Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-71

j gg íl. orsíáfos Illés 1892. íttnlns 14-én, kedden. Beőtby Ákos t. képviselőtársain által felemlített rendeletére vonatkozókig bizonyos kijelentéseket, nyilatkozatokat tegyen s arra vonatkozólag a t. házüt, a mint ő szokta mondani, felvilágosítsa. Erre vonatkozólag azt méltóztatott a t. államtitkár úr mondani, hogy az a sajtó, a mely Lobkowitz herczeg első rendeletét hozta, nem közölte a második rendeletét. Erre az egyszerit válasz az, hogy az a második rendelet 3-án íratott alá, a miről az államtitkár űr igen köny nyen meggyőződhetik és ez folyománya annak, hogy azon első rendelet a lapokban közöltetett. Ha úgy méltóztatik magyarázni a dolgot, ezen esetben én is készséggel elismerem és hozzájárulok ahhoz, hogy Lobkowitz herczeg ezen második rendelet által hazafias érzületének adott kifejezést, mert az elkövetett hibát igyekezett jóvátenni. De nagyon természetesen az a katonai felfogás nem engedi meg — azért rázza a fejét a t. államtitkár úr, mert katonának képzeli magát — hogy ha valaki valami hibát elkövet, azt nyíltan jóvátegye. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Mindazáltal ezen rendeletnek nem rövidsége, nem száraz hangja volt bántó és egyáltalában nem Lobkowitz herczeg egyéni tulajdonságai vagy hazafisága vonattak kétségbe, hanem az mondatott, hogy ez a rendelet olyan, hogy mindenki hazafias érzületét

; felfogását sérti és ezt nem méltóztatott megczáfolni. Mert lehetetlen az, hogy legyen olyan magyar ember, a kire a legkellemetlenebb benyomást ne tegye az, hogy egy katonai parancsban az foglaltassák, mikép az ellen nincs kifogás, hogy esetleg a katonai szállások feldiszíttessenek. Tehát nincs kifogás; holott hasonló esetben, midőn az uralkodónak 25 éves jubileumát ünnepli a nemzet, nem arról lehet szó, hogy a hadseregnek oly napi parancs adassék, mely nem kifogásolja, hogy a katonák is együtt ünnepeljenek, hanem minden országban, a hol az önállóságra, a függetlenségre, a polgárok és katonák közötti jó egyetértésre és együttérzésre súlyt fektetnek, igenis kiadatik a parancs, hogy a nemzet és uralkodó ünnepélyében a hadsereg is részt vegyen, (Úgy van! bal felöl.) nem pedig, hogy ezt nem kifogásolják. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Oly hadsereg, mely ilyen napi parancsokkal láttatik el, nem képes azokat a csodákat művelni, a milyeket a nemzeti hadseregek képesek voltak véghezvinni a múltban és véghez fognak vinni a jövőben is. (Úgy van! bal felől.) Ha tehát ebben a közös hadseregben mindent meg akarunk tenni arra nézve, hogy az a nemzet közérzületével összhangban a trón és haza védelmében részt vegyen, hogy az békében és háborúban mindig az uralkodó és a nemzet érdekeit tartsa szem előtt: akkor olyan napi parancsokat kell kiadni, melyek nem a polgári osztály és a katonaság közti különbséget tüntetik ki, hanem arra utalják és arra intik a katonákat, hogy a polgársággal együtt érezzenek és az uralkodó ugyan oly alattvalóinak tekintsék magukat, mint akármely polgár. (Helyeslés bál felöl.) Kinek lett volna kifogása ez ellen és kinek volna kifogása Lobkowitz herczeg személye ellen? A mit az igen t. államtitkár úr felhozott, abból meg lehet tudni azt, hogy Lobkowitz herczeg Kolozsvárott igen kiváló gentleman volt; meg lehet tudni, hogy ő igen kiváló katona, igen művelt úri ember, a ki ott meg tudta magának nyerni az egyéneket. De hát az államtikár úr csak annyi súlyt helyez a hazafiságra, hogy azt hiszi, ki lehet azt mutatni azzal, a mit Lobkowitz herczeg Kolozsvárott művelt? Hisz abból a hazafiasságot épúgy nem lehetett kimutatni, mint a hazafiatlanságot. Lobkowitz herczeg nem szorul arra, hogy az ő hazafiságát azzal bizonyítsák, hogy két esztendeig Kolozsvárott lakott és az ottani közönséggel jó viszonyban állt és ennélfogva nincs rászorulva arra, hogy hazafiságának az államtitkár úr keljen védelmére. Hát az bizonyos, hogy az a második rendelet június 3-án jött ki és igen helyesen jött ki, de ki kellett volna jönnie már május 31-én, a mikor az illető parancsnokságok kérdést intéztek az iránt, hogy a hadsereg miként ünnepelje ezt a jubileumot. Akkor az volt a válasz, hogy nincs kifogás az ellen, ha ünnepelnek, csak pénzbe ne kerüljön; (Derültség bal felöl.) 3-án pedig, mikor az előbbi rendelet okozta resensus köztudomásúvá lett, igenis jött ez a másik rendelet, mely egész helyesen a katonaságot felhívja, hogy azon az ünnepélyen vegyen részt. Ismétlem: ezt kellett volna 31-én kiadni. De így is jól van, hogy 3-án adatott ki, legalább eloszlatta a kételyt az iránt, hogy nem akarnak okulni ott, a hol igenis nagyon sokszor szükség volna az okulásra. (Úgy van! bal felöl.) Ezek után meg méltóztatik engedni, hogy az előttem szólott Pulszky Ágost t. képviselő úr által a katonai nevelésre vonatkozólag elmondottakra néhány észrevételt tegyek. (Halljuk! Halljuk !) Ugy tetszik nekem, hogy én azt az okoskodást, melyet t. képviselőtársunk igen érdekesen adott elő, már hallottam a delegatioban mindannyiszor, midőn az igen t. képviselő úr ott, mint delegátus jelen volt és én is jelen levén, alkalmam volt őt hallani. 0 azt bizonyította, hogy mekkora lelkiismeretességgel ellenőrzik és minő előmeneteleket tesz a magyar nyelv általában a katonai szakoktatásban. De hiszen itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy a magyar nyelven való oktatás a hadsereg szeli©-