Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-71
188 71. országos ölés 189! kérdés, ha az állam nyelve maga vitetik következetesen keresztül. (Élénk helyeslés a bal- és szélső laloldálon.) Az ezrednyelvek mutatják a legjobban, hogy ez lehetséges. Ha lehetséges, hogy a nem azon nyelvhez tartozó katona az ezrednyelvét megtanulja, hogy ne volna akkor lehetséges, hogy az a katona, ha a magyar államnyelv faozatik be az eredeti nyelv helyett, megtanulja azt is," a minek hasznát veheti, mert a mikor az illető katona átmegy a honvédséghez, akkor képes a honvédségnél is magyar nyelv segélyével tovább folytatni tevékenységét. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Ezt mindenki egyformán akarja, de a baj ott van, hogy régóta, azon időtől fogva, a mikor Deák Ferencz maga is hasztalan küzdött, a 30-as 40-es években, a mint gr. Apponyi Albert t. vezérem (Éljen! bal felöl.) is felemlítette, attól az időtől fogva uralkodik egy szellem, a melylyel hiába küzdött annak idején Deák Ferencz s hiába küzdöttek az utána következők, mert nem tudták legyőzni e szellemet. (Igaz! ÍJgy van! bal felöl.) És miért nem tudták legyőzni? Azért, mert nem csak ott voltak annak támogatói, hanem itt Magyarországon, magyar emberek voltak, a kik ennek a szellemnek fentartásával akartak magoknak hatalmat szerezni. (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) Ez az oka annak, hogy ez a szellem ]i em ott ül Bécsben, hanem itt Magyarországon növesztik nagyra. (Úgy van! Úgy van! a balgS szélső baloldalon.) Ha lemondanának arról ott js, itt is, hogy e szellemet tovább tápláljuk és a helyett a nemzetnek azokat a jogos aspiratioit, a melyek megilletnek minden nemzetet, a mely önállóságára súlyt fektet, közös erővel vinnék keresztül és ha phantomok által magokat megijeszíetni nem engednék ; (Helyeslés.) ha a helyett, hogy a hadsereg feletti kritikára az illoyalitás bélyegét sütik és a bírálatot elítélik, mindenkinek megadnák azt a jogot, sőt mindenki felhívatnék arra, hogy az ügy érdekében helyes bírálatot gyakoroljon: akkor be fogna következni az az idő, melyben azok az ellentétek megszűnnek, a melyekre rámutattam. (Helyeslés bal felől.) Az összhangnak az a legelső feltétele, hogy ugyanazok a dolgok, melyeket egyik oldalon az ügy érdekében elmondanak, a másik oldalról az ügy érdekében támogattassanak és hogy ne legyen módja a hatalomnak választani azok közt, ha vannak ily egyének, kik bizonyos nemzeti aspiratióknak maguk állnak útjukban azért, hogy azon kegyeket, melyekre Szükségük van, megnyerjék. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső haloldalon.) E bajra rá kell mutatnunk, valahányszor ez a kérdés elő fog fordulni. Egyébiránt remélem, hogy nem fog annyiszor előfordulni, mint !. jnnius 14-én, kedden. önök hiszik, mert előbb-utóbb ezt a kérdést mef kell oldani. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon,) Az nem lehet, hogy egy alkotmányos országban egy egész nemzetnek érvényesülni akaró törekvése mesterségesen leszoríttassák, visszafojtassék. (Tetszés bal felől.) Az hiába való dolog; arra nem elég a közös hadsereg összes ereje, hogy a nemzet jogos aspiratioja a napirendről levétessék. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) Az pedig, hogy a magyar nyelv a hadseregben az őt megillető jogát érvényesítse, ez a nemzetnek oly aspiratioja, melyet a napirendről levenni senkinek sikerülnie nem fog. (Igás! Úgy van!) Ezért lehetetlen, hogy ez a kérdés annyiszor előkerüljön. Meg vagyok győződve arról, hogy nincs messze az az idő, hogy önök velünk együtt lesznek büszkék arra, hogy valahára a nemzet ezen aspiratioja megvalósíttatott. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Szederkényi Nándor jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. képviselőház! Meg méltóztatik engedni, hogy én is Pulszky Ágost t. képviselőtársam beszédére egydiét észrevételt tegyek. Némileg az udvariasság követelménye is visz engem reá. Valahányszor ugyanis a delegatioban ezekben a kérdésekben felszólalok, mindannyiszor a t. képviselő úr jónak látta, a minek különben nagyon örülök, nekem replicázni. Annak az elvnek az alapján tehát, hogy a milyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, ez egyszer én is meg akarom ragadni az alkalmat — eddig nem igen volt rá módom — hogy a t. képviselő úr beszédjére válaszoljak. (Halljuk!) Igen röviden fogom ezt tenni. Először azért, mert már Horváth Gyula t. barátom igen ala posan és szakszerűen elbánt t. képviselőtársammal ; de azon kivííl t. képviselőtársam beszédének érdeme is ezt hozza magával. Beszédének egyik része, a hosszú lé daczára, igen keveset tartalmazott, lehet azt mondani, hogy igen nagy tűznél kis pecsenyét sütött (Tetszés és derültség ! bal felől.) Azután pedig a mi már beszédének második részét illeti, ott olyan ellenmondásba keveredett magával, hogy teljesen képtelen volt a kibontakozás Ariadne-fonalát megtalálni. Két dologról tett t. képviselőtársam említést. Egyik volt a honvédségnek műszaki csapatokkal való ellátása. Most ezt a t. képviselő úr nem annyira pénzügyi szempontból neheztelte, hanem azt mondta, hogy ez igen nagy szervezeti változásokat vonna maga után, ez — úgymond — a kereteknek a kérdése, ez a szolgálati idő tartamának a kérdése és azután pedig a honvédségnek a közös hadseregbeli viszonyának kérdése. Nem vonom kétségbe, hogy ez így van, de
