Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-66

m. országos iles 1892. jnnics 2-án, csütörtökön. gí csatlakoznak és assimilálódnak a magyar elemmel, a népiskolák fejlődéséhez mérten lépésrőllépésre kimutatható nagy haladást tettek ez irányban s ha egyéb nem volna is, már maga ez megérdemli azt, hogy több figyelemben részesítsük a népnevelést, mint eddig tettük. (Helyeslés jobb ftlöl.) Többek közt hivatkozom csak a német, a tót s ruthén elemre, melyre nézve a szakszerű kimutatás igen érdekesen állítja össze azt a haladást, a melyet a magyar nyelv, a magyar állameszme e nemzetiségek és népek soraiban tett. Itt van pl. egy Összeállítás az 1869. és 1890-ik évekről. 1869-ben német tannyelvű iskola volt 1232 ; ezek száma 1890-ben már csak 674. A többit a magyarság; hódította el. Tót nyelvű iskola 1869-ben 1822 volt; 1890-ben már csak 1115. Ez is a magyar nyelv, ez is a népnevelés hódítása. Ruthén nyelvű iskola volt 1869-ben 479, ma már csak 212 van. Ez, t. képviselőház, oly haladás, a mely megérdemli, hogy kellően méltányoljuk. Ez oly siker, a mely egy magában elégséges, hogy a közoktatási ministeriumnak ide fordított gondját jutalmazottnak tekintsük. De, sajnos, azon csekély mérvű anyagi erő, mely a ministeriumnak rendelkezésére áll, nem engedi ezt az irányt egész terjedelmében fejleszteni. És itt felmerül a kérdés, hogy kívánatos-e miszerint a kormány annyira tevékenyen folyjék-e be ennek az iránynak fejlesztésébe, mint némelyek kívánják? És hogy azon két irány közül, a melyeknek egyike azt kívánja, hogy az állam vegye a népnevelést egészen kezébe, a másika pedig az öntevékenységre utalja a felekezeteket és községeket továbbra is, melyik helyesebb a mi viszonyaink között ? Én, t. képviselőház, mindig barátja voltam az. öntevékenységnek s azért nem szeretném, ha a centrálisait hatalmon kívíü álló erők, a kikben tevékenységi kedv és áldozatkészség is van, absorbeáltatiiának az állam által. Nem szeretném ezt különösen a mi viszonyaink között, a hol a nemzetiségi kérdés oly kényes húrokat érint és gyanút kelt (Halljuk! Halljuk!) és a hol talán kívánatos sem volna, hogy azon hatóságok és testűletek kezéből kivétetnék a népnevelés, a melyek ilyen szép eredményekre vezették azt eddigelé. Én azért helyesnek találom azt, hogy az autonómia körében akár a felekezetek, akár a községek által létesített népnevelési intézetek hagyassanak meg továbbra is ezen testűletek kezében. (Helyeslés.) Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a kormány ott, a hol szükség van rá, a hol akár az anyagi erő hiányzik, akár a lelkesítés szükséges, akár pedig a tanítóképzés előkészítése kívánatos, tevékenyen és hathatósan lépjen közbe; de hogy ott, a hol léteznek ezen népnevelési intézetek és ily szép eredményeket mutatnak fel, közbelépjen, azokat absorbeálja és kivegye azoknak a jóakaró testületeknek kezéből, kik eddig annyi lelkesedéssel ápolták ez ügyet: ezt én egyáltalában helyesnek nem tartom. Ezért óhajtom, hogy az autonóm testületek kezelésében továbbra is meghagyassanak népnevelési intézeteink. A kormány megteszi a maga erejéből, a mit tehet és bámulatos dolog, hogy csak most jutottunk oda, hogy a kormány képes volt egy törvényjavaslatot benyújtani, a mely azon tanítók részére, a kiknek fizetése a 300 forintot sem érte el, legalább ezt a minimumot biztosítani törekszik. Azok a falusi tanítók, a kik ott elhagyatott zugokban élnek, ritkán érintkezve müveit emberekkel a lelkészen kívül, talán egyszerkétszer a tanfelügyelővel: ott áldásos működést teljesítenek. Ezek a tanítók nevelik a jövő Magyarországot, ezek a tanítók készítik elő azt az erőt, a mely egyedül képes ezt az országot fentartani; a mely a magyar állameszme erősödését egyedül képes a nép széles rétegeiben, még pedig azon osztályaiban meghonosítani, hol az legszükségesebb, a melyeknek tagjai, azok közt különösen, kik születésüknél és anyanyelvüknél fogva nincsenek odautalva, hogy ezen eszmét ápolják és erősítsék. (Úgy van! jobb felől.) Személyes tapasztalatból volt alkalmam az utóbbi időben látni, hogy tiszta német községekben, a hol a tanítón kívül talán senki sem beszélt magyarul, a gyermekek az iskolában annyira vitték, hogy képesek voltak velem magyarul beszélni. Hogy az ily kis község, a melynek talán 200 lélekből álló lakossága képes volt magának egy tiszta szellős iskolát állítani, tanítót tartani, a ki igaz. hogy nagyon mostohán van dotálva, de a kinek lelkiismeretessége és lelkesedése az ügy iránt az anyagi nehézségeket legyőzi; láttam, hogy ily községek, ily férfiak mily szolgálatokat tesznek a magyar állameszmének : ezt, ha személyes tapasztalat nem áll rendelkezésre, alig lehet elképzelni. A kik ily helységekben megfordultak; a kik látják, hogy mit művelnek a népnevelés terén egyes megyék községei vagy egyházai, a melyeknek vegyes lakosságuk van; kik látják, hogy mennyire halad a felekezeti és községi népoktatás pl. Baranyamegyében, a hol a kimutatások szerint a tanköteleseknek alig 3%-a marad el az iskolalátogatásból ; a kik látják, hogy a Duuántúl: Tolna, Sopron, Győr, Komárom megyékben, a Dunán innen Grömör és Hontban mily erős az iskolák látogatása : azok el fognak szomorodni, ha látják, hogy pl. Mármaros megyében 57, Szolnok-Doboka megyében 53%-a a tanköteleseknek nem látogatja az iskolát és hogy számos 5*