Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-65

05. crszáges ülés 1892. jnnins 1 én, szerdán. É írni az államtitkár úr, azt kellett volna írnia, hogy 1667-ben a jogi facultas a Lippay és Loósy-féle alapítványokból létesült, de ezzel ismét el kellett volna ismernie a jogi facultas katholieus jellegét, kathoíicus természetét, a mint hogy tényleg a végrendelet végrehajtói Szegedy Ferencz és Pongrácz György irataiból kitűnik, hogy az alapítványokat az esztergomi főkáptalan védelme alá helyezte és voltaképen az esztergomi főkáptalan főhatósága alá helyezte a jogi tanárokat is. És ezeknek kötelességévé tétetett »ut divina oíficiae frequentabunt, profes­sionem fidei toties, qnoties reliqui professores aeademiae facíant«. Mikor az orvosi facultásra kerül a sor, azt írja az államtitkár úr, hogy Mária Terézia léte­sítette, de elfelejti hozzá tenni, hogy a duna­földvári apátság jövedelmét rendelte e czélra, mely apátság jövedelme az 1548: XII. tcz. szerint csak katholieus czélra volt fordítható. Továbbá, midőn Mária Terézia az egyetemet áthelyezte Nagyszombatról Budára, akkor nyíl­tan kijelentette, az ezt elrendelő iratban, hogy »eandem universitatem ante Tyrnaviae consti­tutam«. Tehát ugyanazon egyetemet, nem pedig valami más, közös kir. egyetemet, melyet Páz­mány alapított és a Loósy és Lippay alapítvá­nyok gyarapították és a mely később a duna­földvári apátság jövedelméből az orvosi faeul­tással gyarapíttatott. Mert ha közös egyetemet akart volna érteni, akkor nem lett volna szán­dékában egy más ilyen egyetemet alapítani, pedig e szándékát határozottan kifejezte a Po­zsonyból az erdélyi kormányszékhez intézett azon leiratában, a hol erről szó van. Ezeket kívántam a királyi katholieus egye­tem jellegére megjegyezni. Hasonló irányzatos­ság van a ezikk azon pontjában is, mely a Budapesten pár év előtt létesített Ferencz­József intézetre vonatkozik. Itt is csak elcsú­szik röviden a tárgy fölött és nem jegyzi meg azt, hogy ez intézet is katholieus alapból léte­síttetett, jólehet abból a katholieus papok ki vannak tiltva. Ezeket csupán a történelmi igazság ked­véért. Végül engedje meg a t. ház, hogy a cul­tusminister úr tegnapelőtti beszédjének egyik passusára kiterjeszkedjem. A minister úr, véde­kezve azon állításom ellen, hogy a katholieus egyházi javadalmak sokszor kortes-szolgálatok javadalmazására fordíttatnak: a maga személyére nézve e vádat visszautasítja, elődjére nézve pe­dig kijelenti, hogy legalább is különösnek ta­lálja, hogy oly ember gy r anúsíttatik, a ki nem lehet jelen és nem utasíthatja vissza e vak­merően hangoztatott állításokat. A t. eultusminister úrnak személyére vonat­kozólag én nem állítottam semmit és igen szívesen s örvendve veszem tudomásul azt, a mit a minister úr mondott, hogy az ő élete e tekintetben nyitott könyv és hogy ez a jövőre nézve is így lesz. Azonban a múltra nézve két­ségtelen az, hogy T kortesezélok jutalmazása szem­pontjából egyházi javadalmak adományozása ténydeg megtörtént és ez oly általánosan tudott dolog, hogy ha az ember részletesen akarná bizonyítani, tényleg nyitott ajtókat döngetne. Berzeviczy Albert: Tessék konkrét ténye­ket mondani ! Vajay István: Ha az ember konkrét té­nyekkel áll elő, akkor ezt személyeskedésnek és kiesiny r esk édesnek mondják, de annyi bizo­nyos, hogy nincs olyan igazság, a melynek ellenkezőjét a valószínűség varázsával be nem lehetne vonni és nem lehetne felhozni egy más okot, hogy ez ezért történt és nem azért. De mivel az államtitkár úr ismételten provokált, hogy hozzak fel 'konkrét tényeket, majd fel­hozok. (Halljnk! Hallju k!) Távol legyen 'tőlem azt az ostobaságot állítani, hogy mihelyt a kor­mánypárti padokon ülő katholieus pap-képviselő bizonyos idő múlva bizonyos egyházjavadalom­ban részesül, akkor az eo jpso a kortes-szol­gálat jutalmazása czéljából történt. Ezt nem állítom, mert meggyőződésem az, hogy akár az egyik, akár a másik oldalon ülő egyházi férfiú­nak számára mindig megmarad az egyházi és tanügyi tevékenység terén az a tág mező, a melyen igen sok hazafias érdemet szerezhet és ezek jutalmául bizonyos pozíciókat nyerhet; de ha a tények azt mutatják, hogy voltak a túl­oldalon egyes papképviselők, a kik 17 éven keresztül nem tettek egyebet, csak igennel sza­vaztak és azután kaptak reális prépostságot: akkor az ilyen eset tisztán magán hordja azt, hogy az kortes-szolgálatok jutalmazása czéljá­ból történt. Ezenkívül hozok fel még egy ekla­tánsabb, a magyar katholicusokat mélyebben sértő esetet. A magyar állami szervezetben van egy pozíció, a melynek elfoglalására csak tudo­domány, ész, okosság, tapintat, erély, szóval oly kitűnő erények qualificálnak, a melyekkel min­den ember nem rendelkezik. Évekkel ezelőtt megtörtént, hogy ebbé a pozícióba becsempész­tetett egy oly ember, ki ezen állás méltóságát kellőleg representálni nem tudván, vele szem­ben alkalmazni kellett azt az elvet: »promoveatur, ut amoveatur,« pedig ez oly ember, a ki sem magyarul, sem latinul, de még csak orthog­raphice írni sem tud, a ki érsekéhez intézett egy beadványában ily megszólítást használ: »Eminentissime Cardinale!« (Derültség.) kinek érsekéhez intézett beadványai mulatság tár­gyául szolgálnak az aulisták körében és hogyha

Next

/
Oldalképek
Tartalom