Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-86

|Q4 SÖ. országos ttlés 1892. jtűtus 12-én, kedden. sara irányuló egész erőlködésünk füstbe fog menni. Hiszen kétségtelen, t. képviselőház, hogy rossz termések, a mennyiben oly nagy befolyásuk volna, hogy ez által a monarchia mérlegei pnssivvä válik, ha a valuta helyreállításának művelete alatt fognak beállani, bizonyára káros hatással lesznek, ha pedig a készpénzfizetések felvétele után fognak előállani, az aranynak bizonyos mértékbeit való kiszivárgását fogják előidézni, ez kétségtelen; de hiszen ha mi mindentől akarnánk tartózkodni, a mire esetleg a rossz termés károsan hat; ha különben szükséges és áldásthozó reformokat azért akarnánk elodázni, mert azok a rossz termések által megnehezít tetnének, hiszen akkor semmihez a világon hozzá nem foghatnánk. (Helyeslés. Ügy van!) Természetes, hogy még kevésbbé nyomatékos argumentum lehet a valutareformra nézve egy háború esélye. Ezt oly természetesnek találom és egy háború oly különböző módon hathat ezen müvelet megzavarására, hogy bővebben szólni feleslegesnek tartom. A t. képviselő úr aztán azt a nézetét fejezte ki, hogy az volna az országnak leginkább érdekében, hogy az arany értéke minél lejebb szálljon. Hiszen a nemes fémeknek értéke kétségtelenül idővel alászáll, de midőn a képviselő úr azon óhaját azzal a hasonlattal fejezi ki, hogy bár csak egy ökörért lehetne egy font aranyat kapni, akkor jó volna, ha a t. képviselő úr számot vetne azzal, hogy az az idő már is elérkezett, csak az ökör válogatja, (Derültség) mert láttam oly bikát magam is a kiállításban. a mely 900 forintért kelt el s ez egy font aranynak tényleges értéke. (Derültség.) Azzal azonban, a mit a t. képviselő úr beszéde befejezésekép mondott, hogy t. i. az m-szágnak a legtöbb hasznot mindig a komoly munka fogja hajtani, a mezőgazdaságnak, az iparnak fejlesztése, ezzel a dolog természete szerint tökéletesen egyetértek; hiszen más útja a boldogulásnak e világon csakugyan nincs, mint a komoly munka és a takarékosság, megmondta ezt már annak idején Franklin. Hogy azonban a t. képviselő úr különösen hangvúlyozandónak tartja, hogy az állam is igyekezzék ebben az irányban minél több tevékenységet kifejteni, ezt a nézetet nem oszthatom, mert ha van e tekintetben óhajtandó, az az volna, hogy ebben az országban ne az állam legyen a kizárólagos munkaadó, mint a minővé magát már ez idő szerint is kinőtte. (Helyeslés.) Viszonyainknak ez ugyan természetes folyománya. Nem is panaszkép hozom ezt fel; annak idején én is munkálkodtam abban közre, hogy ez így történjék, de hogy ez irányt még tovább is fejleszszük, hogy még ma is ebben az irányban fejezzük ki óhajtásainkat: azt, t. ház, tévedésnek tartom. (Helyeslés jobb felől) Ezzel, azt hiszem, végeztem az előttem szólóit t. képviselő űr beszédével. Most arra a kérdésre akarok áttérni, mely a valutaszabályozás körűi egyedül controvers s a mely tegnap illetékes oldalról, Gaal Jenő t. képviselő úr részéről, szóbahozatott. Ez azon kérdés, mely az előttünk fekvő törvényjavaslatokban nincs végleg szabályozva, t. i. mi történjék a további intézkedésig forgalomban hagyandó ezüst currans-pénzzel. (Halljuk! HaVjuk!) Alig tétetett más komoly ellenvetés a mostani valutajavaslatok ellen, mint az, hogy ez a kérdés már előzetesen nem tisztáztatott. Graal Jenő t. képviselőtársam tegnap nagyon élénk színekkel ecsetelte azt, hogy minő baj az, hogy az előttünk fekvő javaslatokban e kérdés nincs tisztázva. Élénk színekkel ecsetelte azt is, hogy micsoda bonyodalmak származnak abból, hogy a készfizetések fölvétele alkalmával a magyar pénzügyminister álláspontja az lesz, hogy az ezüstnek currans-pénz tulajdonsága megszüntettessék, míg az osztrák pénzügyminister e jelleg további fentartását fogja követelni, miből bonyodalom fog támadni Magyarország és Ausztria közt. (Halljuk! Halljuk!) Azok, a kik a pénzügyi bizottság tárgyalásait figyelemmel kísérték, tudják, hogy én elvileg ugyanazon álláspontot foglalom el, mint Graal Jenő t. képviselő úr, vagyis én is abban a vélekedésben vagyok, hogy a készfizetések fölvétele alkalmával az ezüst currans-pénz jellegével ne bírjon, hogy az egyedüli értékpénz, az egyedüli curranspénz az arany legyen és hogy pénzrendszerünkben az ezüst pénz csak váltópénz gyanánt szerepeljen. Ennek daczára azt hiszem, hogy Gaal Jenő t. képviselőtársam nem a főczél tekintetében, mert ebben vele tökéletesen egyetértek, de abban a tekintetbe i túlzott, hogy nagyon sötéten rajzolta azokat a veszélyeket és bajokat, a melyek abból származnak, hogy e kérdés már most előzetesen nem tisztáztatott. Igyekezni fogok e kérdést érdeme szerint megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Legelőször engedelmet kérek a t. háztól, hogy egy perczig a currans-pénz fogalmánál időzzem. (Halljuk! Halljuk !) E kifejezést »curranspénz« én legalább sem az angol, sem a franczia irodalomban nem találtam, az csak a német szakirodalomban fordul elő. Azok a német tudósok, a kik e kifejezést használják, a curanspénz criteriumaképen rendesen kettőt említenek fel. E két criterium egyike az, hogy a curranspénznek tényleges fémértéke meg kell, hogy feleljen névértékének; a második pedig, hogy a fizetéseknél korlátlan fizetési képességgel bír. Abban különbözik tehát a váltó-pénztől, hogy