Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.
Ülésnapok - 1892-107
107. országos ülés 1892. november äS-án, szerdán. 173 kerületében f. hó 9-én, továbbá báró Atzél Béla Fehérmegye bodajki választó kerületében f. hó 3-án megválasztott országos képviselők megbízóleveleit a bizottság vizsgálat alá vévén, miután a választási jegyzőkönyvek a törvény rendeletének ú^j alakilag, mint tartalmilag megfelelnek: nevezett képviselőket a kérvényezésre kiszabott 30 nap fentartása mellett igazolta. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Az állandó igazoló bizottság ezen jelentésé alapján a szabályszerű 30 nap fentartásával Reiszig Ede és báró Atzél Béla kép viselők igazoltatnak és mint ilyenek vezettetnek nyilvántartásba, illetőleg tekintettel a tagok számára, osztatnak az osztályokba és pedig Reiszig Ede az elsőbe, báró Atzél Béla pedig a 9-dikbe. Molnár Antal jegyző: Fáy Gyula, a gazdasági bizottság előadója ! Fáy Gyula előadd: T. ház! Van szerencsém a gazdasági bizottság jelentését a képviselőháznak november havi költségvetési előirányzatáról, valamint a szeptember és október havi kiadásokról vezetett pénztári kimutatásról tisztelettel beterjeszteni, kérvén, méltóztassék annak kinyomatása, szétosztása és tárgyalásra kitíízése iránt intézkedni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a t. ház hozzájárulni, hogy e jelentés kinyomattassék és szétosztassák? (Helyeslés.) Tekintettel pedig azon körülményre, hogy a hónapnak már nagyon is a végén vagyunk, azon javaslatot teszem : méltóztassék hozzájárulni, hogy az a holnapi ülés első tárgya legyen. (Helyeslés.) A képviselőház ezen javaslatomhoz is hozzájárulván, határozatkép kimondom : a jelentés kinyomattatik, szétosztatik s a holnapi ülés napirendjére első tárgyúl kitú'zetik. Következik az indítvány- és interpellatiós könyv felolvasása. . Molnár Antal jegyző: Jelentem a t. házmik, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincsen; ellenben az interpellatiós-könyvben következő interpellatiók vannak bejegyezve: 1892-dik évi november 7-diki kelettel, Várady Károly interpellatioja a nemzeti múzeumban állítólag előfordult bííncselekvények és vétkes mulasztások miatt a vallás- és közoktatásügyi ministerhez; 1891-dik évi november 21-diki kelettel, Majthényi István interpellatioja az italmérési adó értékesítése tárgyában a pénzügyministerhez ; 1891-dik évi november 22-diki kelettel, gróf Károlyi Gábor interpellatioja a király személye körüli minister tulajdonát képező Géza-utczai kolera-telep ügyében a belügyministerhez. (Általános derültség.) Elnök' Az interpelláló urak interpellatioikat az ülés végén fogják megtenni. Következik a napirend és pedig első sorban: »a tényleges birtokos tulajdonjogának a telekjegyzőkönyvbe bejegyzéséről és a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítéséről« szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása. Molnár Antal jegyző (olvassa a tőrvényjavaslatot.) Elnök: Kérdem a t. házat, elfogadja-e a felolvasott törvényjavaslatot harmadszori felolvasásban is ? (Igen !) A törvényjavaslat harmadszori felolvasásban is elfogadtatik és alkotmányos tárgyalás és szíves hozzájárulás végett a főrendiházhoz át fog küldetni. Következik a pénzügyi bizottság jelentése »az 1893. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról« szóló törvényjavaslat tárgyában. Gondolom, méltóztatik a jelentést felolvasottnak tekinteni. (Helyeslés.) A jelentés felolvasottnak tekintetik. Az első szó illeti az előadó urat. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Azt hiszem, nem kell tüzetesebben indokolnom, hogy a folyó évben már nagyon rövid az idő arra, hogy az 1893-ik évre a költségvetést a törvényhozás véglegesen megállapítsa, gondoskodni kell tehát ideiglenes intézkedéssel az államháztartás zavartalan tovább vitelének biztosításáról. E törvényjavaslatnak ez a czélja, a mennyiben ebben a ministerium felhatalmazást kér három hóra az eddigi törvényes formákban az államháztartás további kezelésére. Természetes, hogyha a költségvetés időközben a törvényhozás által megállapíttatik, e felhatalmazás hatályát veszti. Minthogy az idő előrehaladottságánál fogva a törvényjavaslat tartama magamagát indokolja és formája megfelel az eddigi törvényes formáknak : ismétlem, annak tüzetes indokolásába nem bocsátkozom. Csak azt emelem ki, hogy a bizottság a szövegbe a pénzügyminister úr intentioinak megfelelően és annak beleegyezésével egy líj szakaszt vett föl, az állami tisztviselők javadalma zásának ideiglenes javítására vonatkozólag, melynek lényege különben már az 1892. évi költségvetésről szóló törvénybe is be volt véve. El kell ismernem, hogy ily felhatalmazásban egyúttal bizonyos bizalmi kérdés is nyilvánul, melybe már a politikai motívumok is bele szoktak játszani. Én most ezek fejtegetésébe nem bocsátkozom, hanem egyszerűen kifejezem azon egyéni véleményemet, hogy az a kormány, mely oly költségvetést képvisel a ház előtt, a milyen az 1893-iki; az a kormány, mely oly pénzügyi és valuta-politikát hirdet, a milyen most a végrehajtás folyamában van; az a kormány, mely oly programmot terjesztett megvalósítás czéljából a törvényhozás elé, minőt tegnap itt hallottunk: megérdemli a bizalmat és e felhatalmazást. (Helyeslés jobb felöl.)