Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-65
\t ftfi. országok Illés 189S. janltfs 1-én, síefään; tekintetében a budapesti egyetem is, hogy meg vagyok győződve, hogy Pázmány, ha ma élne, semmi esetre sem alapította volna a Pazmaneumot Bécsben s megnyugodott volna abban, hogy növendékei a budapesti egyetemen hallgassák a tárgyakat, nem pedig a bécsi egyetemen. Mert ha például orvosi facultasunk nincs is talán azon a niveaun, melyre a bécsi jutott, de a többi faeultasok kétségtelenül versenyezhetnek a bécsivel, sőt az orvosi facultas is nagy lépésekben halad előre, hogy a híres bécsi facultast utolérje. De a Pazmaneumnál az orvosi facultas különben is alig vehető figyelembe. Szóval teljesen meg lehet nyugodva akármelyik katholicus apa, a ki művelt pappá óhajtja fiát neveltetni, ha azon ifjú a theologiai speciális tanulmányok mellett oly intézetnek előadásait látogathatja, minő a budapesti egyetem. Épen azért én a kor, a viszonyok egészen megváltozván, nem tartom többé kötelező erejűnek Pázmány alapító levelének azon pontját, mely a Bécsben maradhatást kitűzi, miután az az akkori viszonyokra szólt. Igenis kötelezőnek tartom arra nézve, hogy a minister úr, vagyis az államkormány teljesen a maga initiativájából nem intézkedhetik ez ügyben. Respectálom az alapító primás jogutódjának jogait, ágy, mint a mindenkori esztergomi érsek, illetőleg vacantia esetében az esztergomi káptalan jogát, azonban ismerve buzgó magyarságát és hazafias érzését épen a jelenlegi prímásnak, a ki maga is a tanári pályán szerezvén legtöbb érdemét, jól tudja, mit tesz az egy egész ifjúság életére nézve, hogy hol és minő szellemben tanul: bízom benne, hogy az igen t. minister úr meg fogja tenni a kellő lépéseket a Pazmaueumnak Budapestre való áthelyezése ezéljából és a Pazmaneumot alapító primás jelenlegi jogutóda, a mostani esztergomi érsek nem fog ellenvetést tenni, hanem annak útja és módja szerint a megvalósulás felé fogja vezetni a t. minister úrnak ez irányban teendő kezdeményezését. (Úgy van! Ügy van! hal felöl.) Arra kérem tehát a t. minister urat, hogy épen a saját maga által előadott felvilágosítások és az azokból merített tanulság alapján ragadja meg a kedvező alkalmat, mikor ily primás ül az esztergomi érseki széken és igyekezzék közreműködésével úgy megoldani a kérdést, hogy mindnyájan egyaránt, örvendhessünk rajta, mert —- ismétlem — hogy meg vagyok győződve arról, ha Pázmány Péter, a ki igen buzgó katholicus és jó magyar volt, a mai változott viszonyok közt élne, semmi esetre sem kötötte volna a Pazmaneumot Bécshez, hanem Budapesten alapította volna meg azt (Úgy van! a szélső baloldalon.) s azt hiszem, a jelenlegi primás, a kinek felfogását történeti műveiből ismerem, hasonlókép ítéli meg a Pazmaüeum szellemét. Ennyit jegyzek meg arról ä kérdésről, a melynek örvendetes megoldása s annak lehetősége — úgy gondolom — épenséggel nincs kizárva. Horváth Gyula igen t. barátom az imént bővebben szellőztette itt a kaszt szellemet, a mely — fájdalom — a nevelés irányában is minduntalan nyilvánul a rangosztályzat, egyenruha és spádéviselés behozatalában a tanuló ifjúság körében és fejtegette ennek eredményét, a mi odavezet, hogy az ifjúság az iskola falain belül már nem becsüli a munkát a megélhetési módok megválasztásában és az életpályák megalapításában, hanem protectiot keres, könnyen akar álláshoz, ranghoz és czímhez jutni, mert hisz ilyen irányban nevelik, ilyen szellemet szív magába. Nagy bajok azok, melyekre Horváth Gyula t. képviselőtársam rámutatott. Ezeken segíteni kell és nem szabad ápolni azokat gyermekes hiúsággal és már kora ifjúságában is megkülönböztetésekkel. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudom, hogy ily szellem uralkodik a Lajtán túl. Az osztrák kormány még a, polgári hivatalnokoknak is egyenruhazatot adott. Mi nálunk u^yan még nincs ez behozva, de engem épen nem lepne meg, ha azt olvasnám, hogy a minis ter urak az alattok levő polgári hivatalnokokat egyenruhával látnák el, ha például az igazságügyminister parókába és palástba bujtatná a bírákat. Megyünk visszafelé, a középkorba iparkodunk visszajutni! A t. vallás- és közoktatásügyi minister úr behozta a Ferencz-József intézetben az egyenruházatot és a spádét. Megvallom, gyanús szemmel nézem és vizsgálom az ottani viszonyokat, de nem mondok még ítéletet, mert nem akarok elfogult lenni és még nem jött el az az idő, a mikor arról az intézetről ítéletet lehet mondani, de azt tapasztalom napról-napra, hogy az ottani ifjúságnak uniformisba bújtatása utánzásra talál sok helyütt. Csak nem régen, a múlt hónapban történt meg velem és erre fölhívom a t. minister úr figyelmét, hogy az alföld egy tősgyökeres magyar városában járva, kékblouse-os, aranyzsinóros és sapkás ifjakkal találkoztam. Csodálkoztam, hogy a Ferencz-József intézetnek annyi növendéke tölti ott a vacatiot s megszólítottam ezeket az aranyzsinóros ifjakat, a kiknek az ottani honvédek széltében tisztelegtek s megkérdeztem őket: vájjon a budai intézetből valók-e? »Nem« —azt mondták — »ők internatusbeliek«. »Micsoda internátus van Debreczenben ?« kérdem. Kitűnt, hogy a kereskedelmi akadémia hallgatói, a kik aranyzsinóros egyenruhákban Járhatnak, mert az igazgatónál benn laknak. Én nagyon csodálkozom, hogy a t. minister úr így akarja terjeszteni a Herbertinumot, akarom mondani a FerenczJózsef nevelő-intézetet. Sanda szemmel nézem az
