Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-88

§42 8& orseáfos ülés 1892. Julius 14-én, esfltSrtSkÖBi tárgyalja: jogi és nemzetgazdászati szempontból. Az egyik a privát momentumokat, a másik a gazdasági fejlődést veszi alapúi. Az a szempont, melyet a t. képviselő úr az enyém és tied czímén érintett, egészen a magánjogi szempont Kérdem, lehetséges-e ez, keresztűlvihefcő-e ez? Igaz, voltak oly tudósok, kik azt mondották, minden privattartozást fel kell venni s épúgy, mint a törlesztési kölcsönöknél, tarifát kell kidolgozni keletkezése perezében; említette Beöthy Ákos t. képviselőtársam a contrahálást és hogy annak értékét a szerint kell kiszámítani. Képzeli-e t. képviselőtársam, hogy ez keresztülvihető dolog ? Hiszen ez lehetetlenség. Ez nem volna valutarendezés, a mi a forgalmi eszközök rendezése., tehát a hol magasabb állami, nemzetgazdasági szempontból kell kiindulni, hanem tisztán magán elszámol ás, a millióknak és millióknak elszámolása, a mi általában országos rendezés keretébe be sem lenne illeszthető. Ebből mi következik? Az, hogy nem a magánjogi szempontot, hanem a közgazdasági fejlődés szempontját kell felvenni. És ekkor meg a magánérdek szempontjából az következik, hogy hosszú időre visszamenő átlagot kell felvennünk, lehetőleg természetes határok között. Ezen természetes határokat e jelentésben érintettem. A hosszú időt szintén jeleztem, először azért, mert azon, számtalan ezer és ezer transactio, mely az üzleti világban minden évben és mindennap előfordul, bizonyos eonpensatiot, kiegyenlítést képez az átlagokban. Énnek következtében nem mondom, hogy magánsérelem, magánkárosodás elő nem áll; de nagyobb, országos sérelem sokkal inkább kiegyenlíti magát az átlagok útján, mintha egy bizonyos momentumban vétetnék fel a relatio. De, t. ház, nagyon érdekes és talán két századra visszamenő theoriát hangoztatott akkor a t. képviselőtársam, a mikor a mi pénzünk vásárlási képességét elválasztotta az aranytól, hogy úgy fejezzem ki magamat: a belföldöt a külföldtől. Azt hiszem, t. képviselőtársamnak ez az álláspontja e tekintetben oly jelentékeny tévedést foglal magában, hogy kénytelen vagyok beszédének azon passusát, a melyben ezen tévedés quintessentiája foglaltatik, a t. ház előtt felolvasni. (Halljuk/ Halljuk/ a jobboldalon.) »Csak akkor lehetne — így szólt — ezeket parificálni, ha abból a szempontból indulunk ki, hogy a forint a belforgalomban ugyanazt a devalvatiot szenvedte, mint szenvedett a külföldi valutával szemben. De ez nem történhetett meg, igen egyszerűen azért, mert a belforgalomban isolált valuta volt és ennek következtében a forint vásárlási képessége a kereslet és kínálat szabályai szerint alakúlt.« T. képviselőtársam, egyúttal illustrálásáúl ennek az állításának, a karlsbadi esetet hozta fel, hogy ugyanis pár nap alatt 9*60—9 20 közt vette, vagy adta el az aranyat, a mi egészen mindegy. Bátor vagyok figyelmeztetni még két sorára; ezen imént felolvasott mondata után ugyanis később ezt mondja: »Igen könnyű azt mondani, hogy az arany többet ér, mint a forint, de mi az oka annak, hogy itt a belföldön többet ér? Az agio.« Először is azt vagyok bátor említeni, hogy az ágio nem oka annak, az agio csak jelzi, hogy többet ér, egyebet nem tesz. Másfelől bátor vagyok azt mondani, hogy egész alapeszméje, igénytelen nézetem szerint, tévedés; mert először is, a miből kiindul, hogy t. i. el lehet szakítani még kényszerforgalom, még elszigetelt valuta mellett is értékeinket a pénzpiacztól, a külföldi forgalomtól, ez teljes lehetetlenség. A míg kereskedelem és kereskedelem van, csinálhatunk e pénzrendszerekkel bármit, mihelyt egyszer üzleti összeköttetések vannak, az üzleti összeköttetések, nem mondom, hogy nagy akadályok nélkül, nem mondom, hogy fluctuatiok és pedig káros fluctuatiok nélkül, de okvetlenül mindenütt az értékmérőket teljes mértékben érvényesítik. Hiszen maga elárulta, t. képviselőtársam, maga azt mondja, először az egyik passusban, hogy külföldön hogyan áll a dolog és aztán belföldön hogyan adta el az aranyat? Mi ez? Az arany veszített-e az alatt a két hét alatt ? Nem. Az ő pénzének vásárlási képessége és az arany épen olyan árú, mint a többi. Es mire hivatkozik t. képviselőtársam? Azt mondja,tessék megnézni az árviszonyokat, azok pl. 1866-bau nem változtak, ámbár a kényszerforgalmat behoztuk. Ebben is téved a t. képviselő úr. Megmondom, hogy miért. A gabonának s a többi árúnak az ára igen természetesen első sorban a termelés mennyiségétől és a kivitel chaneeaitól, de ezenkívül ezer apró körülménytől függ, helyi viszonyoktól, forgalmi eszközöktől stb., melyeket itt felszámlálni nem akarok, nehogy a házat kifáraszszam. Ennek következtében tehát a mértéknél, az ár kifejezésénél természetesen magának annak a pénznek értéke is közbejátszik, de ez tagadhatatlanul csak egyik ingredientia és különösen ott, a hol az a pénz elvesztette nemzetközi mértékképességét, értékét, a hol annak nincs belbecse. És ebben a helyzetben vagyunk mi. De ebből mi következik? Az-e, a mit ő mond, hogy nincs meg a relatio a külföld és a belföld értékmérése közt? Egyáltalában nem; az mindig megvan, ha zavarva is, ha nuetuatioval is, de megvan. A másik, hogy azt mondja á t. képviselő úr: elszigetelt forgalom mellett a pénz értékét a kínálat és a kereslet szabja meg. Ez a leg-