Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-80
80. orsíágos Illés 1892. Julius 1-én, péntekéit. 57 minister úrnak kellett volna- belátnia a tárgyalások meddőségét és előállnia azzal az indítványnyal, hogy a javaslatot vegyük le a napirendről és tárgyalását halaszszuk el őszre. (Igaz! Úgy van-' Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azok után, a mik a vita folyamában felhozattak, nekem sem szükséges a javaslat minden részletével behatóan foglalkoznom. Nem is teszem ezt, hanem főleg a pénzügy mini ster ár tegnapi felszólalásában felhozottakkal és a javaslatnak némely kiemelkedőbb intézkedésével kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyminister úr felszólalásának legnagyobb részét a regale-kártalanítási eljárás dicsőítésére használta fel. Tudjuk, hogy a minister úr a maga részéről meg van elégedve az eredménynyel s az eljárást nagy mértékben helyesli és kifogástalannak tartja; ámde ha szertenézünk az országban és figyelmünket kiterjesztjük azon közhangúlatra, mely a kártalanítási eljárás után támadt: vájjon az elégűltségre fogunk-e okot találni; vájjon ha nézzük azon kártalanítási eljárás egyes motívumát, indokoltnak találjuk e a minister úr tegnapi lelkesült fellépését? Helyesnek találjuk-e pl. azt, hogy ezen eljárás folyamán az állam beváltotta a regálét magától ;>z államtól és kártalanítást adott önmagának csak azért, hogy e híibérjogot megszüntesse ? Mert ezen eljárásnál azon anomália történt, hogy az állam mindazon helyeken, a hol a regalenek azelőlt is önmaga volt birtokában, kártalanítást adott a kincstárnak és az által azon veszteséget szenvedte, mely a czímletek kibocsátása folytán a közvetítésre esett. Hát mi történt a községekben? Az, hogy a midőn a minister úr egy évben beváltotta a regálét, a következő években ugyanazon községeknek adta azt át, de már azzal a különbséggel, hogy 14—15—20 ezer forint differentiát követelt a községektől, mert most már az állam vette kezébe a regálét. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Hát ez érdemel dicséretet, vagy érdemel dicséretet az, hogy az egyeseknek adott kártalanításnál az érték igazolására nem fogadott el mást, mint az adó-alapot, a mely tulajdonképen sohasem szolgál mértékéül annak, hogy valamely jog létezik-e vagy nem létezik és hogy annak a jognak mi az értéke ? Vagy azt fogadjuk el ily helyes és dicséretre méltó körülménynek, hogy az egyik kártalanító fél: a pénzügy minister, odaáll s a biró szerepére vállalkozik. (Iga,?! Ügy van! a szélsőbalon.) Hiszen mondhatom, hogy minden nemes intentio mellett is, melylyel a pénzügyminister úr ezen nehéz kérdést megoldotta, évtizedekig adózási törvényünknek egyik szégyenfoltját, az fogja képezni, hogy a magyar állam megengedte magának, hogy a tulajdon szentsége fölött bíróul KÉPVH. NAPLÓ. 1892- 97. V KÖTET. magát a kincstárt jelölte ki. (Zajos helyeslés a bal- és ssélsö báloldalon.) Ne nézzük t. ház, mindannnyian a pénzügyminister úr szempontjából ezeket a dolgokat. O igen helyesen azon eszmemenetnél fogva, melybe ő már évtizedek óta beleélte magát, csak egy szempontból, a fn-ealitás szempontjából fogja, fel és ítéli meg ezen kérdéseket. De nekünk, a kik a törvényhozó nehéz szerepét teljesítjük, a kik ezeket az élettel közeli összefüggésben látjuk, a iisoalitás mellett a polgárok anyagi érdekeit, a tulajdon jognak szentségét, a jog védelmét és uralmát is figyelembe kell-vennünk. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És igen, ne engedjük meg azt, hogy a kincstár károsodjék, hogy arra ezen megváltás folytán valami hátrány súlyosodjék; de ne engedjük meg azt se, hogy a regale-megváltás czímén, tehát álürügy alatt a tulajdon elkobzásához nyúljunk s a, polgároknak jogtalan károsodást és veszteségeket okozzunk. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) A t. pénzügyminister urnak tehát, ha. a kártalanítási eljárásról és a megváltásról szól, ezek után — azt hiszem — a szerénységnek alacsonyabb octávájú hangjain kellene Szólania és azt kellene mondania: a regale-kártalanítás megtörtént, feledjük el, hogy történt és ne beszéljünk többé róla. (Derültség a szélsőbalon.) Magával a javaslattal foglalkozva, t. ház, mindenesetre azt kell vizsgálni, hogy mi annak lényege? A mint én azt vizsgálom és tekintem, ezen javaslat első sorban, mint adóemelés tűnik fel. Hiszen eddig a magánfogyasztásnak az a része, mely a jelen törvényben adóztatás alá fog jutni, adótól ment volt; igaz, fogyasztási adó alá esett, de most a regálét, vagyis az italmérési illetéket és adót, mint új adót akarjuk arra kiterjeszteni. A t. minister x\r szereti előttünk kicsinyíteni és jelentéktelenné tenni ezen új adónak összegét és értékét. Kos, ha ez oly jelentéktelen és a mi aggogalmaink oly nagyok, talán hozzájárulhatna ahhoz, hogy ezen adóemelést egyszerűen ne hozza be; minthogy — szerinte. — olyan jelentéktelen s egyáltalán nem tekintélyes őszszegről van szó, talán legegyszerűbb lenne az egészet elejtenie. (Hnlyeslés és tetszés a szélsőbalon.) De vájjon csakugyan oly lényegtelen-e ez az összeg ? Megvallom, azon számításokhoz, melyeket Horánszky t. képviselőtársam tett, én még másokat is fűzök, a melyek engem még sajnosaid) eredményre vezetnek ezen adó értékére nézve. En azt hiszem, a pénzügyministernek kötelessége lett volna ezen adó méreteit nagyobi) mértékben tisztába hozni, mint a hogy tette, mert akkor nem volnánk kénytelenek saját számításaink alapján pótolni ezt a hiányt. Mit veszek én, t. ház, számításom alapjául? Veszem a bor és sörfogyasztási adót. Azt kell 8
