal felől.) Nekünk pedig egyenes czélunk, egyenes törekvésünk az alkotmányos élet minden eszközeivel arra törekedni, hogy a hadsereg olyan szervezetet nyerjen, a melyben a magyar nemzet a maga nemzeti hadseregét teljesen feltalálja. (Élénk helyeslés szélsőbal felől.) Míg ezt fel nem találjuk, addig az a Szellem abban a hadseregben, hol nyíltabban, hol halkabban mindig meglesz, a mely szellemmel a magyar nemzeti közszellem örök és végleges barátságot nem köthet. (Igaz! Úgy van! szélsőbal felöl.) Azt mondják és ezt hangoztatják legjobban és akadnak még öreg honvédek is, a kik ezt hangoztatják a vidéken, hogy a lovagiasság viszonzása hozza azt magával, hogy ha a közös hadsereg illetékes képviselete leteszi a maga elismerésének koszorúját a 48/9-iki honvédek szobrára, a lovagiasság viszonzásának kötelessége hozza azt magával, hogy mi is megkoszorúzzuk a szentgyörgytéri u. n. Hentzi-szobrot. (Mozgás a szélső baloldalon.) T. ház! A lovagiasság viszonzása nagy szó, ez nagyon mélyen érinti a mi lelkületünk minden húrját és valóban, ha tisztán és kétségtelenül elénk állítják a kérdést, hogy vagy lovagiasok vagy pedig lovagiatlanok leszünk: akkor a választás nem nehéz, akkor a vitának helye nem is lehet. A nélkül azonban, hogy mélyebben belebocsátkoznám annak a fogalomnak a részletezésébe, csak azt jegyzem meg, hogy a mi felfogásunk szerint épen a helyes és alkotmányos felfogás szerint, a hadsereg még mai alakjában is az államnak egyik intézménye, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a törvényhozásnak egyik sub ordinatusa, a nemKÉPVH. NAPLÓ 1892—97. Vi. KÖTET. zetnek egyik alkalmazottja .... (Tetszés a balés szélső szélsőbalon.) Madarász József: Szolgája! (Mozgás jobb felöl.) Eötvös Károly: .... a melynek kötelessége tisztelni a nemzet aspiratioit, (Helyeslés a szélsőbalon.) kötelessége tisztelni a nemzet nagy ideáljait (Élénk tetszés a bal- és szélsőbal felől.) s nincsen joga azokat sérteni, sem pedig azoktól visszavonulni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A mikor a hadsereg illetékes képviselője által azt a nemes tettet fogja végrehajtatni, hogy az 1848 — 49-iki honvédek szobrát megkoszorúzza : akkor a magyar nemzet közérziiletéhez lesz hü és egyszerűen kötelességét teljesíti. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbal felől.) Kötelességteljesitést pedig feltételhez kötni, vagy annak árt szabni nem lehet. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha árt szabnak és mi meg is adnók ezt az árt: akkor ez már nem tartoznék a lovagiasság rovatába. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Az lehet szerződésnek a teljesítése, az lehet a nehézségek előtt való meghajlás, az lehet két különböző értéknek kicserélése, (Egy hang bal felöl: Trafíka!) de nem lovagiasság, akkor arról beszélni nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Példákat hoztak fel és fel fognak meghozni más nemzetek történetéből, más nemzetek kebelében előfordult esetekről, midőn egyik hadsereg megtiszteli a másiknak elhullott hőseit. Van eset rá elég — keli is lenni. A ki igazi katona, tiszteli a katonának hősi erényét, ha ellenségként áll i« vele szemben, tiszteli úgy az élőben mint az elhaltban. De ennek van egy föltétele : az, hogy egyik ismerje el a másikat, annak a mi: hadviselőfélnek. De ha a hadviselőnek el nem ismert katona, a minő volt — fájdalom — a mi 1848/49-ki honvédségünk, koszorút visz annak az ellenfelének szobrához, a ki őt soha katonának el nem ismerte, vele úgy bánt, mint lázadóval, foglyait büntette, besorozta, felakasztotta: ez már nem lovagiasság, nem a hősiesség kölcsönös megtisztelése, hanem megalázkodás. (Zajos helyeslés bal felöl.) Már pedig meghunyászkodni 48/49-ki honvédeinknek nem szabad. A hadjáratot elveszthették, el is vesztették: de meg nem hunyászkodtak soha. És van egy másik föltétel is: az, hogy az a hadsereg, a melynek hőseit emlékezetükben meg akarjuk tisztelni, ne intézett légyen támadást a nemzetnek minden kincse ellen, a mely előtte becses, ne intézett légyen támadást országának fennállása, nemzetiségének fentartása ellen. Az a hadsereg ne gőgös hódítóként jött légyen az ország területére, ne úgy, mint Gressler Svájczba, mint Wallenstein Németországba, 6