Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-111

111. országos (Ués 1892. norember 28-án, hétfőn. 287 mivel szóba került, kötelezve érzem magam nyilatkozni. Lehet, hogy talán a conversio tekintetében a kamat leszállítása végett — papírjait értem — kedveskedni akar a ministerelnö'k űr, mint pénzügyminister a captatio benevolentiae szempontjából bizonyos bankár-köröknek. Finantialis fogásnak ez sem utolsó. (Derültség.) Azonban én azt hiszem, hogy mindennél előbb ajánlatos az adózó nép kedvét keresni és kinyomozni, miként gondolkozik a nemzet minden rétege ezen kérdésben. Én bízom a magy.u nemzet valódi szabiidelvííségében, hogy így fog gondolkozni az általános vallásszabadságról, beleértve az izraelitákat is. En sohasem voltam antisemita hírében, nem is óhajtok abba kerülni. Izraelita polgártársaink minden jó tulajdonságát becsülöm, sokat tanúihat tőlük a magyar nemzet az a része, mely nem ezen felekezethez tartozik. Azért, nehogy félreniagy áraztassam, ki kell jelentenem azt, hogy az általános vallásszabadság kérdéséhen az ő felekezetük vallásügyét téliesen mee;olelva, látom. De ha a t. kormány akármely indokból külön akarja ezt a felekezetet megelőző javaslattal recipiálni, lehet szándéka az is, talán nem neki, de azon köröknek, melyek akár tudva, akár nem, reá némi nyomást gyakorolnak, hogy ez által mintegy elodázzák a vallásszabadság kérdésének megoldását, vagy netalán hogy ezen törvénynyel az a nagy princípium, annak minden részletében való megvalósítása kijátszassék. Nem akarom feltenni a kormányról, de tudom, hogy vannak bizonyos körök, melyek Magyarországnak soha sem voltak jó barátjai, 300 év óta érezzük kezük súlyát és melyeknek ez talántán így kedves. Én a t. kormány figyelmét esak egy körülményre hívom fel. A nemzetnek nagy része. három—negyedfél millióból álló protestánsainak ősei azért a vallásszabadságért, a mely nem teljes, de a melyet most élvezhetünk, hét háborút viseltek, négy békekötést kötöttek — a partialisokról nem is szólva — vérrel, karddal, fegyverrel kellett kivívniok ezt a megtűrt állapotot, nem egészen teljes vallásszabadságot. Gratulálok az izraelitáknak, ők sokkal szerencsésebbek ebben is, mert vér nélkül fogják kapni ugyanezt a szabadságot a — remélem — egyhangúlag elfogadandó vallásszabadsági törvényben. Ha azonban a t. kormány mégis ezen utóbb említett törvényt megelőzőleg egy kivételes, különleges izraelita receptiora vonatkozó törvényjavaslatot akar előterjeszteni, bátorkodom •figyelmeztetni a t. kormányt, hogy tegye ezt azon feltételek alatt, a melyeknek a magyar nemzet másik része is, a tősgyökeres magyar kálvinisták és a különösen a tanügy terén nagy műveltségnek örvendő evangélikusok is alá voltak vetve, t. i. a hitczikkelyek kötelező bemutatásának. Mérjünk egyenlő mértékkel a haza minden lakójának és a mely feltételeknek a protestáns felekezetek eleget tettek, ha lesz külön receptio, tegyenek eleget az izraeliták is. Ők ezt annál könnyebben megtehetik, mert hiszen a vallásuk nagyon régi. De közöttük két felekezetet ismerünk, de a kettő között valódi különbséget nem. Ismerjük a református egyház és az ágostai confessio közti különbséget, de nem ismerjük a neológ és orthodox zsidó -hitfelekezetek közti különbséget. Ez a körülmény is elegendő arra, hogy ha lesz külön receptionális törvény, az izraeliták is alá legyenek vetve azon kötelezettségnek, a melynek a protestánsok alá voltak vetve. Azt hiszem, hogy ez elég méltányos kívánság. Mert nagyon sokan gondolkozunk így, merném állítani, hogy három millió piotestans így gondolkozik Magyarországon, a kikre nézve sérelem volna, ha most mellőznék azon feltétel kívánságát azoknál, a kiknek receptiojáról most szó van. Még esak egy pontra nézve bátorkodom nyilatkozni és megengedem magamnak, hogy Eötvös Károly t. barátom egy hasonlatát tovább fűzzem. PoJónyi Géza t. barátom, néhány nappal ezelőtt a többségről szólva, holmi húsos fazekakat emlegetett és ez azóta a házon kívül is szóbeszéd tárgyát képezi. Eötvös Károly t. barátom ma költőibb hasonlatot használt és azt mondotta, hogy a hatalom gyümölcsös kertje melleit ő is elhaladt. Én ez utóbbi hasonlatot akarom tovább fűzni. T. barátom azt mondotta, hogy ő elment a kerítés mellett, de nem kívánkozott bemászni és azt hiszi, hogy a többség többsége sem mászik ott a fákon. En azt hiszem, hogy a többségnek nagy része, mely a kerítésen belül van, csakugyan nem mászkál a fákon, hanem alszik a puha gyepen a fák árnyékában. Kern. törődik semmivel, hanem megelégszik az árnyékkal. (Derültség a szélső baloldalon.) Van egy másik része, a mely fekve kitátja a száját abban a reményben, hogy talán a manna belé fog hullani. (Derültség a baloldalon. Mozgás jobb felől.) Megengedem, hogy vannak tán olyanok is, a kik nem akarják azt sem, hogy a manna a szájukba hulljon. (Derültség.) Vannak ismét olyanok, a kik a fákon mászkálnak a gyümölcsök után és vannak sokan, a kik sem nem mászkálnak, sem nem nyugszanak a fik alatt, hanem teljes erővel rázzák azokat, hogy hulljon a gyümölcs, a melyet fölszedhessenek. (Zajos derültség bal felöl.) Én azt gondolom, hogy körülbelül ily osztályok vannak a t. többségben. Nem az én hivatásom kutatni, hogy ki melyik osztályhoz tartozik, mindenki legjobb bírája önmagának; de