Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-66

66. országos Illés 1892. jmiiu* 2-án, estttőrtökSni 39 Én azt óhajtom hát, hogy a fényes reformatori talentummal és független szellemmel biró cultusminister úr — noha szembe inkább gorombaságokat illenék mondani — (Derültség.) ebben a végső eonsequentiáig utánozza a németeket, és a Schulmeisterekkel verjük meg nemzeti szellemünk ellenségeit. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A mi vézna tanítóinkkal akarunk mi csatákat nyerni, a kik 300 frt fizetést búznak és 40 év után 100 frt nyugdíjat kapnak? Minél több így dotált néptanítónk lesz, annál kevésbbé fognak minket culturállamnak tekinteni. Visszatérve a középiskolai tanári karra, ily hiányosan megy ez ott is a fizetést illetőleg. Horváth Gyula t. barátom felvetette a rangkórság kérdését s hogy a közoktatás terén a tanári karnál ép úgy, mint az ifjúságnál megvan a kasztszellem. Megvan az először a fizetést illetőleg. Mindegy, hogy csillagot nem kap többet egy- egy tanár a másiknál, ha fizetési rangja más, hasonló képesítettség s érdemek mellett változik ez, bárha egyforma qualificatio alapján jutnak is a tanári állásba. A különbség megvan és még érzékenyebben szembe tűnik más köztisztviselőkhöz mérve .így az állami vidéki középiskolák tanári és igazgatói kara egész bizalommal azért folyamodik a t. eultusminister úrhoz, hogy a nyolczadik diaeten elassé-ból tétessék át a hetedikbe; hogy egyrangban legyen a vámházi híva talnokokkal, pénzügyi igazgatókkal, erdőfelügyelőkkel és bányakapitányokkal. Én ezt nem is aj'ánlom, mert remélem, hogy ez az emelkedés meg is fog történni. De egy igen üdvös reform, az egységes középiskolának reformja forgott szőnyegen, melynél szintén arról volt szó és az volt az első reformpont, hogy az új nenizedékü előhaladt képzettséggel biró tanári személyzet az, a mire szert kell tenni. És mi lett ennek a végső consequentiája? Az, hogy mint a pénzügyi bizottság kimutatása is igazolja, ezeknek kevesebb lesz a fizetésük. Tehát tökéletesebb képzettség és csekélyebb javadalmazás. így azután neveiisi is bajos, de jó tanárokat nevelni még bajosabb. Nem lehet hinnünk, nem is kell szóvá tennünk, mintha ez a cultusministernek szűkmarkúságán múlnék, de múlik az államhatalom elmaradt felfogásán, mely szerint azt hiszi, hogy nekünk az idegen államokkal szemben fegyverekkel lehet megnyerni a harezot, nem pedig szellemmel. (Igás! Úgy van! a szélső balon.) Visszatérek most fölszólalásom azon fonalára, mely szerint azt állítani, hogy a magyar szellem nem eléggé uralkodó institutioinkban. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Semmi téren; sőt azon idegszálaink melyek legközelebb vannak szívünkhöz, lelkületünkhöz : még az irodalom, a, művészetek is annyira ki vannak esve sajátos nemzeti jellegükből, hogy az kétségbeejtő. A cosmopolitisinus, anélkül. hogy valami nagy általános eredményt tudna teremteni, egészen elfojtja nemzeti erőnket. Francziaországban nem riad vissza senki a ehauvinismus elnevezéstől, pedig ott a legexclusivabb nemzeti érzés szinte dühöng és nekünk is erre a szóra van szükségünk, hogy haladhassunk! Hiszen mit látunk Francziaországban ? Mikor politikai bűnök, a napoleonismus corruptioja miatt a nemzet fegyverrel kezében elbukott: láttuk, hogy mily morális diadallal emelkedett csakhamar Németország fölé. S nem abban, hogy a territóriuma felszabadítását eszközölte, kifizetve a milliárdokat, — bár ebben is nagyrésze volt a nemzeti müízlés s ipar fejlettségének s ebből eredő vagyonosságnak, — hanem abban állott, a valódi győzelmök, hogy a német szellem szenvedett vereséget, hogy Francziaország irodalma, művészete által fegyverezte le Németországot, hogy Berlinből hiába tiltják ki a franczia darabokat, a franczia könyveket hiába akarják lefegyverezni a franczia szellemet: nem fogják annak győzelmét megakadályozni sem vámok által, sem őrszemekűl kiállított és frajterekké előléptetett Füzilié Kutschkék által s ez a legfőbb győzelem. És miért ne érhetne el a magyar szellem hasonlót? (Élénk helyeslés hál felől.) Miért ne érhetné el a magyar irodalom ? Hiszen ha összehasonlítjuk a magunk egyéniségét más nemzetekével, látjuk, hogy mindig hangoztatott csekély számunk daczára is mily nagy hatást gyakorolt a külföldre a magyar költészet, mely mégis a szellemnek legigazibb virága, melynél az emberi szellemnek magasabb culminatioja nincs. Látjuk, mily hódítást tett Petőfi, Arany! (Tetszés a baloldalon.) Vagy látjuk, hogy a magyar philosophia is, melyet most tudós uraink Németországaól hoznak be, mily gyönyörűen árad ki külföldre Madách költészetében, melyet igaz, hogy rokonságba hoznak a »Faust« szellemével, de tényleg a magyar philosophiai irodalomra hosszú évszázados német corruptio folytán a német philosophiának nagy befolyása volt. Ha elsők nem is lehetünk az európai versenyben, de legalább legyünk valakik. így a mostani eredetietlen culturéletünkkel nem leszünk semmik sem. Ám ez elmaradottságot láthatjuk színházainkban is. A politikusok mellett, sőt azok ellenére, a magyar politikának olyan testvére, fegyvertársa semmi és sohasem volt, sem olyan hű szövetségese, mint irodalmunk és színmíívészetünk; kiváltkép a nemzeti' érzés fejlesztése és hazánknak önállósítása tekintetéből. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Voltak idők, mikor egész Magyarország teljesen megfeledkezett egyéniségéről, sőt a rendek elutasították a magyar nyelvet, a latinhoz ragaszkodva, mert nem tudták, hogy e barbár