Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-72
220 72. országos ölés 1898. Június lS>én, síerdán. — bár csak mesterkélt módon segített — sem volt ' megvalósítható. Ezt a két főbérlő különben igen jól tudta és azért be sem várva, vájjon be fogja-e szerezhetni a szesztermélőktől a szesz szükségletét, az albérlőivel már előzetesen abban állapodott meg, hogy ezek, tudniillik az albérlők a szerződésileg biztosított egy forint árkülönbözetet 1 észpénzben megváltották. Ily módon a két főlérlő nemcsak szerződésileg biztosított 5, illetve 10°/°-nyi bértöbbletet hajtották be az albérlőiktől, hanem a hektoliterenkinti egy forint árkülönbözetet is és pedig ez utóbbit minden fáradság és viszontszolgálat nélkül. Igaz, hogy a két főbérlő igen jó üzletet csinált, de viszont az is áll, hogy a nekik fizetett bértöbblet ára egy forint árkülönbözetnek árát csakis a fogyasztó közönség és több mezőgazdasági szeszfőzdetulajdonos, a ki egyszersmind albérlő is, fizette meg. Nem akarom az igen t. pénzügyminister úrnak azon nemes intentioját, mely őt az említett szerződés kötésénél netalán vezérelte, kétségbe vonni, de egyet bátran kell hibáztatnom és ez az, hogy ily, az egész megyére igen fontos szerződés kötésénél nem szerzett kellő informatiot a szepesmegyei viszonyokról és ha már elhatározta magát, majdnem az egész megyére kiterjedő kizárólagos italmérési jogosultságot bérbe adni, ezt a törvény rendelkezése szerint nem nyilvános árverésen foganatosította. Ezen intézkedésben rejlik egyébiránt az általam már előbb jelzett pénzügyi szűkkeblűség, mely azon félelemben keresendő, hogy az 1890-ik évben túlságosan felvert italmérési adó máskülönben nem lett volna behozható. Én ugyan nem osztom azon aggodalmat és ezt a két főbérlő sem osztotta, mert bebizonyította, hogy lehet 5, sőt 10%-kal magasabb adót is kipréselni; de ha tényleg attól kellett volna tartani, áll az igen t. pénzügyminister úr rendelkezésére egy eszköz, melylyel ezen aggodalmat nemcsak eloszlatni, hanem a kincstár jövedelmét tetemesen fokozni is lehet. Ezen eszköz pedig abból áll, hogy megszüntettessék az Í890: XXXVI. tcz. 7. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a bejegyzett kereskedőknek is jogukban áll szeszt italmérési adótól mentesen iparosoknak mesterségük folytatása, vagy másoknak is házi czélokra egy liter, illetve félliternyi mennyiségben eladni. A törvény ezen rendelkezése tetemesen károsítja az államot és igen sok visszaélésre szolgáltat okot, mert a törvényben jegyzett ezélra való fordítást a gyakorlati életben absolute nem lehet ellenőrizni és így a bejegyzett kereskedők, a kik — mert italmérési adót nem fizetnek — olcsóbban adhatják el a szeszt, a bérlőknek nagy coneurrentiát csinálnak, mely concurrentia a haszonbérre igen nagy befolyással van. Igen sok városban a bérlők, hogy ezen concurentiától megszabadulhassanak, évenkint egy tekintélyes és sok ezer forintra rugó összeget fizetnek ezen jog nem gyakorlásért mintegy megváltás czímén a kereskedőknek. Az idézett törvénynek ipari és közegészségi szempontból hozott intézkedésével tehát a gyakorlati életben visszaélés történik, a menyiben ürügyül használtatik egy, a kereskedőket jogosan meg nem illető haszon kiaknázására. Ezen intézkedést én tehát megszüntetendőnek, avagy legalább oly módon megváltoztatandónak vélném, hogy a bejegyzett kereskedők által elárusítható szesznek minimalis ára — im'kint ez a finomabb szeszes italoknál van — fokonként 1 írtban állapíttassák meg. Ha az igen t. pénzügyminister úr ezen indítványomat magáévá teendi, akkor biztosíthatom, hogy az állam jövedelme az italmérési adó tételénél nem 5°/o, hanem jóval magasabb százalékkal fog emelkedni. A finomabb bor és sör darusításánál ily visszaélés nem tapasztalható s különben keresztül sem vihető és így e tekintetben a bor- és sörtermelés érdekének megsértése nélkül megváltoztatandónak tartom az 1890: évi XXXVI. tcz. idézett rendelkezését. Midőn ezeket az igen t. pénzügyminister úrnak figyelmébe ajánlanám, engedje meg a t. képviselőház, hogy én a mondottakból még csak a consequentiákat vonjam le. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon természetes, hogy én nem lehetek azon szerencsés helyzetben, mint a túloldalon ülő szepességi t. képviselőtársam, hogy tudniillik azon kormánynak, melynek pénzügyi politikája idézte elő Szepesmegye hanyatlását, bizalmat szavazzak, hanem én, az elhibázott financz-politikára való tekintettel a pénzügyministeri költségvetést mindaddig nem szavazhatom meg, míg az igen t, pénzügyminister úr nem igéri, vagy legalább kilátásba nem helyezi az általam jelzett bajoknak orvoslását. (Élénk helyeslés bal felől.) Elnök: Kíván még valaki szólani ? (Nem !) Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassék helyeiket elfoglalni, folytatják a tanácskozást. A pénzügyminister úr kíván szólani. Molnár Antal jegyző: Wekerle Sándor pénzügyminister! Wekerle Sándor pénzügyminister: T. ház! Az imént felszólalt képviselő úr egy pár oly állítást koczkáztatott. a melyeket nem hagyhatok észrevétel nélkül. (Halljuk! Halljuk!)
