Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-85
]gg SS. ©rssftgos flWs 1892, Jnlins 11-én, hétfön ( ilyen bizonytalan tényezővel való számítás minden okszerű gazdálkodást lehetetlenné tesz s hogy ez nemcsak a jövedelemre van befolyással, hanem lényegesen befolyásolja a versenyképességet, magának az ingatlannak értékét is és ha ezek összeesnek az árak csökkenésé vei, akkor ez talán igen nehezen kiköszörülhető válságot is idézhet elő. (Helyeslés jobb felöl.) Annál inkább rá vagyunk utalva mezőgazdasági szempontból is arra, hogy a biztos tényezőkkel való számításra térjünk át, hogy előkészítsük a talajt az állandó gazdálkodásra, mennél inkább áttérünk a naturaí gazdaságról a pénzgazdaságra. Azok a szolgáltatások, járandóságok és szükségletek, a melyek eddig termesztményekben egyenlíttettek ki és fedeztettek, mindinkább készpénzben nyernek fedezetet és így nemcsak magára a jövedelemre, nemcsak az értékre, nemcsak a versenyképességre birnak befolyással a rendezett pénzügyi viszonyok, hanem általában a gazdálkodásnak jellegére is. (Igaz! Úgy tan! jobb felől.) Ha mezőgazdaságunkat biztos alapon kívánjuk fejleszteni s ha az ipar terén nem akarjuk beérni az ötletszerű iparfejlesztéssel, hanem — a mint nézetem szerint iparfejlesztést máskép gondolni nem is lehet — a rendszeres, egymást kiegészítő iparfejlesztésre térünk át, ha programm szerint állapítjuk meg saját szükségleteink mikénti fedezését s e mellett kiviteli képességünket és azután rendszeres egymásutánban összhangzóan indítjuk meg az ipar fejlesztését, úgy, a mint a különböző ágak egymással összefüggésben vannak és egymásból fejlődnek — mondom, ha egy rendszeres iparfejlesztésre akarunk gondolni: akkor nem érhetjük be az ipar egyes oly ágainak dédelgetésével, melyek nagy nyerességet nyújtanak, melyeknél nagy különbözetekre lehet számítani, hanem az összes iparágak fejlesztésével azokat is fel kell ölelni, a melyeknél a nyereség mérsékelt és a melyeknél csak kis nyereségű különbözetekről lehet szó. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Ha a kereskedelemnek is rendszeres fejlesztésére akarunk gondolni és nem akarjuk, hogy kereskedelmünk a bizományos, a közvetítői egyszerű munkadíjjal legyen kénytelen beérni, hanem azt a nagy nyereséget, melyet a közvetítő kereskedelem nyújt, a mi nemzeti gazdaságunknak egészben biztosítani kívánjuk: akkor mindezen tevékenységünk terén az első és elhatározó lépés az lesz, hogy bizonyos biztosságra, állandóságra és maradandóságra legyünk képesek alapítani a gazdasági számítást. (Élénk tetszés jobb felől.) Mai pénzrendszerünk az ezüstre van alapítva, sőt az által, hogy az 1879-ben magánosok részére a szabad ezüstverés beszüntettetek, papírpénzünknek az ezüstnél magasabb értéke lett, úgy, hogy azon jelenséggel találkozunk, hogy a papírpénznek, ennek a hitelpapírnak magasabb az értéke, mint az annak alapjául szolgáló ezüsté. A ki a valutarendezést úgy képzeli, hogy az ezüstvaluta alapján maradva a kész fizetést venné fel, a kitűzött czélt nemcsak nem érné el, a helyzeten nemc-sak nem javítana, hanem azt határozottan rosszabb irányba terelné azért, mert az ezüst készfizetések felvétele által depreciálná, még ingadozóbb alapra fektetné mai pénzünket, mert az utóbbi évek tapasztalatai igazolják, hogy az ezüst értékének árhullámzása, sokkal nagyobb volt, mint papírpénzünk értéke A ki tehát úgy akarná megoldani a kérdést, czélt tévesztene, mert nemcsak hogy a biztonságot el nem érné, hanem a bizonytalanság egy újabb elemét csempészné be pénzrendszerünkbe és hitelviszonyainkba. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) A kérdés másik megoldására, az u. n. kettős valutára sem lehet gondolnunk — értve a kettős valuta alatt, hogy úgy az aranyra, mint az ezüstre alapítjuk pénzrendszerünket — mind a kettőnek szabad és korlátlan verethetése mellett. Nem építhetjük erre azért, mert röviden foglalkozva a kérdéssel, a kettős valutát egyszerűen az utópiák országába kell utalnunk, mivel két különböző feltételektől függő árának arányát és értékét maradandóan megállapítani nem lehet. Az államok törvényes intézkedései bizonyos időre megakaszthatják, alterálhatják az átalakulást?, de ilyen intézkedéseket maradandóan nem létesíthetnek azon egyszerű okból, mert a gazdaság törvényei erősebbek a törvénykönyvek rendelkezéseinél. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Az ilyen kettős valutára egyébként ma tudtommal nem is gondol komolyan senki. Kettős valuta alatt ma mást szokás érteni. Szokás érteni az u. n. sántító valutát, mely lényegében, mint értékmérőre az aranyra van fektetve, de a hol az arany mellett még az ezüst is, mint értékpénz, mint korlátlan fizetési eszköz bizonyos meghatározott mennyiségben forgalomban van. Ugyanazok az ellenvetések, melyeket a kettős valuta ellen fel lehet hozni, részben a sántító valutára is ráillenek, mert itt is az állam hatalmi szavával állapítja meg azt az értékviszonyt, mely a két fém között van. Ez a hatalmi szó nem akaszthatja meg az átalakulásokat. A sántító valuta lényegénél fogva az ezüst érmeket, illetőleg a készfizetési eszközt képező ezüstérmeket olyan ezüstsúlylyal kellene veretni, hogy az érmékben levő ezüstmennyiség megfeleljen azon arany piaczi értékének ezüstben kifejezve, melytyel a két érem egyenértékűnek
