Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-67
é?. országos Illés 1B»1 jnaitts S-án, pénteken. ?1 ágyat hozza mozgásba, de nemes rezgésbe hozza a szívet is. Boszankodva látjuk, t. ház — és ezt kifejtettem már évek előtt is, — hogy nálunk az ifjúságra, a mint a gymnasiumból kikerül, rá lehet alkalmazni azt a mondást, a mit Napóleon alkalmazott, hogy: vakarjátok meg az oroszt, kibújik a tatár. Vakarjátok le a magyar ifjúságról a tudákosságot s a bemagolt tudományok mázát, ki fog tűnni a nemes idealismus iránti teljes érzéketlenség. Innen van az, t. ház, hogy Magyarországon Tiszán innen, Tiszán túl, Dunán innen, Dunán túl, a legtehetősebb, előkelő urak házában, a míg roppant sokat látunk költeni a lovakra s a legdrágább bútorokra, addig falaikról igazán gyatra Oel-Druckok lógnak le, nem nagy ízlésére mutatván a házigazdának. Abból, a mit Andrássy Tivadar gróf t. képviselőtársam a nemzeti önérzetről s a képzőművészet fejlesztéséről mondott, egyet kifelejtett. Véleményem szerint ugyanis nemcsak az kell, hogy az állam nagyobb erővel és lelkesedéssel karolja fel a magyar képzőművészet ügyét, hanem kell még valami, a minek hiányában némileg még ma is sínlődik a magyar képzőművészet. Igenis kell a képzőművészet terén is a nemzeti önérzet felkeltése, De hogyan? Az által, hogy a nemzeti individualismus, a nemzeti szellem, gondolkozás és felfogás nyilvánuljon a képzőművészet termékeiben is. (Helyeslés.) Nem chauvinismus ez, t. ház, hanem ellentéte a cosmopolitismusnak. Magyarország képzőművészetét a eosmopolitismus fogja valamikor tönkretenni. Elismerem, hogy a magyar művészet alig fogja elérni azt a positiot, a melyet elért az olasz, vagy a régi német szentképfestészet, vagy pl. az újabb németalföld ! és íranezia életképfestészet, mert ezek képeikben saját nemzeti irányukat, nemzeti öntudatukat képviselik. De mi történik nálunk? Ott van pl. a magyar királyi opera, melyben gyönyörű fieseok vannak, de mit ábrázolnak? Olympusi görög isteneket és istennőket, kiknek vajmi kevés közük van a magyar culturához. Mi másként van pl. Csehországban, a cseh színházaknál. Ott egy hires cseh festő, Ales festette a frescokat; nem valami jelesek, de minden egyes festménynek tárgya a cseh mondakörből, legendáiból van véve. Ezen nemzeti önérzet behatolása a művészetbe szükséges a magyar művészetben is. Hanem nálunk az a baj, hogy még azon minister előszobájában is, ki par excellenee a képzőművészet ministere, a kinél ezren és ezren fordulnak meg, egy szeren esetlen olajnyomat van, mely ő Felségét, a magyar királyt ábrázolja. Minden ministernek, Bethlen vagy Wekerle minister urak előszobájában szívesebben eltűrném az ily képet, mint épen ő nála. Kérem tehát, hogy a mennyire tárezája engedi, vásároltasson oda egy tisztességes magyar olajfestményt. Addig, míg a magyar képzőművészetben bizonyos magyaros eredeti gondolat nem lesz érvényesítve, hiába beszélünk nemzeti önérzetről. Ennek a hiányát látom több helyen, például a Calvin-téren van egy csinos szökőkút, melyet a pesti első hazai takarékpénztár állított fel. Ott is mi van ? Banális obseurus szobor, egy mindenütt látott vízisten vagy szent Danubius. Ha volna önérzetes magyar művészi szellem, lehetett volna találni más thémát is, pl. a magyar mondakörből, a mint szent László király lován a sziklára lép, a melyből forrást fakaszt! Hanem nálunk az a baj, hogy magyar genrefestészeink egy része majdnem mindig csak betyárokat, részeg parasztokat és biibos kemeuczéjfí szobákat szeret festeni. Pedig a nagy Munkácsy már pályája elején megmutatta, hogy ez helytelen felfogás, mert ennek köszönhetjük, hogy a külföld Magyarországot csak a betyárok hazájának ismeri. Munkácsy első képei a kukoriczafosztás, a húsvét hétfői öntözés stb. megannyi igazán magyar tárgyak. Addig tehát, míg a magyar festészet és szobrászat terén bizonyos speciális irány nem érvényestíl, félek, hogy a kormány nagyobb áldozatai nem fognak czélra vezetni. Az építészet terén is látjuk azt a sok stuceaturát és terracottat, melyeknek semmiféle magasabb műbecse nincsen! A magyar képzőművészet terén a cultusminister úrnak igen nagy hivatása van. Már az iskolában meg kell értetni az ifjúsággal, hogy nemcsak a nemzet hősei szereznek dicsőséget a nemzetnek, hanem azon nagy szellemi harezosok is, a kik a kornak esziméit az ő ecsetjök által megörökítik. Igenis, miként ezt évekkel ezelőtt is mondottam, meg kell értetni a magyar ifjúsággal azt, hogy Oraniai Vilmos nem volt nagyobb Rembrandttal és Van Dycknál, hogy a pápák dicsőségével legalább is egyenrangú Rafael dicsősége, hogy egy Leonardo da Vinci, Guido Reni stb. nem alább valók a Napóleonoknál. Ha ez érzék be lesz oltva az ifjúság szívébe, ha tisztelni fogja az ifjúság a nemzetnek nagy művészeit, ha át fogja érezni egy Munkácsy nagyságát, kit Lacrois költeményében Titián és Michel Angelo mellé helyez: akkor nyugodtak lehetünk az iránt, hogy mit mindnyájan szívből kívánunk, érvényesülni fog a magyar nemzeti genius. Különben hozzájárulok gr. Andrássy Tivadar t. képviselő úr felfogásához. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi minister úr kíván szólani.
