Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-67
58 «í. orsiásros Illés 1998. Janin* S-áw, t>énteke». Sokat beszélhetnék még a múzeum szerény viszonyairól és sovány dotatiojáról, de nem akarom azzal a t. ház türelmét fárasztani. Reménylem, hogy ezen általam illustrált helyzet a t, minister urat arra fogja birni, hogy a jövő költségvetés alkalmával a^ múzeum dotatioját magasabbra fogja emelni. És most végül csak ismételve arra kérem a t. kormányt, hogy az általam előbb említett két Corvina megszerzésére az alkalmat el ne szalaszszuk. (Helyeslések.) Lázár Árpád jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. képviselőház! Engedje meg a t. ház, hogy a vita ily előhaladott stádiumában a nemzeti rnuzeum tételéhez és egy pár közművelődési tételhez hozzászóljak. (Halljuk! Halljuk!) Iparkodni fogok ezt minél rövidebben tenni, de fel kell szólalnom, mert ezen nevezetes culturintézményhez a képviselőnek egy évben csak egyszer, a közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával van alkalma hozzászólani. És én azt hiszem, hogyha egy ember hivatásánál fogva nemzeti előrehaladásunk nevezetes intézeteink egyikével vagy másikával összeköttetésben áll, vagy a művészeti vagy művelési ágak valamelyikével foglalkozik, akkor, ha ezekre nézve felvilágosításokat kíván és ily czímen felszólal, talán nem lehet mondani, hogy vétkezik. E szempontból kívánok én is felszó lalni és iparkodni fogok észrevételeimet lehető röviden megtenni és csak a legfontosabb dolgokra terjeszkedem ki, mert magam is azt óhajtom, hogy a közoktatásügyi tárczát a mai napon befejezhessük Mikor tehát ez az indulat vezérel engem, méltóztatik a t. ház és a többség meggyőződni, hogy semmi mellék tekintet, hanem csak ezen nemzeti culturintézmények iránt való buzgó szeretet vezet rövid felszólalásomban. A nemzeti múzeumra vonatkozólag szíves volt a t. minister úr egy szakbizottságot kiküldeni, mely több tanácskozást tartott oly ügyekről, a melyek ezen intézménynek fejlődésével a legszorosabb kapcsolatban vannak. A t. minister úr leiratából meggyőződtünk, hogy ő maga is belátta azt, miszerint a nemzeti múzeum, ezen nagyfontosságú intézetünk, melyet a közönségnek ezrei és ezrei látogatnak évenkint és műveltségüket nemzeti irányban gyarapítják, mai helyiségeivel a tárlatok számára immár oly szűkké vált, hogy a tárlatok egész tömegét, igen nevezetes műbecsesel biró tárgyakat kiállítani nem lehet, hogy pl. a Haynald érsek által hagyományozott nagy füvészeti gyűjtemény sem találhat ott alkalmas helyet. A könyvtár, a levéltár egy részét, a római régiségek egy részét kénytelen az igazgatóság a kiállítástól menten szekrényekbe zárva imittamott hevertetni az előcsarnokokban, pinezehelyiségekben. Ezeken a dolgokon segíteni a magyar culturának sürgős érdeke. Mi haszna a gyűjteménynek, ha annak egy részét nem látjuk, ha azt a tudományos körök nem használhatják. Ezért a minister úr által egybehívott enquéte azt ajánlotta, hogy válszszuk szét a nemzeti muzeumot két részre. Az egyik legyen a specificus nemzeti rész, a magyar országos irodalmat kitüntető könyvtár, a régiségtár stb. Nem akarom részletesen elősorolni, de ezeket tartsák fenn a nemzeti könyvtárral egyetemben a régi helyiségben, míg a természettudományi tárak számára egyelőre az ethnographai részt is odacsatolva, építtessék egy külön természetrajzi múzeum. Ez az ügy állása. Már telkek is vétettek combinatioba. Fájdalom, egy dolog hiányzik megint: a pénz. Azonban a millenniumot alig ünnepelhetuők szebben, mint ha ezen ünneplés tárgyai közé felvé tttnék nemzeti muzeumunk kiegészítése, illetőleg °gy Aí természetrajzi múzeum felállítása s így a tárlatok czélszerű elhelyezése a kellő tér megnyerése által. A tervek megvannak és fájdalom, csak azért késik a kivitel, mert a pénzügyi helyzetre történik hivatkozás, a mely nem enged nagyobb áldozatokat hozni. A fegyvermuzeum, melyet a iiáz elhatározott, melyre nézve a cultusminister úr a budgetbe tavaly és gondolom ez idén is fölvett egy csekély összeget előmunkálatokra és utazgatásokra és a mely a Ludovika-akadémiában honvédtisztekké képzendő ifjak fegyverismereteit a régi korra nézve gyarapítaná, szintén a hely hiánya miatt nem létesülhet, mert az anyag megvolna hozzá; pedig a hány éve már halasztjuk, a haladás e tekintetben nemcsak a múzeumnak, de összes nemzeti culturánknak fejlődéséből annyi évet von el. Az ifjabb generatio annyival kevésbbé fejlesztheti magát az egyes szakokban, a mennyivel tovább odáztatik ezen ügy megoldása. T. ház! Bécs városa irigylésre méltó szerencsével dicsekedhetik; csak most emeltek ott két gyönyörű, művészileg épült s nagy luxussal felszerelt császári muzeumot. Megvallom, nagy szívfájdalommal és bizonyos nemzeti irigységgel tekintek azokra, a midőn ott járok. Óhajtom, bárha a magyar király felvilágosíthatva ministerei által, a magyar nemzetet épen úgy ajándékozná meg, a hogyan megajándékozta a bécsieket az osztrák császár, a ki Bécaben nagylelkűi eg oly fényes muzeumokat állíttatott. Azt hiszem, ha a magyar királynak, a közelgő örvendetes ünnepély alkalmával az illetők eszébe juttatnák, hogy a magyar nemzet is nagy hálával venné, ha culturáját előmozdítandó, nem is oly fényes, nem is oly ékes, ha«