Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-64

04. országos ülés 1892. május 31-én, kedden. 439 szabadság, csak a jogrend fentartása mellett létesíttessék. Sok más példát is idézhetnék még, a me­lyekből meggyőződhetnék mindenki, hogy a czímben magában elég a tárgyat magát meg­jelölni, a melyről kérünk törvényt alkottatni, a nélkül, hogy szükséges lenne, hogy a feltételek is, a melyek mellett a törvény alkotását indít­ványozzuk, abban benfoglaltassanak. Az, t. ház, a törvény szövegének van fentartva. Abban kell meghatározni a korlátokat, a melyek mellett valamely jog gyakorolható. Ez azonban kevésbbé fontos, mint az, a mit a t. minister úrnak ellen vetésére most lesz szerencsém mondani. A t. mi­nister ár azért ellenezte — mondja — előbbi indítványaimat, mert azok egyszerűen vallás szabadságról szóló törvény alkotását tárgyazták. Nem néztem végig a naplóban mindazon indít­ványokat, a melyeket e részben 1869 óta tettem és előterjesztettem. Egyre azonban igenis vilá­gosan emlékszem s ez az, a melyet ezelőtt 4— 5 évvel benyújtani szerencsém volt. Ez az 1873-iki képviselőház által kiküldött bizottságnak a munká­lata, az általa készített törvényjavaslat, a melyet 1875 ben a ház asztalára letett. Ez pedig a maga czímében a vallás szabadgyakorlatát és a felekezetek egyenjogúsítását foglalta. Ennek a sorsa azonban ugyanaz volt, mint az előbbieké. (Úgy van! a haloldalon.) De, t. képviselőház, hogy én mindig azon alapon állottam, a melyen most állok és azon állottunk mindnyájan 1869 óta, azt, ha megengedni méltóztatik, azonnal be is fogom bizonyítani. (Halljuk! Sálijuk!) Az első lépés ugyanis, a melyet e téren tettem, azon törvényjavaslat volt, a melyet 1869-ben nyújtottam be. Ennek a czíme, igaz, a vallásszabadságról szólt; de hogy azt nem feltétlenül, nem korlátlanul behozandónak értet­tem, ezt annak szakaszai tagadhatlanúl bizonyít­ják. Mert íme az első szakasz így szól (olvassa:) »A vallásszabadság ezennel kimondatik és bizto­síttatik. A köztörvények megtartásának feltétele alatt mindenki szabadon vallhatja hitét és azt külsőkép kifejezheti és gyakorolhatja.« Hogy tehát nem feltétlen vallásszabadságot kívántunk, azt ezen szakasznak tartalma világosan mutatja. Altalán fogva, t. képviselőház, nem lehet fel­tenni sem rólam, sem barátaimról, hogy azt a mi a szabadságot, az egyéni, a társulati, a poli­tikai, polgári vagy a vallásszabadságot tárgyazza, feltétlennek, minden korlátot nélkülözőnek kíván­juk. Hiszen nekünk az államról, az állam fel­adatairól, ezéljairól, rendeltetéséről, azt hiszem, elég világos fogalmaink vannak, semhogy oly követelésre vetemedjünk, mely az állam kétség­telen, magasztos és valódi czéljaival ellenkezik és a fennálló törvényekbe ütközik. Igen termé­szetes, hogy azon czéloknak, melyeket szem előtt kell tartani, valóban állami czéloknak és nem az állam egyik része által követelt czélok­nak kell lenniök. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A törvényeknek pedig, melyekkel a törvényhozás a polgárok jogait korlátozza, csak annyiban szabad korlátokat szabni badságnak, a mennyiben ezt az állam fennállása és érdeke, másfelől a polgároknak jogai követelik. (Elérik helyeslés a szélsőbalon.) De, t. képviselőház, ámbár azon törvény­javaslatban, a melyet az imént említettem, csakis a vallásszabadságról van szó, mindamellett, hogy a vallások egyenjogúságát is értettem alatta, azt bizonyítja a 4. §., a mely így szól: »Minden hitvallások és egyházak a. jogok és kötelessé­gekre nézve egymás közt egyenlők.* És hogy már akkor is a szülők jogát, a gyermekek neve­lésére, tehát vallási nevelésére is, sértetlennek kívántam kimondatni: kitűnik a 3. §-ból, a mely szerint »a gyermekek vallási nevelése a szülők, illetőleg helyetteseiktől függ s abba azoknak akarata ellen senki sem avatkozhatik«. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ismétlem, t. ház, hogy mi már 1869-ben ugyanazon elveket vallottuk, a melyeket ma hirdetünk és e tekintetben nem volt részünkről szükség semmiféle módosításra. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De hogy maga a. t. képviselőház a vallás­szabadságot oly értelemben vette, a mint vettem én és vették elvtársaim: ez kitűnik a központi bizottság jelentéséből, a mely az általam benyúj­tott törvényjavaslat tárgyalására utasított osztá­lyok előadóiból alakult s a mely a maga jelen­tését egy határozati javaslatban előterjesztette. (Halljuk! Halljuk!) E határozati javaslat így szól: »Szólíttassék fel a ministerium, hogy a teljes és általános vallásszabadság, egyenlőség és viszonosság gyakorlatáról mielőbb törvény­javaslatot terjeszszen a képviselőház elé.« Tehát ezen határozati javaslatban is csak a vallás­szabadságról van szó. De hogy a bizottság nem értett egyebet, mint értettünk és értünk mi, az önként követ­kezik, valamint maga a ház, a mely egyhanglílag elfogadta ezen határozati javaslatot, nem akadt fenn azon, hogy csakis a vallásszabadságról volt szó a határozati javaslatban. (Úgy van! bal felől.) A későbbi törvényjavaslatok, a melyek be­nyujtattak, részint b. Eötvös József, részint az említett bizottság által, igaz, mind a vallás szabad gyakorlatáról és a felekezetek egyen­jogúsításáról szóltak; azoknak tartalma azonban, méltóztassék arról meggyőződve lenni, tökéletesen megegyezett azon törvényjavaslattal, a melyet én kezdeményeztem és nyújtottam be. (Éljenzés a szélsőbalon.) Különösen b. Eötvös Józsefnek első tör­vényjavaslat!, de maga a bizottság által kidől-

Next

/
Oldalképek
Tartalom