Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-86
8ft. opsségos ftlés ISftí.Jnltns 12-én, kedden. |gg javaslatokban nincs intézkedés az államjegyek bevonásáról és hogy függőben marad az ezüst courrans kérdése. Én a kettő közííl nagyobb veszedelmet látok — ha ugyan van veszedelem — az ezüst eourransban. Az államjegyekben semmi veszedelmet sem látnék a következő feltételek alatt: hogy a mostani államjegyek feltétlenül bevonassanak és megsemmisíttessenek, hogy nyoma se maradjon sem ennek, sem semmiféle más közös függő államadósságnak. De mihelyt ez megtörténik, a minek keresztülvitelére nekünk 93,600.000 frt kell, cseppet sem haboznám új államjegyeket, természetesen korlátolt mértékben kibocsátani. Mert ne méltóztassék egy dologban csalódni. Az előadó úr tegnapi igen szakavatott beszédében utalt arra, mily nehéz lesz közönségünket, mely annyi éven át megszokta a papírpénzt, hozzászoktatni a nehezebb és kényelmetlenebb érczpénzhez. Tovább megyek és azt mondom, soha sem fogjuk hozzászoktatni. A kereskedelem nem tud lemondani a papírpénzről. Azt tapasztaltam azon országokban, hol igen sokáig éltem s a hol az aranyvaluta régóta meg van gyökerezve, hogy ott ige a ritkán lehet látni nagy tömegekben érczpénzt; az csak apróbb költekezésre való. Nagy kiadások papírban történnek és csak a kiegyenlítésnél használnak aranyat és ezüstöt. Sőt azt látjuk, hogy minél inkább gyökerezett meg valahol az aranyvaluta, tehát minél keyésbbé van kitéve a közönség annak, hogy a papírpénz valamikor újra kényszerforgalomba jöhet, annál inkább kedvelik a papírpénzt. Ha tehát sikerül a valutát, mint remélem, nem sok idő múlva meggyökereztetnünk : látni fogjuk, hogy a papírpénz nélkülözhetetlen lesz. Ha sikerűi e három év alatt, vagy mondjuk pár évvel később önálló magyar nemzeti bankot alapíttanunk: igen szívesen hozzájárulnék, hogy a jegyek kibocsátását kizárólag arra a bankra bízzuk, a mely kizárólag az ország rendelkezésére áll; de mindaddig 1 , a míg minekünk olyan bankunk van, mely egyúttal más országnak érdekét is kell, hogy kielégítse: megvallom, nemcsak nem tiltottnak, de kívánatosnak és czélszertínek tartom, hogy legyen magának az államnak is egy saját jegye, a melylyel némiképen a bank monopóliumát ellensúlyozza. A mi az ezüst courranst illeti, nem tagadom — ez volt az álláspont, melyet az enquéte-en is elfoglalni bátor voltam — én nem is irtózom annyira az ezüsttől, mint az most divattá lett. Nem irtózom tőle két okból. Először mert az tagadhatatlan, hogy bármit tegyünk is, még ha teljesen demonetisáljuk is az ezüstöt, becsétől megfosztani még sem fogjuk. Azt nem eszközölhetjük ki, hogy az arany után ne az ezüst maradjon a legnemesebb fém; nemes KÉPVH. NAPLÓ 1892 — 97. V. KÖT^T, fém jellegéből egész demonetisálás által sem vetkőztethetjük ki. Hanem beismerem azt, hogy szemben azzal az áramlattal, melyet a monarchia, másik államában látunk, szükséges, hogy a magyar törvényhozás a lehető leghatározottabban hangsúlyozza, hogy az ezüstöt a lehetőség határain belül óhajtja kizárni, mert elvileg és magában én az ágynevezett courranst, helyes magyarsággal, ezüst folyó pénzt, veszedelemnek nem találnám, feltéve azt, hogy mennyisége megvan határozva, habár ezen mennyiségen belül korlátlan fizetési eszköznek ismertetik el. Ez volna elvi álláspontom, de ha e tekintetbe engedek, ez tisztán csak azon áramlattal szemben történik, melyet sajnosán tapasztalunk oda át és a mely leplezetten bár, de mégis oda törekszik, hogy habár az araöy valuta törvénybe is van iktatva, tényleg gyakorlatilag a bimetallismus vitessék keresztül. Ebben látom a veszedelmet és ezért örömmel vettem tudomásul a minister úr azon nyilatkozatát, hogy '6 azt legfeljebb átmeneti intézkedésnek tekinti és fogja tekinteni. (Helyeslés.) A t. előadó úr tegnapi beszédében fölemlítette Olaszországot. Az bizonyos, hogy ennek történetével ilyen alkalommal kötelessége minden törvényhozónak komolyan foglalkozni. Olaszország valuta rendezésének története sok tekintetben olyan tanulságos, hogy a lehető legnagyobb óvatosságra int minden kormányt és minden államférfiúi, ki ily kérdés megoldásába kap. Ezért én első sorban szükségesnek találom, hogy a t. minister úr a milyen erélyesen kezébe vette ezt az ügyet, oly lankadatlan erélylyel folytassa is és ne engedjen semmiképen, egyetlen egy perczig se szűnjön mindaddig, míg tényleg keresztül nem vihette. Nincs nagyobb veszedelem ezen operatiora nézve, mint ha hosszú időn át hurczoltatik meg: a legfőbb tanúság az olasz valuta rendezésből épen ez. Az egyikre rámutatott tegnap az előadó úr is, tudniillik azon hibákra, a melyeket elkövetett a kormány ; de volt ennél egy sokkal nagyobb hiba és nem egyszer, hanem négyszer történt. Törvényt hoztak már 1867. május 9-én és kitűzték a kényszerforgalom megszüntetését 1868. deczember 31-re. Nem vihették keresztül. Ezután 1872-ben újból benyújtották a törvényjavaslatot és kitűzték a készpénzfizetés felvételét 1876-ra. Újból elhalasztatott. Azután 1878-ban újból kitűzték 1879. júniusra. Akkor is el lett halasztva, míg végre az 1881 -iki áprilisi törvénynek sikerűit oly módozatokat megállapítani, a melyek alapján a rákövetkező évben a valuta csakugyan rendeztetett is. Ez a sok huzavona volt az, a mely megingatta Olaszország hitelét és diszkreditálta értékpapírjait s megingatta különösen a hitelt arra 21